Szoba Ibolya

Kallódó üzenet

Vajon hazaérkeztetek,
Világlátott, boldog lányok?
Leírtatok, nem levelet.
Arra rég hiába várok.

Tél lett. A szarvas se bőg most
Elvetette koronáit.
Alvó szívem utazgat csak,
Amszterdamtól Granadáig.

Aranyos vers

Az életet hát megjártam.
Többnyire csak jól megjártam,
Jól meg bizon'...
Gyakran elhúzott a buszom.

Megkívántam sok alakot,
Fényes ünőt, cifra bakot:
S egy a testem!
Tőlük én nem irigyeltem.

Közben az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Pezsdült testem minden nedve.

Az életet két arccal jártam:
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Most ha adná is, már késő;
Mert nyugalom vár, az első:
Várom, szálljon
Kisbabám szemére álom,
Éjszakai pilleszárnyon.

Ünnepi vendég

Elképzelem: ha majd
karácsony lesz újra,
ellátogatsz hozzánk
a határon túlra.

Krémszínű háztömbök
a Dunától délre.
Ajtót nyitok, pirulsz;
nem érthető félre.

Méreget kislányom,
játszotok is végül
(ilyen apa kéne
nékem feleségül).

Gyertyákat gyújtunk majd
lopott fenyőágon.
Rácsodálkozol majd:
ez az én világom.

Ringatod kicsimet,
altatod odaát,
mialatt tálalom
az olcsó vacsorát.

Megírtad: itt alszol
(ölem könnybe lábadt).
Nevetve unszollak:
"Hordd a pizsamámat!"

Mellben kicsit bő lesz,
ahogy így elnézem,
kisfiús a tested.
Mégis tükörképem.

Nem marad más köztünk
csak ködpuha flanel;
angyalkodásunkra
fölfülel a panel.