Erdélyi Tea

A tündérek

– Tudtad, hogy itt tündérek laknak? – kérdi Tenna. Már vagy fél órája bámul kifelé a havas erdőre. – Ilyenkor alszanak. Télen. Meg el is bújnak, ha meghallják az autó hangját, mert azt hiszik, valami vasból készült vadállat. – Nevet. – Most azt hiszed, a tündérek nem túl okosak, ugye? Pedig de. És itt vannak, én tudom.
Nyomatékképp bólogat, majd hallgat egy kicsit.
– Mindenféle színű tündér van – folytatja elgondolkodva. – Mint a szivárvány! Vörös, narancsszínű, sárga meg kék. És milyen is még?
– Lila meg zöld – mondom.
– Igen – folytatja komolyan. – De ne képzeld ám, hogy szárnyaik vannak! A szárnyakat az öreg tündér őrzi. Ő mondja meg, hogy ki használhatja. Akinek szüksége van rá.
– Miért?
– Mert mindig játszottak vele. Össze-vissza repkedtek az erdőn, és megijesztették vele az embereket, akik nem hittek bennük. De ez már nagyon régen volt! – Sóhajt. – És a szárnyban van a varázserő. Ahhoz kell, hogy el tudják végezni a dolgukat.
– Milyen dolgukat?
– Hát nem tudod? A tündérek csinálják a tavaszt. Csiklandozzák a rügyeket, míg ki nem pattan a virág. Meggyógyítják a beteg állatokat. És ők tüntetik el, amelyik elpusztul. Azt csak hiszed, hogy a bogaraknak, meg a kis kukacoknak ez maguktól jut eszükbe! Neem! A tündérek mondják nekik.
– És az öreg tündér?
– Ő az anyukájuk. Mi van vele?
– Milyen színű?
– Mint a szivárvány.
– Szivárványszínű?
– Dehogyis! Fehér, te buta!

Csapdában

Szivárvány játszik a rács ezüstjén --
a fátyol nem véd meg, csak eltakar,
mert titokban feléd nyúl ki kezem,
s ez az egy talán még felkavar.

Rózsaszínű kalitkámba zártan
féregként fázom és éhezem;
nem hittem el, én ezt nem is vártam,
nem én vagyok, nem is létezem!

Szemed tükrében keresem arcom,
láng ül benne, izzó rózsaág --
arctalan néz vissza a tükörből,
s szűköl bennem most a némaság.

Vágyom rád, s ha ez nem lenne sok:
vagy kitörök vagy megfulladok.

Antitézis

Koncepciót gyártunk,
hogy ne kelljen élni,
sémákat faragunk,
sosem merünk félni.
Hűség, hit, vágy
és szocializáció,
mindet levetni,
biz' az volna jó!

Játssz velem, édes,
csak játssz, ha mersz,
agyamban, ágyamban
bűntársra lelsz!
Hűséged nem több,
mint vágy s félelem,
Amire neveltek,
most vesd le velem!

De te félsz tőlem,
te álságos dög:
szavad hív engem,
de kezed ellök.
Eltolsz, és csöppet
sem vigasztaló,
hogy mit tennénk
nem volna helyénvaló.

Álságos állítás,
csak tézis vagy:
mit vágy állít, aztán
a tett cserben hagy.
Tézis vagy, bébi,
s, bár nem akarod,
az antitézis, mégis,
magam vagyok.

Te vagy

Én nem fázom.
Te vagy, aki fázik.
Vacogva bújsz a takaró alá,
összehúzod magadon a kabátot,
kékre fagyott szádat elrejted
egy vastag sálba.
Gyönyörű vagy.

Én nem vágyom.
Te vagy, aki vágysz
egy vad érintésre titokban,
a forrón összeboruló fák alatt,
és összekeveredsz velem,
amikor lemegy a nap.
És gyönyörű vagy.

Én nem félek.
Te vagy aki félsz.
Az élettől és a haláltól,
a szerelemtől és a vágytól,
attól, hogy elér, és attól
is, ha nem, pedig –
gyönyörű vagy.

Dunánál

Lenn a parton egyedül
- a vízbe úszó ág merült,
s mint krokodil, úgy mordult -
soha ilyen tél nem volt.

A Dunánál vártalak
- még magasan járt a nap,
hullám hangja lágyan szólt -
soha ilyen tél nem volt.

Jeges vízben kősziklák
törték a part vonalát,
mint suttogó igenek
törik az örök nemet.

Fagy marta szét arcomat,
a láng bennem elhamvadt,
mind, aki hitt, meglakolt,
soha ilyen tél nem volt.

Ezüst ködbe hullt a nap,
fényruhája felhasadt,
a fákon túl harang szólt,
soha ilyen tél nem volt.

Magamnak akarlak

Magamnak akarlak
te átkozott,
te áldott,
te őrült,
te angyal,
te szűz céda, te!
Sötét selyembe
elrejtenélek,
a Hold szemét
kivájnám
- ne lásson. Ne!

Magamnak akarlak,
te istennő,
te pária,
te édes,
te élet,
te szelíd, te vad!
Magamba mélyen
elrejtenélek,
kalitkád
bezárnám,
mert enyém vagy!

Édesen alszol,
te sóhajtó,
álmodó,
lebbenő,
rebbenő,
te tiszta szó!
Alszol, és nem sejted,
hozzád köt minden:
minden, mi él bennem,
minden, mi jó.

Hajad a párnán,
szétbomló,
szétomló,
lángoló,
éltető,
aranybarna láng.
Alszol, és nem sejted,
szerelmem végtelen,
elborít, megőrjít,
magával ránt.

Mondat

Egy szoborparkban szeretnék szeretkezni veled.
Kőbe vésett néma szemtanúk néznék,
amint felnyög hosszan, és
sikoltva összeomlik
bennünk az
akarat.