„A cigányság nem deviáns életforma!” Civil tiltakozás a bírói rasszizmus ellen

Több mint 30 aláíró - civil szervezetek és volt kisebbségi ombudsmanok - együtt tiltakozik a Gyulai Törvényszék bírójának a Szebb Jövőért Egyesület, az újabb Magyar Gárda ügyében hozott ítélete kapcsán.

 A tiltakozók 2014. április 30-án négy levelet írtak az ítéletet hozó dr. Mucsi Erika bírónak, és munkáltatójának, a Gyulai Törvényszék elnökének, továbbá az Országos Bírósági Hivatal elnökének és az Országos Bírói Etikai Tanács elnökének.

 A roma közösségeket és a velük szolidaritást vállaló civil szervezeteket képviselő aláírók mélységes megütközésének és felháborodásuknak hangot adva azt kifogásolják, hogy Dr. Mucsi Erika bíró súlyosan előítéletes és a cigányságot sértő, megbélyegző indoklást fűzött az Új Magyar Gárda utódszervezetét legitimizáló ítéletéhez.

 A Gyulai Törvényszék elnökétől azt várják a tiltakozók, hogy „soron kívüli értékelést megalapozó vizsgálatot indítson dr. Mucsi Erika bíró alkalmatlanságának megállapítására, és ennek során biztosítja a nyilvánosság széleskörű és folyamatos tájékoztatását”.

 Dr. Handó Tündétől, az Országos Bírósági Hivatal elnökétől a civilek azt kérik, a bíróságok igazgatására hivatott szerv vezetőjeként vállaljon felelősséget, tegyen meg mindent „annak érdekében, hogy ne születhessenek Magyarországon az alkotmányosság és az emberi jogok eszméjével ellentétes, részrehajló ítéletek, a nyíltan kirekesztő bírói megnyilatkozás pedig ne maradhasson következmények nélkül”.

 Az Országos Bírói Etikai Tanácstól azt várják, hogy állást foglal dr. Mucsi Erika bírói magatartásának etikátlanságával kapcsolatban, ugyanis az ítélete indoklásával súlyosan sérti a bírák etikai normáit, és rontja a bíróságokba vetett közbizalmat.

A bírót pedig arra szólították fel, hogy „bár ítéletét jóvátenni nem tudja, vállalja azért a felelősséget, nyilvánosan mutasson megbánást, kérjen bocsánatot döntésének a cigánysággal szembeni negatív előítéletekre alapozott, nyíltan rasszista tartalma miatt és kérje munkáltatójától az Egyenlő Bánásmód Hatóság előítélet kezelő képzésén való soron kívüli részvételét”.

A civil szervezetek a közszereplők rasszista megnyilvánulásaival szembeni fellépés érdekében további akciókra készülnek. Az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) a tiltakozók felkérésére a napokban levélben tájékoztatja Nils Muižniekset, az Európa Tanács Emberi Jogok Biztosát, és a Rasszizmus és intolerancia ellenes európai bizottságot (ECRI). Valamint tájékoztatást kapott az Európa Tanács strasbourgi székhelyű roma fóruma is (European Roma and Travellers Forum).  A tiltakozó szervezetek képviselői közül többen csatlakoznak a 2014. május 10. 15 órára a Fővárosi Törvényszék épülete elé (Budapest, Markó utca 27.) meghirdetett demonstrációhoz. 

És a folytatás:

http://index.hu/belfold/2014/05/09/etikai_eljaras_indulhat_a_ciganybunoz...

http://www.errc.org/article/hungarian-civil-society-organisations-call-o...

A levelek letölthetők a www.cfcf.hu nyitóoldaláról.

További Információk:

Szendrey Orsolya kezdeményező, tel: 0630 219 0330

Mohácsi Erzsébet – CFCF Alapítvány, tel: 061, 323 0882, 0630 210 2632,

Gulyás Márton – Krétakör, tel: 0630 2591185

Daróczi Gábor – Romaversitas, tel: 0630 466 2423

 Aláírók:

Szécsi Magdolna, Amari Kris Cigány Szervezet

Jeney Orsolya, Amnesty International Magyarország

Szántó Diána, Artemisszió Alapítvány

Nun András, Autonómia Alapítvány

Dógi János, Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Cigány Szervezetek Országos Szövetsége

Gosztonyi Géza, Budapesti Szociális Forrásközpont

Csóka Sándor, Civil Összefogás Egymásért Egyesület (Borsodbóta)

Mohácsi Erzsébet, Ujlaky András, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF)

Robert Kushen, Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC)

Barna Zsuzsa, Európai Romákért Egyesület - Ónod

Lakatos Krisztián, Fejér Megyei Roma Reintegrációs Információs és Tanácsadó Egyesület

Darvas Ágnes, Gyerekesély Közhasznú Egyesület

Mocsonaki László, Háttér Társaság

Setét Jenő, Ide tartozunk! – Roma Közösségi Hálózat

Gulyás Márton, Krétakör

Erdélyi Tea, Labrisz Leszbikus Egyesület

Gányi Miklósné, Magyar Cigány Országos Hálózat Béke- és Jogvédő Egyesület

Juhász Borbála, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

László Johanna, Magyar Szegénységellenes Hálózat

Artner Szilvia, Mikes Vivien, Kovács Éva, Méltóságot Mindenkinek Mozgalom

Szőrös Irén, Mozaik Egyesület

Berki Judit, Szomora Szilárd, Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége

Oláh József, Pest Megyei Roma Szervezet

Szőke Judit, Polgár Alapítvány

Váradi Béla, Roma Magyar Baráti Társaság - Ózd

Mészáros Attila, Roma Mátrix Program

Daróczi Gábor, Romaversitas Alapítvány

Farkas Zsuzsa, SZETA

Szendrey Orsolya állampolgár, a tiltakozás kezdeményezője

A tiltakozást támogató két volt ombudsman: Dr. Kaltenbach Jenő PhD, és Kállai Ernő


altszoveg