Sziasztok,
Keresek Valakit, kipróbálom, meddig terjed az internet hálója.
Elgondolkodtam a múltkor, hol tartok, mik történtek velem eddig, így 30 körül, kikkel találkoztam, kik voltak rám hatással, vagy éppen nem voltak rám hatással, nem rosszból, csupán azért, mert nem egy az utunk.
És eszembejutott az, hogy kevés meleghelyes-bulijaim alkalmával, találkoztam egy Eszter nevű lánnyal, még 2014-ben a Pride utolsó előtti és utolsó napján, a Rohamban és a Dürerben. Beszélgettünk és egy kicsit buliztunk, egyszer megcsókolt, de jeleztem neki, hogy én nem szeretnék semmit, máshol tartottam éppen. Utána még egy rövid ideig üzeneteket váltottunk, majd eltűntünk egymás elől.
Hogy miért jutott az eszembe? Mert milyen fura, hogy rengeteg emberrel kerülünk kapcsolatba, jutunk el valameddig, és aztán azt se tudjuk, él-e még a másik. Én Őt akkor megjegyeztem magamnak, mert fontos volt. Nem úgy fontos, mint egy évekig tartó kapcsolat vagy trauma, egyszerűen csak fontos volt, közöm volt Hozzá.
Nem szeretnék tőle semmi "különöset", csak megkérdezni, hogy van, jól van-e, hol tart az életben.
Nem találtam sehol, megpróbálom itt, hátha.
Ő akkor volt talán 33 körül, biológusmérnök, és a buli utáni hetekben mandulagyulladása volt.

(ezt ő írta, nem én tapasztaltam meg

)
Ha esetleg magára ismer, ismernél és ír, írsz nekem egy üzenetet, azt megköszönöm.
cicaspolo@gmail.com