Labrisz Leszbikus Egyesület

Reményik Sándor: Csak egymáshoz

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

HAJNAL ÉVA: Ha

Ha reggel jönnél hozzám,
Isten öleléséből font széken kínálnék helyet,
hajnali napfényt töltenék poharadba.
Amint kortyolgatnád,
elúsznának melletted a felhők,
válladon pihennének a madarak.

Ha nálam ebédelnél,
tányérodba rejteném az erdők titkait.
Ebéd után felolvasnék neked.
Minden mesék legszebbikét olvasnám,
hogy közben elszunyókálhass.
Nézném, hogy emelkednek
és süllyednek mellkasodon aranygombjaid.
Suttogásommal takargatnálak.

Ha velem vacsoráznál,
megénekelném neked a mezők illatát,
s a pacsirtával együtt dalolnék,
ha itt maradnál nálam hajnalig.
Tücsökzenéből készíteném ágyad,
tiszta folyókból szőném takaród.

… selymek csendjével
rajzolnám tenyeredbe,
a Teremtő mosolyát.

Heltai Jenő: A MÁSIK

És szólt a nő:
- Hajam ében és lágyabb, mint a lágy selyem.
És itt a szívem közepében ujjong a boldog szerelem. Tied a lelkem, tied a testem.
Te vagy az első, akit öleltem. Boldog vagyok, mert a tied vagyok.
És a férfi szólt:
- A másik elhagyott.
És szólt a nő:
- Piros az ajkam és harmatosabb, mint a rózsa kelyhe.
És végigfut az üdvök üdve rajtam, mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt, mikor fergeteg zavarja.
Oh, mondd a másik szintén szép volt?
Fehér a válla, gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén?
Tudott-e édes csókot adni?
Meghalni karjaidban, mint én, és új gyönyörre feltámadni?
És lángolt, mint a nap?
Vagy szelíd volt, mint a hold?
S a férfi szólt:
- A másik csúnya volt.
És szólt a nő:
- És mégis nappal, éjjel, sóhajtva gondolsz vissza rája.
Amellyel az enyém nem ér fel, mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben olyan nagy, dicső, elérhetetlen?
S a férfi szólt:
- A másikat szerettem.

Álmodj magadnak szép napot,
Ha már a nyár úgy itt hagyott.
Álmodj magadnak színeket,
Ha benned minden szürke lett.
Álmodj nyíló virágokat,
Andalító illatokat,
S mire elér újra a tél,
Mesédben minden dalra kél!
Shakespeare

– Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Az kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
– Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
– Az álmoknak is van színe?
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
– Milyen színű az öröm?
– Fényes, kis barátom.
– És a magány?
– A magány az ibolya színét viseli.
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
– És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
– Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolta a fa.
– Na és a szerelem?
– A szerelem színe a telihold.
– Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

Alkyoni Papadaki

Egyedül nem gondoltam sosem a jövőre
Csak mentem lehajtott fejjel előre,
Tudtam nagyon jól milyen érzés fájni
És türelmesen egy szebb jövőre várni,
Azt hittem már így is, egyedül is jó,
De jöttél Te és nem volt arra szó
Mint a felhőtlen égről a heves jégeső
Kitártad elém milyen a nyers erő
Ami belülről őszintén és vég nélkül fakad,
Amivel porrá lehet zúzni minden egyes falat,
Megtanítottad hogyan lehet szárnyalni,
A tiszta égbolton ész nélkül suhanni,
Pehely könnyű lélekkel gond nélkül szeretni,
S az angyalok között őszintén nevetni...
De most nem vagy itt és újra kezd fájni,
Mint mélyen a víz alatt lélegzetre várni,
Egyetlen egy dolgot fogok nélküled bánni,
Hogy újra... Meg kell tanulnom járni...

Kiss Norbert

Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalóságot,
S tartsd tenyeredben a végtelent.

(William Blake)

JÓZSEF ATTILA - ÉRTED HARAGSZOM, NEM ELLENED
Mikor fölkél a nap,
a sosem haragvók hajától eltéritődik a harmat,
ne bántson téged az én haragom soha, kedves.
Sokszor gondolok nagy futós terekre, ahol lehet el kell majd esnem,
az árbocfaragók árbocokkal jönnek oda tömött sorokban,
és győzvén ott, égnek hajitja hatmillió vasas az ő csengő szívű kalapácsát.
Szerszámok égi viharába
csókjaidat hadd viszem én is el oda kedves.
Észre sem veszed hogy kihúzom magam, mikor a jövőről szólok,
ha akarod, hát csak ama városdaloló győzelem után térek meg hozzád,
vagy majd a pékek összekötik kenyérvető, jó lapátjaikat,
végigfektetnek rajta engem és lehajtott lisztes fővel
elhoznak lassan az ágyadig.
Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szoritsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősitsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.
1926. jún.

Milyen kassákos...

Mostantól kezdve egy csomó finom érzelemnek le fogom vágni az ujjait, át fogom metszeni a csuklóját, hogy ne tudjanak felmászni, és ne süllyesszék el a szívemet.
(André Gide)

Gergely Ágnes

A Prédikátor álma

Eljön az idő, megremeg az őrző,
megrogynak mind az erős férfiak,
a malomkőnél megállnak a lányok,
az ablaktáblák felhomálylanak,
kívül egy jobb kéz bezárja az ajtót,
halkabban zúg a vízen a malom,
madár szólal az ágon, égi jóslat,
az ének elporlik az ajkakon,
az élõk minden kis halomtól félnek,
ijedelmet hoz távolról az út,
megvirágzik a mandolafa ága,
ki csak óhajtja, a pincékbe fut,
vonszolja magát, elreked a sáska,
a rét alól kipattan a kapor,
az ember elmegy az örökös házba,
körben az utcán sírás hangja szól,
az ezüstkötél kettészakad akkor,
az aranypalack a szemétre jut,
a bádogvedret széttöri a forrás,
a fakereket eldobja a kút,
a por földdé lesz, mert úgy vala egykor,
a lélek az egy igaz Istené,
a szó, mint a szeg, erõsen leverve,
és megy a vers az ítélet felé.

Ármos Lóránd
Instant boldogság, hát

Tegyen koffeint a vérbe!
Elfelejt csalódás, számlák.
Istenkével jó barátság
lesz megint, s ez lényegébe

mindenkinek jó. Na végre:
pupilla kitágul, látják;
tegyen koffeint a vérbe!
Elfelejt csalódás, számlák.

Nincs ötös, mit meg ne érne
tíz perc instant boldogság. Hát
lazuljon el! Szorongását
kávégőzzel hajtsa félre!

Tegyen koffeint a vérbe!

Kemény Gabriella: címtelenek (2)

Csak vicceltél. Rossz vicc volt,
megöleltél, hogy vigasztalj.
Azt mondtad, legszívesebben zsebre
tennél, hogy mindig magadnál hordhass,
aztán együtt törülgettük a könnyeimet.
Ha tudtam volna beszélni, valami olyasmit
nyöszörögtem volna, fázva-vizesen,
hogy én meg újrateremteném belőled
a világot, hogy ha lefekszem a fűbe,
ha beleakad egy ág a hajamba,
vagy szembe fúj a szél, az mind te legyél,
a te kezed és a te leheleted. Meg azt,
hogy ha már megengedted, aludnék egyet
a zsebedben; ott biztos melegebb van.

NEKED!!!!!!

Jóság

Mit ér a jóság?
Öld ki magadból
Aztán temesd el
Amilyen mélyre csak tudod,
Még ha kezeddel kaparod ki a földet,
S ujjaid sebessé válnak,
Körmeid letörnek.
Utána Te is olyan leszel
Mint a többiek.
Vastag jégpáncél vesz körül,
S nem lesz az a tűz, az a hő
Ami felolvasztaná.
S ha úgy érzed, nem,
Ez nem Te vagy,
Gondolj arra, megéri a fáradságot,
Hiszen a világba illő leszel.
S mikor látják, közéjük tartozol,
Békén hagynak, nem bántanak.

Jó olvasni a gondolataitokat. Sajnos, mint mindannyian, én is megégettem már magam, így ismerősek a szívemnek a sorok. Bízom benne, hogy boldogabb idők elé nézünk