Köszöntő beszédek a Labrisz születésnapján

A Labrisz 18. születésnapján Iván Júlia (Amnesty International Magyarország), Sáfrány Réka (Női Érdek), Balogh Zsófi (NANE), Virág Zsolt (Szimpozion Egyesület) és Rédai Dóri (Labrisz) köszöntötték az egyesületet. Az alábbiakban Balogh Zsófi és Rédai Dóri szövegét közöljük.

Kedves Egybegyűltek! Sziasztok!

Balogh Zsófi vagyok, a NANE Egyesület önkéntese és szeretném a szervezet nevében köszönteni a Labriszt. Különösen nagy öröm, hogy a 18. születésnap kapcsán gyűltünk most össze, mert 18 év egy elnyomott csoportért küzdő civil szervezet esetében őrületesen nagy szó.

A kitartásotok, elhivatottságotok és erőtök előtt, aminek köszönhetően mindmáig itt vagytok, túlélve azt az erősödő nyomást is, ami az utóbbi időben a szervezeteinkre nehezül, mindenki megemelheti a kalapját.

A NANÉ-ból még sokan emlékeznek azokra a kezdeti időkre, amikor a közös, Gutenberg téri irodán osztozott a két egyesület. Azóta is ti, ez a maroknyi, de erős csapat jelenti a magyarországi leszbikus nők közösségének és emberi jogainak bástyáját, és azóta is szolidatitással és szimpátiával követjük a munkátokat.

18 évesként mondhatni, "nagykorúvá" lettetek.

Bár a nőket mindig is szeretik zabolázandó kisgyerekekké infantilizálni, most pedig pláne mindannyiunkat rossz pedagógus módjára igyekszik helyretenni a patriarchális közrend, mi tudjuk, hogy Ti eddig is kitartottatok és küzdöttetek, és továbbra is mentek majd előre! Mi pedig ott leszünk veletek, mellettetek.

Harcostársaink, szövetségeseink, sziszterek, sok erőt kívánunk a további munkátokhoz és az istennő éltessen titeket sokáig!

Kedves Barátaink, Támogatóink, Partnereink!

Köszönjük, hogy eljöttetek, és velünk ünnepeltek. A Labrisz Leszbikus Egyesület 1999-ben alakult, november 9-én jegyezték be a bíróságon. A hivatalos bejegyzés előtti korszakról olvashattok az Eltitkolt évek című kötetben; néhány interjúalany az alapítók között volt. 18 év sok idő, és ebben a felgyorsult világban rendkívül sok változáson ment keresztül a Labrisz ez idő alatt. És nemcsak a Labrisz változott, hanem a társadalmi helyzet, amiben működünk, az LMBTQ közeg és a feminista közeg, és a mindenkori tagok is, akiknek élete egy szakasza összeforr vagy összeforrt az egyesület életével. Mégis van egy folytonosság, és mi erre nagyon büszkék vagyunk.

A 13 év alatt, mióta én Labrisz tag vagyok, az én életemben is, bennem is nagyon sok minden változott. Mikor először mentem Labrisz-estre, még a saját leszbikusságom megértésével voltam elfoglalva. Mint sokan mások, én is kicsit megijedtem ezen az első esten. Aztán körülbelül egy év múlva léptem be a Labriszba, miután elvégeztem a Melegség és Megismerés program óratartó képzését. Azon a képzésen éreztem először úgy igazán, hogy része lettem a közösségnek, és találtam egy olyan helyet, ahol otthon vagyok, és valami értelmeset csinálhatok annak érdekében, hogy a világ egy jobb hely legyen. Idén is lesz MM óratartó képzés, ebben én 2012 óta már trénerként veszek részt. Az évek során kialakult, hogy mi az, amivel hozzá tudok járulni a Labriszhoz. Minden tagnak vannak különböző képességei, tudásai, érdeklődései; sokfélék vagyunk, és ebből mindig összeáll valami működőképes képlet, annak ellenére, hogy időnként átmegyünk egy-egy krízisen. Mint minden szervezet. Van úgy, hogy besokall az ember, kiégettnek érzi magát, vissza kell vonulnia, vagy nem engedheti meg magának az önkéntes munkát, vagy nem tudja összeegyeztetni a fizetett munkájával és/vagy a magánéletével. Szerencsére ilyenkor mindig megjelennek új emberek, akikben erős a lelkesedés, a tenniakarás. Ez tartja fenn a folytonosságát az akitivizmusnak. Az új emberekkel aztán új ötletek, érdeklődések, kompetenciák, értékek jönnek, és így a folytonosságban mindig jelen van a változás is.

Megkérdeztem a jelenlegi tagtársakat, mit szeretnek a Labriszban. Néhány válasz: „Alkotó fészek, ahonnan reptetjük a leszbikus alvilágot.” „Értékrendjében következetes, LMBTQ csoporton belüli küzdelmekbe/sátortáborokba nem beálló, a párbeszéd mellett elkötelezett.” „Meleg, inspiráló, gazdag, szellemes, nem kötelező.” „Teret ad annak, hogy egy közegből közösség legyen.” „A közösség inspiráló, és nem utolsó sorban jó humorú.” „Együtt tudunk tenni a többiekért, és inspiráló közeg az identitásom megélésére.”

Mit jelent az, hogy „nem állunk be sátortáborokba”? Véleményünk nyilván van dolgokról. Viszont vannak olyan kérdések az LMBTQ és a feminista közösségben, amelyek polarizálják, két szembenálló táborra osztják az embereket adott érdekek, meggyőződések, ügyek mentén. Mintha csak kétféleképpen lehetne gondolkodni egy adott kérdésről. És ha nem, vagy nem teljesen értünk egyet valamelyik oldallal, akkor automatikusan odakerülünk a másik oldalra, akármi is valójában a mi álláspontunk. Aggaszt ez minket, mert leszűkíti a párbeszéd lehetőségét és korlátozza a véleményszabadságunkat, mert szerintünk nem építő ez a hozzáállás, és mert tükrözi azt a megosztást, amit az aktuális nagypolitika kényszerít a társadalomra. Itt van például az Amnesty. Kb. másfél hónapja meghívtuk Iván Julit, az Amnesty igazgatóját, hogy mondjon ma beszédet, mert nagyra értékeljük a munkájukat. Juli ezt örömmel vállalta, aztán pedig kirobbant a puncs ügy, amiben véleményünk szerint volt az Amnesty-nek egy nem szerencsés megnyilvánulása. És azt láttuk, hogy sokak szemében az Amnesty úgy, ahogy van, rögtön fekete bárány lett. És elgondolkodtunk rajta, hogy vajon mit fogunk kapni a nyakunkba a közösségünk néhány tagjától, ha ezek után továbbra is Juli fog beszédet mondani. És akkor azt mondtuk, hogy mi az Amnesty-t továbbra is fontos és értékes szervezetnek tartjuk. Nem ez az első ilyen eset, és ilyenkor tulajdonképpen magunkért is kiállunk azzal, hogy nem állunk be automatikusan olyan vélemények mögé, amelyek sokszor erőszakos formában, támadóan hangzanak el. Amikor az a vád ért minket, hogy transzfóbok vagyunk, beszélgetést szerveztünk, ahol igyekeztünk minden oldalt megszólaltatni. Persze hogy kialakul-e a párbeszéd, az nemcsak a mi felelősségünk. Kevés olyan hely van manapság, ahol szabadon lehet véleményt mondani, és nem kell szorongani, hogy ezzel mennyit ártunk magunknak. A szabad véleménymondás alatt persze nem a másik kötetlen sértegetését értjük. A Labrisz szeretné, ha továbbra is tudna olyan tereket teremteni, ahol ez lehetséges. A mostani politikai helyzetben ez különösen fontos, mert egyre inkább félni kell attól, hogy az ember vállalja magát (beleértve a szexuális irányultságát, nemi identitását, illetve annak kifejezését, de akár a véleményét is). Ebben a helyzetben a közösség erősítését látjuk a legfontosabb és legszükségesebb olyan feladatnak, amiért a magunk keretei között tenni is tudunk valamit.

A közösségből, aminek az építésén dolgozunk, egyébként visszahallunk időnként mindenféle mítoszokat a Labriszról. Az egyik az, hogy aki be akar lépni a Labriszba, annak minden taggal le kell feküdnie. Hm. Hát, tulajdonképpen a következő közgyűlésen átgondolhatnánk a tagfelvételi kritériumokat. ;-) Sokféle motiváció létezik, ami miatt aktivista lesz valaki. Félretéve a viccet, igen, kialakulnak néha párkapcsolatok a Labriszban. Mint ahogy barátságok is kialakulnak. Van úgy, hogy ezek a kapcsolatok plusz motivációt adnak az egyébként nehéz és fárasztó, és nem mindig pozitív fogadtatással bíró aktivista munkához. Ugyanakkor a Labrisz jelenlegi formájában nem egy baráti társaság. Viszont a barátságos belső viszonyok fontosak ahhoz, hogy tudjunk együtt dolgozni, önkéntesen, a szabadidőnkben, a munkánk és egyéb kötelezettségeink mellett.

A másik mítosz az, hogy középkorú értelmiségi nők elitista, zárt olvasóköre vagyunk. Igen, a tagjaink egy része lassan középkorúvá vált, együtt korosodott a Labrisszal. De mindig vannak fiatalabb tagjaink is, sőt, középkorúnál idősebbek is. Hogy olvasókör lennénk? Hát, a rendszeres programjaink között olvasókör pont nincs. De miért is lenne baj, ha lenne? Szeretünk olvasni. Értelmiségiek vagyunk? Igen, többnyire. És tudjuk, hogy értelmiségiként jobb hozzáférésünk van azokhoz a tudásokhoz, kompetenciákhoz, amelyek egy kisebbségi érdekvédő szervezet működtetéséhez szükségesek. És azt is tudjuk, hogy ezek a tudások és készségek nem egyenlően oszlanak el a különböző társadalmi csoportok között, és ez egy rendszerprobléma. Elitista? Néhányan közülünk az évek során ún. elit oktatási intézményekben képezték magukat tovább, részben a társadalmi nemekhez és szexualitáshoz kapcsolódó területeken. Ez szellemi tőkét jelent a Labrisznak, tehát ezt mi pozitívumnak tekintjük. És hogy zártak lennénk? Nehéz összeszámolni, hogy az évek során hány ember fordult meg a Labriszban tagként vagy önkéntesként, különböző tevékenységekben segítőként. Mi mindig lelkesen és támogatóan fogadjuk azokat, akik megkeresik a Labriszt azzal, hogy szeretnének bekapcsolódni a munkába. Aztán van, aki bekapcsolódik rövidebb-hosszabb időre, és van, aki nem; az elképzeléseik és kompetenciáink vagy találkoznak, vagy nem. Mi szeretettel várunk mindenkit a Labriszban, aki szeretne valamilyen új ötletet, tevékenységet behozni, és annak megvalósításában tevékenyen részt venni. Különösen várjuk a fiatalokat.

Nemcsak magunkat ünnepeljük ma. Ünnepeljük azt, hogy van olyan közösség, amely teret ad a szexuális kisebbségekhez tartozó nőknek. Ünnepeljük azt is, hogy együtt tudunk működni más szervezetekkel. Legstabilabb partnerünk a Szimpozion Egyesület, amellyel 2007 óta együtt csináljuk a Melegség és Megismerés programot. Köszönjük az együttműködést a 15 éves Szimpozionnak, és boldog születésnapot kívánunk nekik is! Emellett szeretném köszönteni a Magyar LMBT Szövetséget és a Női Érdeket, a két ernyőszervezetet, amelyeknek tagja vagyunk; a Háttér Társaságot, a Budapest Pride-ot, az Atlaszt, a NANÉ-t és a Patentot, a Közkincs Könyvtárat, a Qlit-et, valamint a berlini, bécsi, belgrádi, ljubljanai, kolozsvári, prágai, pozsonyi aktivistákat és szervezeteket, akikkel a 18 év alatt valamilyen formában együttműködtünk. Remélem, nem hagytam ki senkit. Köszönjük a közös munkát; a továbbiakban is számítunk rátok és számíthattok ránk. És köszönjük mindazoknak a nőknek a munkáját, köztük volt tagtársainkét is, akik a 18 év alatt bármilyen formában hozzájárultak a Labrisz működéséhez: önkéntes tevékenységgel, programok megtartásával, anyagi vagy elvi támogatással, konstruktív kritikával, pozitív visszajelzésekkel, ötletekkel, barátsággal. És végül, de persze nem utolsó sorban, köszönjük mindazoknak a nőknek, akik részt vesznek a programjainkon, eseményeinken, projektjeinkben, hiszen nektek csináljuk, amit csinálunk.

Kívánok mindannyiunknak boldog születésnapot, és újabb tevékeny 18 évet! Nehéz manapság előre látni, hogy mit foguk csinálni akár pár év múlva, de remélem, sokat fogunk még együtt ünnepelni, és lesz mit. Érezzétek jól magatokat ma este, legyen ez egy olyan születésnapi buli, amire szívesen emlékszünk vissza még sokáig.