A 10. LIFT megnyitóján, 2015. november 6-án a Kossuth Klubban a zsűri (Balogh Eszter, Borgos Anna, Kiss Noémi) kihirdette az idei irodalmi pályázat eredményét, amelyre ezúttal kreatív társkereső hirdetéseket vártunk és kaptunk (húsz fölötti számban). Az alábbiakban a három díjazott (Bódai-Soós Judit, Toldi Zsuzsanna, Varga Kitti) pályaművei mellett további három szöveget is olvashattok.

 

Bódai-Soós Judit: Társkereső rovat

 

Tisztelt Olvasóink!

Lapunk előző számában közzétett „Szakítás” című, tényfeltáró cikkünk után számtalan levelet kaptunk, melyben a beígért Társkereső rovat elindítására buzdítanak bennünket, jelezvén, hogy jókora igény van eme szolgáltatásra. Az alábbiakban tehát az elsőként jelentkezők hirdetéseit olvashatják. További hirdetéseket szívesen fogadunk az „Új hozzászólás” címszó alatt. Hosszú, békés párkapcsolatot kíván mindenkinek a Szerkesztőség!

Bohém, zebracsíkos térdzokni felemás kapcsolat céljából megismerkedne piros pöttyös, esetleg skótkockás zoknival, vagy akár egyszerre mindkettővel.
Érd.: „Színes kaland” jeligére a Szerkesztőségben

Divatjamúlt, viseltes, de még mindig elegánsnak mondott, fekete férfizokniként szerény, békés természetű társamat keresem.
Érd.: „Kicsi lyuk nem számít” jeligére a Szerkesztőségben

Színházba járáshoz, opera- és balett előadások látogatására keresi elegáns, fekete női bőrkesztyű kifinomult ízléssel megmunkált társát.
Érd.: „Műbőrök kíméljenek!” jeligére a Szerkesztőségben

Szemérmetes titokzokni plátói kapcsolat reményében diszkrét sorstársakkal megismerkedne.
Érd.: „Semmit a szemnek” jeligére a Szerkesztőségben

Egyujjas, kifordított bundakesztyű keresi párját, egy faágon hintázva rendületlenül.
Érd.: „Pom-Pom” jeligére a Szerkesztőségben

Magányos, méla, barna, negyvenkettes férfizokni keresi testhez simuló párját.
Érd.: „Második melegség” jeligére a Szerkesztőségben

Régóta facér, bevállalós, uniszex…
Tisztelt Hirdetőnk! Erotikus tartalma miatt „Buja páros” jeligével feladott hirdetését nem áll módunkban megjelentetni.

Párját vesztett, árva lábtyű, rózsaszín harántcsíkozással ötujjú társát keresi.
Érd.: „Érzéki örömök” jeligére a Szerkesztőségben

Puha, meleg, kézzel kötött, valódi gyapjúzokni hálótársat keres.
Érd.: „A bárányok hallgatnak” jeligére a Szerkesztőségben

Életem kisiklott, társam elhidegült tőlem, de újra csiszoltattam és festettem magam, s most ismét a csúcson vagyok. Hosszútávú kapcsolat reményében laminált fa-üvegszál szendvics konstrukciójú síléc-páromat keresem.
Érd.: „Havas-sírománc” jeligére a Szerkesztőségben

Kedves, megbízható, egyenes jellemű, balos párját keresi egy narancsszínű jobbos, fiatalos, simára vasalt pamutzokni.
Érd.: „Utópia” jeligére a Szerkesztőségben

Egykor sokat dédelgetett, magányos, kajlafülű, tacskóforma, plüss szobamamusz új boldogság reményében, hű társat keres.
Érd.: „Érted papucs leszek” jeligére a Szerkesztőségben

Hortobágyi pusztán jártas, szürke túrazokni hosszútávú, délibábos kapcsolatra strapabíró társat keres.
Érd.: „Kilenclyukú” jeligére a Szerkesztőségben

Mozgalmas élethez szokott, zöld színű kürt motívummal díszített, szolgálati zokni kutyátlan levelezőtársat keres.
Érd.: „Nem adom fel” jeligére a Szerkesztőségben

Rusztikus csizma-kapca egyszerű, házias párját keresi, csirkenevelő telepre.
Érd.: „Bódító idill” jeligére a Szerkesztőségben

---------------------

Toldi Zsuzsanna

 

A hatvanas férfi a következő hirdetést fogalmazta meg az újság társkereső rovatában:
„Keresem azt az ötvenes, független hölgyet, akinek testsúlya 60 kg körül mozog. Arca még pofás. Végzettsége már mindegy, csak főzni-sütni tudjon. Legyen gyermektelen, vagy felnőtt gyerekeivel haragot tartó. Rendelkezzen tehermentes ingatlannal, amit bármikor kész elhagyni. Kapjon rendszeres jövedelmet (munkabér, nyugdíj), amiből bármikor kész valakit eltartani. Egészségi állapotáról friss orvosi igazolással bírjon, miszerint kutya baja. (Akinek bizonyítottan kevés van hátra, szintén szóba jöhet – más nézőpontból.)
Műfogsort viselők előnyben!
Jelige: Szerelem!”

Keresem páromat, az életre szólót. Előnyös, ha egyformán tud csipketerítőt horgolni és lovat patkolni. Neme nem fontos.
Kamill és Kamilla

Tizennyolc éves lány férjet keres. Feltételek: legalább egy diploma, két felsőfokú nyelvvizsga, útlevél és térképismeret.
Jelige: Hazaszeretet

www.hu keresi www.hu ismeretségét. Személyes találkozás nem szükséges. Hetero, homo, orál és és anál a gép előtt megoldható.
Jelige: Fehér orgona

Sándor elvált, gyermekes apukát keres. Sándorka elvált, gyermekes anyukát keres. Házasságkötés nem akadály. Össze is járhatunk.
Jelige: Meleg családi otthon

Munkanélküli hölgy nagy jövedelemmel rendelkező társat keres. Gyűrű, vőfély, repülőjegy és sírcsokor előkészítve. Nemdohányzó, antialkoholista, sportos alkatú, jóképű pasik előnyben!

Amputált lábú, szívbeteg, lehetőleg magas vércukorszintű, esetleg impotens élettársat keresek. Minél több a fogyatékossága, annál jobban számíthat figyelmemre.
A jelentkezéseket „Egyedül nem megy” jeligére kérem.

Fehér bőrű trófea sötét és világosbarna színű férfi egyedet keres.
Jelige: Testvér lészen minden ember…

Hajléktalan állampolgár kizárólag hajléktalan állampolgárt keres. (Kutya, sátor, gumimatrac és pia legyen!) Minden ingatlannal rendelkező férfi és minden ingatlannal rendelkező nő kizárt. A jövedelemmel rendelkezők nem érdekelnek.
Jelige: Szabadság!

Hatvan és hetven körüli, jó állapotú férfiak szűzleány ismeretségét keresik. Életkor lényegtelen.
Jelige: Barátok közt

Nő keres nőt, férfi keres férfit. A későbbiekben bővülünk, átalakulunk, cserélődünk.
Jelige: Mindenki!

---------------------

Varga Kitti

 

Lábbeli: Keresem párom, akivel megoszthatom végtelenül magányos életem. Várom azt a nőt, aki csak úgy betoppan az életembe, és nem tűnik el nyomtalanul. Azt a személyt, akinek lépten, nyomon leshetem óhajait, és ígérhetem, szelíd, jó papucs férj módjára, sosem leszek majd láb alatt. Káros szenvedélyektől mentes életet élek, így biztosíthatom a jövendőbelimet, hogy nem egyhamar dobom majd fel a talpam. London, Párizs, New York. A bakancslistám végtelen, s ígérhetem, szívem hölgyének egy percig sem kell unottan lógatnia a lábát!

Ajtó: Keresem azt a férfit, akinek nem derogál a nyitott kapcsolat. Elvárom az őszinteséget és a tiszteletet. Nem szeretem, ha becsapnak és ha csak úgy átgázolnak rajtam. Előző kapcsolatom kudarcba fulladt, így rengeteg szálka maradt bennem. Várom azt a jelentkezőt, akiben újra megbízhatok, és együtt léphetjük át a szerelem küszöbét.

Fonal: Szeretnék végre összegabalyodni valakivel. Nem számít, hogy mi bontakozik utána ki belőle. Nem vágyom olyan partnerre, akivel örökre összeköthetném az életem. Nem akarom, hogy bárkihez is szoros szálak fűzzenek. Kalandra vágyom. Előző kapcsolatom a túlzott kötődés miatt torkollt szakításba. Nem feszegetném tovább, elég, ha annyit mondok, hogy elszakadt nálam a cérna.

Kifestő: Keresem párom, aki színt vinne életembe. Szükségem lenne valakire, aki kitölti a bennem lévő űrt. Fontos, hogy az illető, tudja, hogy hol a határ, és sosem lépi át azt a bizonyos vonalat.

Gyufa: Két éve magányosnak, kiégettnek érzem magam. Már alig várom, hogy valaki lángra lobbantsa szívemet. Nincsenek nagy elvárásaim a partnerrel kapcsolatban, az egyetlen, ami számít, hogy meg legyen köztünk az a bizonyos szikra. Az előző kapcsolataimban nagyot csalódtam, kivétel nélkül hamar kihűlt mind. Mondhatni kalandjaimnak, nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Röntgengép: Keresem párom, aki a kisugárzásával képes megfogni. Egy olyan társra vágyom, aki mélyen belém lát és nem csak a felszínt kapargatja. Csak olyan személy jelentkezzen, akire illik a leírás, mert pár perc alatt könnyedén bárkin átlátok.

---------------------

Fehér Melinda

 

Elsősorban ismerkedni szeretnék, beszélgetni. Alapvető optimizmus és jókedv jellemez, meztelenül dekoratív, felöltözve uni, a szerelemben hedonista, az életben humanista vagyok. Fogékony lennék arra, hogy egy kellemes megjelenésű, nálam magasabb, okoskodásoktól mentes nő elcsábítson és szerelmeskedjen velem. Olyan nő, akinek lelke, intellektusa, élettörténete legalább annyira elbűvöl, mint szerelmi hajlandósága.

---------------------

Sa-mee: Hellószia

 

Hellószia, Társat keresek,
Se nem férfit, se nem gyereket.
Inkább egy Lányt, édeset, kedveset,
Aki talán majd idővel megszeret…

27 vagyok, átlagos ember,
Áldott/vert a sors barna hajjal, s szemmel.
Egy-két alkatrész belőlem már hiányzik,
És a hosszú haj nálam is hiánycikk…

Nem nagyon sminkelek, műkörmöm sincsen,
Nem teszem közszemlére minden kincsem.
Nem vagyok se fiús, se nem lányos,
Néha büdös bunkó, néha picit bájos…

Szeretném, hogy ne légy talpig pasi,
De ne is az a tipik plázacsajszi.
Örülök, ha van némi sütnivalód,
És Szíved nemesebb, mint a fülbevalód…

Azt mondják, van nekem humorom.
Piercingtől, tetkótól sosem volt undorom.
Ha 25-35 közötti Vagy, aranyos és szórakoztató,
Akkor lehet, hogy éppen Te Leszel a nekem való!

Hogyha bejött eme iromány, mint társkeresési forma,
Akkor írj nekem a gagyivers@gmail.com-ra!

---------------------

Mihucza Nikolett: Leányálom

 

Mi ide vonzott, gondolom, nem indirekt mozzanat,
mind a ketten itt vagyunk, de kérlek, ne várj túl sokat.
Rólam itt most egy a fontos, amit mondanom kellene,
ha átutazó vagy, kímélj meg, ha kalandornő, akkor ne.
Nekem nem szokásom egy látszatra ítéletet költeni,
sokkal inkább poharakba még több időt tölteni.
Megrészegít, ki hiszi, van még új a nap alatt, de tudja,
akad más bőséggel a máz meg tortahab alatt.
Le nem tagadom, lángfokozó az ívek dombok elegye,
de a külcsínnél is jobban izgat a belbecs vonzó veleje.
Rajtad áll, hogy magadból mennyit engedsz majd látszani,
kérdésem, hogy akarsz csak, vagy szeretsz is játszani?
Ha igen, akkor lehetnél a szócsata bárdom, cinkosom,
kart kitartva jutnánk túl az összes rossz cikluson.
Megeshetünk, és hajba kapunk, kis kócokat, kedvesem,
de azokat majd kifésüljük szépen, tépésmentesen,
és hogyha kell, vesszünk össze, világvége, mit nekem!
Az se baj, ha padlót fogunk, de rám ne számolj, csak velem…
el tízig, húszig, akármeddig a végtelenig húzhatom,
ha a kibékülés képességét a tarsolyomban tudhatom.
Mert hiszen már tudva hiszem, az élet nem csak leányálom,
így ölthet testet mára benned a rég várt valóságom…

Adományozás

Támogasd Magyarország első leszbikus szervezetét!

Önkéntesség

Ha azonosulni tudsz céljainkkal és tetszenek a tevékenységeink, kapcsolódj be az egyesület munkájába, hogy alakíthasd a dolgokat, és benne légy abban, ami csak leszbikusokkal történhet! Tovább...

Labrisz-könyvek

Levelezőlista

altszoveg