Puszta cowboy, avagy paprika western magyar leszbikus módra

Katrin Kremmler ismét új műfajban fogalmazza meg mondandóját. A tavalyi Rózsaszín görény krimiparódia után, 2004-ben a Puszta cowboy című paprika western-paródia forgatókönyvírója és rendezője.

Honnan jött a western műfaj ötlete?
Az LMBT nézők úgy gondolom szívesen látják, azaz egyelőre inkább látnák viszont magukat akár változatos műfajokban is. A filmek legtöbbször nem rólunk szólnak, amelyek pedig mégis, miért ne készülhetnének minél többféle megközelítésben? A western-paródia sok lehetőséget nyújt a szórakoztatásra, a játékra és kritika megfogalmazására is. Az anyag jelenleg vágás alatt van, mindent megmozgatunk, hogy a fesztiválig elkészüljön. A Puszta cowboyt tízperces rövidfilmnek terveztünk, amelyet a fesztivál „Nagy filmek a kisvilágból” leszbikus rövidfilmblokkjában vetítenek majd. Koncentrált, csattanóra felépített, minden jelenetnek jelentősége van, nincs benne üresjárat.

Van valami különleges oka, hogy rövidfilmbe álmodtad a témát? 
Az időkeretet a lehetőségeink szabták meg, anyagiak, energia. A Rózsaszín görénynél rájöttünk, hogy hihetetlen sok munka egy 50 perces film elkészítése. Emellett a külföldi fesztiválokon nagyobb eséllyel vetítenek le egy rövidfilmet, mint egy hosszabbat, mivel rövidfilmblokk általában minden meleg fesztiválon van, és rövidebb filmekből értelem szerűen többre kerülhet sor. A mi érdekünk, ha már anyagi nyereség nem származik a filmkészítésünkből, hogy minél többen, több országban láthassák a filmjeinket. Bár a rövidfilmnek hosszúra és hosszúnak rövidre sikerült Rózsaszín görény is bejárta szinte a világot, vetítették a berlini, a párizsi leszbikus filmfesztiválokon, a bécsi női fesztiválon és a cseh, a lipcsei, a sydney-i és a varsói meleg fesztiválokon, és ezen kívül érdeklődnek még iránta Szlovákiából, Hollandiából és az USA-ból is.

Mit mondanál el elöljáróban a Puszta cowboyról? 
Az alapszituáció egy transznemű férfi helyzete, aki keresi önmagát, és a környezete időről-időre elvárja, hogy bizonyítsa, valóban férfi. A klasszikus western éppen azt igyekszik feldolgozni egy adott sztoriba ágyazva, hogy a férfi milyen módon és mennyire nagyon-nagyon férfias. A mi westernünkben mindez a férfias nemi szerepelvárás annyiban kap különös többletjelentést, hogy egy transznemű férfinak sokkal tudatosabban kell építgeni férfiasságát, mint egy biológiai férfinak, akinek eleve adott minden kellék a férfiasságához. Egyébként a társadalmi nemi szerepelvárások még azoknak is nagyon behatárolják a mozgásterét, akik egyáltalán nem kérdőjelezik meg nemi identitásukat. Óriási nyomás nehezedik az emberekre a nemi szerepelvárásokból eredően. A filmbeli konfliktus és poén a külvilág elvárásainak való megfelelésen alapul, de erről többet nem árulnék el, legyen meglepetés.

Te eddig leszbikus témákat dolgoztál fel, hogyan kötöttél ki most egy transznemű történetnél?
Egyrészt tanúja vagyok egy barátom sorsa alakulásának, aki transzneműként nem kevés nehézségen küzdi át magát a mai magyar valóságban. Másrészt nincsen magyar film még, amely transztémát dolgozna fel, ez nagy hiányosság. Harmadrészt a western-paródia műfajban már egy éve terveztem filmezni, és az előbb emlegetett westernes férfiasság motívumhoz adta magát a transzneműség, a nemi szerepek feldolgozása a nemváltás szűrőjén keresztül. Negyedrészt pedig vannak transznemű férfiak, akik valahonnan a leszbikus identitás hátrahagyásától startolnak önmaguk valós útja felé, tehát nem teljesen független téma ez a leszbikusságtól sem.

Mesélnél a forgatásról és a filmbeli karakterekről? 
Két nap alatt forgattuk a filmet Pomáz és Visegrád vadkeleti tájain. Nem kis gondot okoztak a nagyfeszültségű vezetékek, mert minden kamerabeállítás hátterében előbb-utóbb felbukkantak. A nézők láthatnak majd cowboyt, akinek elrabolták a barátnőjét, barátnőt, akit elraboltak, gonoszt, aki elrabolta, indiánt, aki segít a megkeresésében, és ló nélkül nem western a western, van lovunk is a filmben. Az összes szereplő vállalja a nevét, arcát, így a meleg fesztiválon kívül más alkalmakon is vetíthetjük a filmet. Szereplőink mellett a nézők hallhatnak majd egy mesélőt is, akinek édes-bársonyos hangja nem csak hasonlít Pálfi Balázséhoz, hanem egyenesen az övé is. Csapatunk csupa zseniből áll, operatőrünk és vágónk Muszter Eszter, zeneszerzőnk Horváth Noár, velük együtt dolgoztunk már a Rózsaszín görény című filmben is.

Említetted, hogy szűkösek voltak az anyagi keretek, költségek azért biztosan felmerültek, ezeket miből álltátok? 
Külföldi, leszbikus magánadományozónk már tavaly is és idén is támogatta a forgatást.

A klasszikus utolsó kérdés, mik a terveid, jövőre is számíthatunk a fesztiválon Katrin-féle filmre?
Igen, filmötletem van, de még érlelném, mielőtt beszélek róla. Ám van egy másik ötletem is, és reménykedem benne, hogy azok között, akik hallják, vagy itt olvassák, szintén lesznek olyanok, akik fantáziát látnak benne! Mivel az elmúlt évben több leszbikus filmfesztiválon is jártam a Rózsaszín görény vetítése kapcsán, felmerült bennem, hogy itt, Magyarországon is megpróbálhatnánk szervezni leszbikus filmnapokat a női közönség ízlése és igényei szerint, a filmek köré szervezett beszélgetésekkel, akár nemzetközi vendégekkel is. Először csak egy picit, kis anyagi ráfordítással, próbajelleggel. Valahogy így indult ez azokban az országokban is, ahol mára bejáratott, hosszú évek óta rendszeresen megrendezésre kerülő leszbikus rendezvénnyé nőtte ki magát. Ezeken a filmfesztiválokon olyan lelkesítő leszbikus teret tapasztaltam, amit szívesen élveznék minél többet itthon is.


altszoveg