Tompa Andrea beszéde az EP-ben a Meseország mindenkié bemutatóján
Tompa Andrea Facebook-posztja és beszéde az Európai Parlamentben, a Meseország mindenkié 11 nyelven megjelent kiadásainak bemutatóján, 2022. november 15-én
Az eseményt Malin Björk, svéd EP-képviselő kezdeményezte. Bemutatkozását azzal kezdte, hogy svéd, EP-képviselő és leszbikus. És nem szakadt ettől le a plafon.
Magyarország 21 EP-képviselője közül egy, Ara-Kovács Attila jött el, köszönjük neki. A többi képviselő nem volt kíváncsi ránk, még oda sem köszöntek, hogy ott vagyunk, ellenzékiek sem.
Az én beszédem alább olvasható. Arról beszéltem, hogy 1. egy írónak semmi keresnivalója egy parlamentben; 2. rendkívüli helyzetben mégis; 3. rendkívüli helyzet volt a Meseország; 4. a könyvdarálás ellen még az ellenzék sem tiltakozott; 5. a történetek azonban formálják, alakítják a világot, és ezek történetek, azaz mesék; 6. a kötet sok szolidaritást is eredményezett, mozgalmat hozott létre; 7. a történetmesélés arra tanít, hogy mikor kell beszélni, mikor hallgatni/meghallgatni másokat.
(Takács Mária dokumentumfilmes forgatott, úgyhogy lesz erről az egész útról egy egész komoly munka is majd.)
A képen sorban: Nagy Boldizsár, a kötet szerkesztője, Gwendoline Delbos-Corfield EP képviselő, aki a Magyarországról szóló jelentéseket írja, Malin Björk EP-képviselő, én magam, Horváth Rebeka, a kötet szerzője, Rédai Dorottya, a kötet projektvezetője. Mindannyian beszéltünk.
A kötet szerzőjeként köszönöm a meghívást és a lehetőséget, hogy beszélhetek Önökhöz. Íróként különleges érzés itt állni. Talán csak rendkívüli helyzetben szólalhat meg író parlamenti keretek között. De a helyzet most rendkívüli. Nem lennénk itt, ha egy országgyűlési képviselő Magyarországon nem semmisítette volna meg – a szó szoros értelmében nem darálta volna le ezt a mesekönyvet. Ez a képviselő nem kritizált, még csak haragját vagy egyet nem értését sem fejezte ki a könyvvel kapcsolatban, de – egy fájdalmas múltra emlékeztető gesztussal – ledarálta a könyvet. Ezzel az illető felhatalmazást adott másoknak, hogy hasonlóan tegyenek, mintha a múlt, amikor könyveket égettek, nem történt volna meg, és nem számítana többé. És igen, újra és újra megtörténik: idén, a választások éjszakáján valaki írt nekem egy levelet, hogy kidobták a regényeimet, miután a közösségi oldalakon közzétettem a választásokkal kapcsolatos véleményemet.
Ez a történet mindannyiunkat mélyen megrázott. Nemcsak írói munkámat éreztem szimbolikusan megsemmisülni, hanem az általam írt történetben képviselt családmodellt is. És szimbolikusan megsemmisültek mindazok az életek és családmodellek, amelyeknek ezt a könyvet szentelték.
De még inkább elszomorít, ha erre az eseményre gondolok, hogy más politikustársak, képviselőtársak, kormány- és ellenzéki oldalról sem fejezték ki megdöbbenésüket, nem ítélték el nyilvánosan ezt az akciót. Nem határolódtak el a könyvek megsemmisítésének kártékony hagyományától. A vezetőink hallgatása is káros, mert cinkosságot jelent.
Kollégáimmal együtt nagyon boldog és büszke vagyok, hogy itt lehetek Önökkel. De nem kellene itt lennünk. Ez a könyv az kellene legyen, amiért mindannyian dolgoztunk: egy mesekönyv, amelyet közösségben, otthon, gondoskodó szülőkkel olvashatunk, egy olyan könyv, amit a gyerekek szüleikkel vagy tanáraikkal bensőséges helyzetben olvasnak és megvitatnak. Egy történet rólunk, akiknek sokféle módon nehéz, könnyű vagy összetett életünk van.
Ez a könyv, mint az irodalom általában, nem akart mást, mint megmutatni, hogy a világ összetett, az ember bonyolult teremtmény, és akárcsak mesehőseink, mindannyian folyamatosan tanuljuk, hogyan boldoguljunk az életben. Nem kellene hogy más legyen, mint egy a sok könyv közül, amit egy család, amelynek fontos, hogy a gyerekek megismerjék a világ összetettségét, együtt olvas.
Ez a könyv azonban túlnőtt a családi és közösségi olvasás határain. És azzá vált, amivé a történetek gyakran válnak: formálni kezdte a világot. A Meseország mindenkié üggyé és szimbólummá vált. Egy olyan világ szimbólumává, amelyben az emberek sokfélék, sokféle életet élnek, és küzdelmeik a valóságon alapulnak. A könyv nagy szolidaritási mozgalommá is nőtt.
Létezik ez a Magyarország is, amelyet mindannyiunknak láthatóbbá kellene tennünk és meg kellene ismernünk, a szolidaritás, a befogadás, a másik iránti érdeklődés országa. Talán még a szerelem országa is – a tolerancia helyett szívesebben használom a szerelem szót. Talán ez a Magyarország nem mindig látható messziről.
Egy író számára nagyon szokatlan élmény, hogy a történeteknek akkora erejük lehet, hogy megrázzák a világot. A történetmesélés szavakból áll. A történetmesélés beszélgetés, olvasás. A történetmesélés a csend megtörését is jelenti. Ezt tette ez a kezdetben teljesen észrevétlen kis könyv is. Köszönjük, hogy lehetőséget kaptunk, hogy ma itt beszélhessünk. Ez az, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk jobban csinálni: beszélni, amikor szükséges, hallgatni, és meghallgatni másokat. Köszönöm.
The event was initiated by Swedish EP representative Malin Björk. He started his introduction by saying that he is Swedish, an MEP and a lesbian. And the ceiling didn’t come off. In the picture, in a row: Boldizsár Nagy, the editor of the volume, Gwendoline Delbos-Corfield, EP representative, who writes reports about Hungary, Malin Björk, EP representative, myself, Rebeka Horváth, an author of the volume, and Dorottya Rédai, the project manager of the volume. We all talked. In fact, I signed three of my own books at the event, thank you.
One of Hungary’s 21 EP representatives, Attila Ara-Kovács, came, we thank him. The other representatives weren’t interested in us, they didn’t even say hello, neither did the opposition.
My speech can be read below. I talked about the fact that 1. a writer has nothing to do in a parliament anyway; 2. except in an extraordinary situation; 3. Fairyland was an extraordinary situation; 4. even the opposition did not object to the book shredding; 5. however, stories shape the world, and these are stories, i.e. fairy tales; 6. the volume also resulted in a lot of solidarity and created a movement; 7. storytelling teaches you when to speak and when to listen/listen to others.
(Mária Takács shot a documentary, so there will be a serious work about this whole trip.)
As an author of this volume, I thank you for this invitation and this opportunity to talk to you. As a writer, it feels special to be standing here. Perhaps it is only in an extraordinary situation that a writer can speak in a parliamentary setting. But the situation is extraordinary. We wouldn't be here if a Member of the Parliament in Hungary hadn’t destroyed, hadn’t literary shredded this fairytale book publicly. This MP did not criticize, did not even express anger or disagreement toward the book, but – In a gesture reminiscent of a painful past – this MP tore the book down. In doing so, that person gave others the authority to do this to a book, as if the past when books were burnt did not happen or matter anymore. And yes, it happens again and again: this year, on the night of the elections, someone wrote me a letter saying that they had thrown my novels away after I had posted on social media my opinion about the elections.
This story has shaken us all to the core. Not only I was astonished as a writer whose work was symbolically destroyed, but also as a writer whose family model, represented by the story I wrote, was also destroyed. And all those lives and family models to which this book is dedicated to were symbolically destroyed by such a gesture.
But even more I am still sad when I think of this event that other fellow politicians, MPs, from both government and opposition sides did not express astonishment, did not condemn publicly such a gesture. Did not distance themselves from the harmful tradition of burning, destroying books. Silence of our leaders is also harmful because it is complicity.
I am happy and very proud, along with my colleagues, to be among you here. But we shouldn’t be here. The destiny of this book should have been what we all worked for: a storybook to be read, in community, at home, with caring parents, a book talked and discussed in an intimate situation by a child and his parent or a teacher. A story of us who have many kinds of hard or easy or complex lives.
This book, like literature in general, wanted nothing else than show that the world is complex, that man is a complicated creature, and that we all, just like our heroes, are constantly learning how we should deal with life. This storybook should be nothing more than one of many books that a family that values the importance of children learning about this complexity of the world reads together.
This book, however, has grown beyond the bounds of family and community reading. And it became what stories often become: it began to shape the world.
A Fairytale for Everyone has become a cause and a symbol. A symbol of a world in which people are diverse and lead diverse lives, and their struggles is grounded in reality. It has grown into a large movement of solidarity, too.
There is also this Hungary, which we should all make more visible and get to know, a country of solidarity, of inclusion, of interest in the other. Maybe even a country of love – I prefer to use the word of love instead of tolerance. Perhaps this Hungary it is not always visible from a distance.
For a writer it is a very unusual experience that stories can have such a power to shake the world. Storytelling is words. Storytelling is talking, reading. Storytelling means also breaking the silence. This is what this little, at the beginning completely unnoticed book did. Thank you for giving us here today the opportunity to speak. This is what we all should learn doing better: to speak when necessary, to be silent and to listen to others. Thank you.