„Ata meséi”: fotókiállítás látogatás

Dátum: 2018. május 26. szombat, 11:00-13:00
Helyszín: Deák 17 Galéria (1052 Deák Ferenc u. 17. I. emelet)
Belépő: nincs

Nézzük meg együtt Ata Kandó kiállítását a Deák 17 Galériában!
Találkozó 11 órakor a ház előtt. (Az elkésők jöjjenek fel utánunk a galériába.)
Tárlatvezető: Szabó Judit közgazdász, fotográfus.
Akik még nem voltak velünk kiállításon, szeretnénk, ha előre jelentkeznének a szabo.judit33@gmail.com e-mailen, de ez nem feltétlenül szükséges, a csoport nagyságának most nincs korlátja.

Ata Kandó (1913–2017) Görög Etelka néven született Budapesten. Az 1940-es évek második felében Nyugatra emigrált. Párizsban, majd Hollandiában élt, fotolaboránsként és fotóművészként. Első férje Kandó Gyula festőművész, második férje Ed Van der Elksen holland fotós. Mindkettőtől elvált. Három gyermeket hozott a világra, felnövekedésükig velük élt. Már az 1950-as években fotókönyvekben gondolkozott. A kiállításon valamennyi fotókönyvének témájából vannak képek (az 1956-os menekültekről „Isten veled édes hazám!”, a perui és venezuelai indiánokról „A hold véréből” és a gyermekeivel megrendezett fotókból két könyv: „Álom az erdőben” és „Kalypso és Nusiká”). A nagy szakértelemmel megrendezett, filmre fotózott fekete-fehér anyagokat bemutató kiállításon egy félórás videóinterjú is meghallgatható Ata Kandóval.


Adományozás

Támogasd Magyarország első leszbikus szervezetét!

Önkéntesség

Ha azonosulni tudsz céljainkkal és tetszenek a tevékenységeink, kapcsolódj be az egyesület munkájába, hogy alakíthasd a dolgokat, és benne légy abban, ami csak leszbikusokkal történhet! Tovább...

Labrisz-könyvek

Levelezőlista

altszoveg