Cselekre fel, csajok! Július 19-én indul a csajfoci

Az Atlasz Sportegyesület és a Labrisz Egyesület szervezésében elindítjuk a rendszeres csajfocit LMBTQ+ nőknek.  Gyere, ha szereted a focit, szeretnél közösségben lenni, jól érezni magad, fejleszteni a technikádat, vagy megtanítani kedvenc cseleidet másoknak is!

Hetente egyszer, csütörtökönként jövünk össze, 19-20 óráig, hogy együtt rúgjuk a bőrt. Míg tart a jó idő, addig szabadtéren focizunk, ősszel pedig teremben folytatjuk tovább. A nyári alkalmak a Futball Arénában lesznek, ott vesszük birtokba az egyik műfüves pályát. (http://www.futballarena.hu/)

Miénk lesz a legszuperebb pálya, mert lelátó is tartozik hozzá. Így akár a barátok, haverok, érdeklődők is eljöhetnek futballnézőbe, de a pálya a beregisztrált csajoké lesz ;)

A részvétel előzetes egyeztetés alapján történik. Alkalmanként maximum 12 fő tud részt venni a csajfocin, mert több résztvevő esetén nem jut ugyanannyi játékidő minden jelentkezőnek. Túljelentkezés esetén a megadott keretlétszámon felül jelentkezettek várólistára kerülnek. Ez mindig az adott alkalomra érvényes, és minden alkalommal jelezni fogunk az érintetteknek. Természetesen visszamondásra is van lehetőség, de arra szeretnénk kérni, hogy ezt legkésőbb kedd estig tedd meg.

Az első alkalom minden érdeklődő számára ingyenes. A szeptember közepéig tartó nyitási akció keretében a díj egységesen 900 Ft lesz. Ezt követőben Atlasz tagoknak 1100 Ft, tagsági viszonnyal nem rendelkező sportolóknak 1400 Ft/alkalom. A díjat az edzések után, a szakosztályvezetőnek tudod odaadni.

Gyülekező 18:30-tól. Egyszerűen csak gyere be a kapun, az öltöző a pályák melletti épületrészben található. Megkülönböztető mez és labda lesz nálunk minden alkalommal. Egyéb szükséges felszerelést mindenki magának biztosít. Az öltözőnél bevárjuk egymást, és együtt megyünk ki a pályára.

A július 19-i, első alkalomra itt tudod leadni a jelentkezésed:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdstTpp6LUOynZFeT7IzqunYsrHFdQ-fK268a7FjHcn2nNf0g/viewform

Ha további információkat szeretnél, vagy bármi kérdésed van, írj a csajfoci@labrisz.hu címre!

Várunk a csütörtöki csajfocin!


altszoveg