versek
Csak egy gondolat...
Ember vagy. Lényeged a
szeretet. A szeretet azzal, hogy
van, már vonz, hat. Akár akarod,
akár nem, valakit vonzol,
másokra hatással vagy.
Van aki keres. Pont téged.
Mert csak te vagy elég neki.
Van valaki, aki a szeretetnek arra,
az árnyalatára született,
amely te vagy.
Szeret. Szeretnek.
Vedd észre.
szeretet. A szeretet azzal, hogy
van, már vonz, hat. Akár akarod,
akár nem, valakit vonzol,
másokra hatással vagy.
Van aki keres. Pont téged.
Mert csak te vagy elég neki.
Van valaki, aki a szeretetnek arra,
az árnyalatára született,
amely te vagy.
Szeret. Szeretnek.
Vedd észre.
Re: versek
Kulturált szeretet, amely megetet testet-lelket...
-
- Hozzászólások: 2
- Csatlakozott: szer. júl. 12, 2017 2:13 pm
Re: versek
Pázl
Te csókolsz, én pedig fogom a kezed.
Te pánikolsz, én nyugtatva legyintek.
Te kísérsz, én tovább futok nevetve.
Te átkarolsz, én szememben rejtelek el.
A szemedben akadály,
az enyémben kaland;
Karambol vagy ölelés,
egy és ugyanaz.
Kegyetlen, hogy félre teszlek,
De nem segítesz per pillanat
Így az asztal sarkánál pihentetlek
Szemem sarkából, így még látlak
Időről időre, valamire várva
Hátha újra jó lesz, keresem a hibámat
Hátha csak rosszul fordítottalak
Vagy talán csak a szemem csalt,
Bár te még mindig csak állsz,
És én legszívesebben szórnám
A földre; Az egészet már.
(- saját)
Te csókolsz, én pedig fogom a kezed.
Te pánikolsz, én nyugtatva legyintek.
Te kísérsz, én tovább futok nevetve.
Te átkarolsz, én szememben rejtelek el.
A szemedben akadály,
az enyémben kaland;
Karambol vagy ölelés,
egy és ugyanaz.
Kegyetlen, hogy félre teszlek,
De nem segítesz per pillanat
Így az asztal sarkánál pihentetlek
Szemem sarkából, így még látlak
Időről időre, valamire várva
Hátha újra jó lesz, keresem a hibámat
Hátha csak rosszul fordítottalak
Vagy talán csak a szemem csalt,
Bár te még mindig csak állsz,
És én legszívesebben szórnám
A földre; Az egészet már.
(- saját)
Just breath.
Re: versek
Magam fogasa vagyok,
púder nélkül is hatok,
felül a blúz, alul a szoknya bája,
napfény sem kell, ott a délibábja...
(saját)
púder nélkül is hatok,
felül a blúz, alul a szoknya bája,
napfény sem kell, ott a délibábja...
(saját)
...
Néha megdöbbentő belegondolni, hogy egy ember egész lénye elfér egy mosolyban, egy könnycseppben vagy egy szemcsillanásban.
Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.
Törd le karom és megragadlak én,
szivemmel, mint egy kézzel tartalak,
fogd le szivem, agyam dobog hibátlan,
s ha lángod agyvelőmbe csap,
viszlek tovább, vérem zuhatagában.
Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.
Törd le karom és megragadlak én,
szivemmel, mint egy kézzel tartalak,
fogd le szivem, agyam dobog hibátlan,
s ha lángod agyvelőmbe csap,
viszlek tovább, vérem zuhatagában.
Re: versek
Tetszik, like....
Re: versek
MÓRA FERENC: VAN MINDEN SZÍVNEK
Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.
Hanem azért sokáig érezed
A fojtott sírást, halk lélegzetet
Átaltörni a titkos rejteken.
De valahára mégis csend leszen.
Haladsz tovább s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints;
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt pedig a rozsda eszi meg.
De egyszer aztán, egy ködös napon,
Ha fojtogat az életunalom,
Nem is tudod, hogyan, véletlenül
A pókhálós kulcs elibéd kerül.
Próbálod véle szíved rejtekét,
Örülsz neki, hogy fordul benne még-
Csak akkor kell sírnod keservesen,
Mikor már csak hamut lelsz odabenn.
Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.
Hanem azért sokáig érezed
A fojtott sírást, halk lélegzetet
Átaltörni a titkos rejteken.
De valahára mégis csend leszen.
Haladsz tovább s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints;
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt pedig a rozsda eszi meg.
De egyszer aztán, egy ködös napon,
Ha fojtogat az életunalom,
Nem is tudod, hogyan, véletlenül
A pókhálós kulcs elibéd kerül.
Próbálod véle szíved rejtekét,
Örülsz neki, hogy fordul benne még-
Csak akkor kell sírnod keservesen,
Mikor már csak hamut lelsz odabenn.
Re: versek
Megkönnyezte lelkem....
köszönöm
köszönöm
Re: versek
A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná.
Re: versek
A lélek mindenre képes...
Re: versek
Élvezem a nyári est kedélyes zúgását,
Élvezem a csillagos ég tengeri képmását.
Élvezem a meleg napok kábító erejét,
De szívemben nem tölti semmi a szerelem helyét.
Élvezem a csillagos ég tengeri képmását.
Élvezem a meleg napok kábító erejét,
De szívemben nem tölti semmi a szerelem helyét.
- pg1977
- Hozzászólások: 26
- Csatlakozott: kedd máj. 30, 2017 4:17 pm
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: versek
Finom voltal kezeimnek,
Izzott toled agyam,
Jol elvoltunk ketten egyben,
Nem is volt mas vagyam.
Sulyod adott biztonsagot,
Korbeolelt tested,
Ha sokaig csak hallgattalak,
Szemeimet lested.
Hogy ennyi volt csak,
elegge kar,
De megis koszi erte,
En vonakodva mentem bele,
Most megis faj, hogy vege -
De megerte...
Izzott toled agyam,
Jol elvoltunk ketten egyben,
Nem is volt mas vagyam.
Sulyod adott biztonsagot,
Korbeolelt tested,
Ha sokaig csak hallgattalak,
Szemeimet lested.
Hogy ennyi volt csak,
elegge kar,
De megis koszi erte,
En vonakodva mentem bele,
Most megis faj, hogy vege -
De megerte...
Re: versek
Már ledőlnek a lelkem tornyai,
Miket a hiúság emelt,
És porrá teszek minden cifra házat,
És pusztasággá teszem e kebelt,
Hol főlehajtva bujdos az alázat.
E kongó pusztaságban, végtelen,
Csillagtalan, adventi éjeken
Várom az eljövendőt.
A költőt.
Az egyetlent, az igazit, nagyot,
Akinek én csak szolgája vagyok,
Aki majd tűzzel, lélekkel keresztel
És hódít lanttal, karddal és kereszttel,
Őt várom, őt, az igazit, nagyot,
Mert én fáradt vagyok,
Mert én gyenge vagyok,
S ó, mert nem én vagyok az igazi!
Az én bíborom: ronggyá foszlik el,
Az én aranyam: ónná folyik szét,
Nekem a mennyországom is pokol,
S a szivárványom csupa szürkeség.
Az én muzsikám: "vén cigány" zenéje,
Én érzem: ez a vég.
Az eljövendőt várom.
És egyengetem az ő útjait:
Fogékony, izzó szívekre találjon!
S én majd megnyugszom, ha lábához tettem
Kopott lantom és kopott csatabárdom.
ReményikSándor: Az eljövendőt várom...
Miket a hiúság emelt,
És porrá teszek minden cifra házat,
És pusztasággá teszem e kebelt,
Hol főlehajtva bujdos az alázat.
E kongó pusztaságban, végtelen,
Csillagtalan, adventi éjeken
Várom az eljövendőt.
A költőt.
Az egyetlent, az igazit, nagyot,
Akinek én csak szolgája vagyok,
Aki majd tűzzel, lélekkel keresztel
És hódít lanttal, karddal és kereszttel,
Őt várom, őt, az igazit, nagyot,
Mert én fáradt vagyok,
Mert én gyenge vagyok,
S ó, mert nem én vagyok az igazi!
Az én bíborom: ronggyá foszlik el,
Az én aranyam: ónná folyik szét,
Nekem a mennyországom is pokol,
S a szivárványom csupa szürkeség.
Az én muzsikám: "vén cigány" zenéje,
Én érzem: ez a vég.
Az eljövendőt várom.
És egyengetem az ő útjait:
Fogékony, izzó szívekre találjon!
S én majd megnyugszom, ha lábához tettem
Kopott lantom és kopott csatabárdom.
ReményikSándor: Az eljövendőt várom...
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég