Egy rejtőzködő szerelmespár és egy bujkáló csodarabbi története Budapesten

Alig egy hónap múlva, a könyvhétre jelenik meg Mezei Márk Utolsó szombat című regénye. Az elsőkötetes szerző műve igazi különlegesség lehet az LMBTQ irodalom iránt érdeklődők számára. A könyv két nőalakjának szerelmi történetébe először a labrisz.hu-n olvashatsz bele!

Egy nap. Egy ház. Néhány élet. 1944. január 14. meghatározó nap a Budapesten bujkáló lengyelországi Áron (Aharon) Rokeach rabbi életében – de fordulópont Magda és Krisztina szerelmében is. Amíg a sokak által csodarabbinak tartott lengyel rebbe történelmi beszédére készül, addig a pár ajtónyira élő két nő kapcsolata katartikus fordulatot vesz.

Mi történik a zárt ajtók mögött a jó családból származó, művelt zsidó lánnyal és a romlatlan, egyszerű cseléddel? Hogyan küzd meg önmagával és a felvállalhatatlan szerelemmel az egyetemről eltiltott illegális kommunista és a mélyen hívő keresztény bejárónő? Mit jelent a kapcsolatukban a szexualitás, az eltérő származás és társadalmi státusz?

Annyi biztos, hogy nem szerethetik egymást, de azt is tudják, hogy nem tudnak a másik nélkül létezni. Szenvedélyes szerelmükért azonban hatalmas árat kell fizetniük. A 89. Ünnepi Könyvhétre megjelenő regény a két nő utolsó, kegyetlen, fájdalmasan emberi küzdelmének utolsó óráit mutatja be.

Olvass bele a regénybe:

Annyira el volt foglalva a saját szomorúságával, hogy arra sem tudott odafigyelni, Krisztina nézi őt a kormozó sötétségben. Komoly, értő türelemmel vizsgálja az egykori szépségéből valamennyit leromlottságában is megőrző arc vonásait. Szeme lassan járt a láztól kisimult vonásokon, külön figyelmet szentelve az ismerős ráncok mellett megjelenő új árkoknak, apró gödröknek, bemélyedéseknek. Szinte meghatódott szeretettel nézte a bőr foltjait, a szája körül a gyér világításban is megcsillanó nedvességet. A csenddel szövetkező sötétségben egy mélybarnába olvadó, múzeumi festményt látott, amelyen egy kedélytelen nő hevert ernyedt, természetellenes pózban.

Olyan szépnek látta, hogy szinte félt tőle.

Örömmel és megnyugvással töltötte el, hogy minden korábbi szidalom vagy becsmérlés ellenére ebben a pillanatban ő kerekedhet fölül. Úgy érezte, mindent meg tud bocsátani neki.

Nem számított, hogy beesteledett már, nekilátott kihamuzni és begyújtani. Letörölte a tükröket, összeseperte a földre dobott hajszálakat. Kiszellőztetett, és zajosan tologatta a lakás nehéz bútorait. Kirázta a szőnyegeket, leszaladt velük a sötét udvarra. Takarítani kezdett. Kimosta a kádból a hányást. Hátrasimította, összefogta egyenes szálú haját, felgyűrte a ruhája ujját, és kivörösödött arccal, már-már idegesítő harsánysággal éneklésbe kezdett. Élvezte a saját hangját. Még inkább a bátorságát. Nem ismert magára. Mire mindennel végzett, csatakos izzadtság borította az egész testét. Nekitámaszkodott a falnak, lehorgasztotta a fejét. Az egész testéből végtelen kimerültség sugárzott. Lázas ügyködése sem csillapíthatta idegszálai remegését.

Ellágyulva odalépett Magda ágyához, és a szélére ült. Érezni akart valamennyit a távolságtartó szeretetéből. Csupasz közelségéből. Úgy szerette volna magához ölelni, ahogy az anyja ölelte őt gyerekkorában.

Maga alá húzta a lábát, és minden bűntudatát félretéve, hosszan, megadó, várakozástól eltelt figyelemmel nézte. Merészsége miatt némi rémület is átszaladt rajta, de sikerült legyőznie a félelmét a visszautasítástól. Előrenyújtott kezével végigsimított Magda homlokán, aztán, mivel nem tapasztalt ellenállást, bátortalanul ráhelyezte a tenyerét az előtte heverő kezére. Fájdalmasan vágyakozott Magda után, és mindent megtett volna azért, hogy megtörje ezt a lehetetlen és rettenetes helyzetet. Mindennél jobban kívánta a testet, ami nem tudott olyan szánalmas és leromlott állapotba kerülni, hogy ne lássa meg benne a titokzatos semita szépséget. Nem tudott nála vonzóbbat elképzelni.

Megpróbált meglátni valamit belőle a félhomályban. Belesett a hálóinge alá, igyekezett letapogatni a szemével a hajlatokat. Amennyire csak tudta, megpróbálta felmérni a ruha alá rejtőző melleit. Képzeletben végigsimított rajtuk. Helyet túrt Magda mellett magának. Lenyomta a felhúzott térdeit, és a hasához szorította a hátát. Az egyik karját átpréselte a nyaka alatt, a másikkal pedig magához vonta, átölelte a derekát.

Lehetetlennek érezte, hogy ne vegyen tudomást azokról a testi jelenségekről, amiket Magda mezítelen húsának látványa váltott ki belőle. Nem tudott kitérni a csonttá aszott test felkavaró látványa elől. Csatakos lett a hüvelye. Egész teste kívánta a meglátott testrészeket. Érezni akarta Magda karjainak ölelését, az egymásnak szoruló vállaik nyomását. Összeérő ölüket. Felgyorsult a légzése, a méhe mélyéig remegett.

Magda testének látványa egyszerre volt otthonosan ismerős, ugyanakkor megszerezhetetlenül távoli. Legszívesebben a hálóing alatt elnyílt öle enyhén vöröslő nyílását érintette volna meg. Már a gondolattól lebénult. Rettegett, hogy a mozdulattal mindent elrontana. Félt, hogy teste apró jelei elárulják, és visszavonhatatlanul felfedik vonzalmát. Erre, szerencsére, nem került sor. Magda, bár megérzett valamennyit a másik test felindultságának feszültségéből, a maga alantas és gonosz módján mégis megakadályozta a vágyak várt és rettegett beteljesülését. Határozott mozdulattal kivonta vékony és csontos kezét Krisztina alól, és visszahúzta a takarója alá.

Krisztina azonnal kijózanodott a mozdulattól, elszégyellte magát saját gyengédségétől. Egyszerre nyílt meg előtte abban a pillanatban a ragaszkodás ismeretlen távlata, és a bűntudat mélysége. Bármennyire vágyott a biztonságra, a maga fondorlatoktól mentes, praktikus gondolkodásával azonnal megérezte, hogy Magda ezt képtelen lesz többé megadni.

Pontosan tudta, hogy el kellene szakadnia tőle, de nem akart visszamenni azokhoz a durva, sötét és alattomos férfiakhoz, akikkel korábban dolga volt. Taszította a vadságuk és mohóságuk. Zavarták közönséges próbálkozásaik, örökös készenlétben álló, erigált hímtagjuk látványa. Undorral töltötte el, ahogy vissza akartak élni a helyzetükkel, megragadták, nyelvüket a szájába erőltették, a mellbimbóját csavargatták, nyakát és húsát harapták, az ujjaikkal erőszakosan kitapogatták hüvelyének bordázott és íves domborzatát. Nem akarta látni többé egyetlen férfi nyomakodó csípőjét vagy ívbe feszült testét sem.

Megpróbálta elterelni magától ezeket a gondolatokat, és mindent elkövetett, hogy figyelmét kizárólag Magdára fordíthassa. Kiment a konyhába, hogy lekapcsolja az égve maradt villanyt, majd visszatérve közelebb húzta az egyik széket az ágyhoz, és újra odaült mellé. Nyugalmat erőltetett magára. Hangosan kezdett felolvasni a padlón heverő utcai lapokból, Esti Újságból és Kurírból, karácsonyra vett könyvekből, Osvát Zsuzsából és Ignácz Rózsából. Jöhetett akármi, ami a keze ügyébe került, csak ne kelljen arra gondolnia, hogy még mindig mennyire kívánja Magda testét. Megpróbálta megtiltani magának, hogy a szagára, tapintására gondoljon. Arra a kisugárzásra, ami még ilyen leromlott állapotában is többet mondott, mint akármilyen csókja vagy ölelése. Viszolygott saját vágyaitól, és megvetette a teste késztetését. Rettegett, hogy egy ponton nem lesz többé képes visszatartani magát, és a rátörő magánytól megrémülve mégiscsak odabújik a szeretett testhez. Egyre hangosabban olvasott, közben igyekezett fegyelmezni magát, hogy ne akarja mindenáron magába szívni Magda testének részeg melegségét.

Nyomorúsága szinte kifordította önmagából. Úgy érezte, hogy akarat és irány nélkül sodródik, Magda kiszámíthatatlan hangulatváltozásai tehetetlenül dobálják. Túl akart lenni ezen az egész nevetséges, kilátástalan szerelmen. Legszívesebben már foggal és körömmel esett volna neki, de csak annyi ereje maradt, hogy alázatosan tűrjön. Amit múlónak remélt, az nagyon is jelenvaló volt.

Nem tudhatta, de a felolvasott szövegek között beállt csendben Magda is másként gondolt rá, mint korábban. Hiába próbálta megkeményíteni magát, megindították Krisztina ügyetlen és bátortalan közeledési kísérletei. Bármennyire szívesen szólt volna hozzá, és mondott volna akár néhány kedves, megnyugtató mondatot is, önérzete nem engedte, hogy kimutassa érzelmeit. Inkább továbbra is komiszul hallgatott, és azzal vigasztalta magát, ha engedne gyengeségének, utána még jobban utálná magát. Az anyja istenit, mégis szeretem ezt a piszkot. Mit össze nem kínlódunk így együtt ebben az életben.

Akármilyen kegyetlen volt, ő is őrzött egy képet Krisztináról magában, amire mindig szívesen gondolt. Ezen mindenfajta sértődöttség vagy mártíromság nélkül ült az asztaluknál, és az ólompántos üvegablakon beszűrődő bágyadt fényben görnyedve, lehajtott fejjel öltögette elhordott ruhái szakadásait. Nem szerette túlságosan gyakran előhívni ezt a képet, mert annyi megadással és türelemmel, céltudatos elszántsággal látta maga előtt Krisztinát, amitől mindig erősen elérzékenyült, és nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy igazából semminek sem kellene számítania, sem annak, hogy nincs pénzük, sem annak, hogy nem lehet gyerekük, csak annak, hogy egyszer mégiscsak boldogulni fognak együtt. Arra gondolt, hogy egyszer ő sem lesz ennyire szenvtelen és gonosz. Megtanulja, hogyan kell szeretni. Együtt élnek majd örökké. Egy megjavult szadista zsidó nő meg egy kikupálódott szerencsétlen magyar paraszt. A rohadt életbe, csak ne hagyj el. Nem lehet, hogy örökre ilyen gyenge maradjak. Talán egyszer azt is megengedem magamnak, hogy beléd szeressek. Hogy ne mindig csak Zsigmond karjaiba meneküljek. Lesznek majd terveink is. Boldogan élünk, és belőlem is kijön majd valahogy ez az egész mérgező és ocsmány zsidó dolog.

Bármennyire is elérzékenyült ezektől a gondolatoktól, egyetlen pillanatra sem mutatta semmilyen jelét a testét eluraló érzésnek. Helyette inkább galacsinná gyűrögette a tenyerébe ragadt szöszöket, és megpróbált távolságtartó közönyt erőltetni magára. Úgy érezte, minden késő, ő minden tőle telhetőt megtett, mostantól szégyennel vagy megbánással sem lehetne semmit jóvátenni. Hiába ült egészen közel hozzá Krisztina, a falvédőig húzódott tőle.