A 15. LIFT Fesztivál "... vállamon huszonöt év van már" című pályázatának díjazott művei

 
Gál Erika
 
Miként a reflektorfény
 
Fakó, nyárvégi délután volt,
a többiek táborban nyaraltak.
A vándorcirkusz öt órától
műsort adott. Egy napig maradnak –  
 
sürgetett a kétnyelvű plakát,
amelyen fehér lovakon állt a
miniszoknyás akrobatalány
és fodros inget viselő párja.
 
Gyerekjeggyel, megemelt sorban
vártam, hogy felkonferálják őket,
amikor meglebbent a ponyva, 
ajtó nyílt a késve érkezőknek,
 
és az egyikük elém ült le:
nagylány, telt a melle és a válla.
Már csak őt bámultam szédülten,
mi addig volt, többé nem találtam.
 
S miként a reflektorfény néha ránk vetült,
kigyúltak kérdések és válaszok.
Még nem volt rá szavam, vagy nevünk,
később ölelték rám, hogy más vagyok. 
 
Illegális antennák
 
Ezerkilencszáznyolcvannégy nyarán,
amikor döntős lett a Dinamo Bukarest,
csak a Maroson túli domb tetején,
illegális antennák fogták be külföldről a jelet.
 
Besötétedett, mire odaértünk apámmal.
Sétáltunk egyik autótól a másikig,
lestük, hogy melyik sporttévé kijelzőjén
szakadozik legkevésbé a játék.
 
Fekete-fehér képernyők és feszültség
vibrált a fülledt éjszakában.
A tilosban járás félelme minduntalan 
elfojtotta a büszke hangoskodást.
 
Boldogan tébláboltam e férfivilág
szegényes izzadságszagában:
beavatottnak éreztem magam,
pedig csak azt tudták rólam, hogy 
 
magam is ügyesen focizom. Arról 
mélyen hallgattam mindenki előtt,
hogy évzáró után a kihalt folyosón 
megcsókoltam a kedvenc osztálytársnőmet.
 
Nyári időszámítás
 
Először levelet írtam neked:
emlékszem, magázódtunk.
Többezer mérföld volt 
közöttünk a távolság.
 
Következő nyáron 
szomszédos asztaloknál ültünk.
Kibeszélték az írónőket – 
fintorogtál, összenevettünk.
 
Aztán a díjátadó fogadásán
elkaptad rólam a szemed, 
amikor feléd fordultam. 
Valaki mondta, hogy elutazol.
 
Most ismét nyár van. Nem tudom,
mikor mondhatnám el végre,
hogy szeretnélek nézni,
ahogy meztelenül írsz.
 
 
Szendrei Boglárka
 
ami valószínű
 
úgy döntöttem, ma gondoskodni fogok magamról.
fürdés közben bekapcsolok egy beszélgetést belül,
elzárom a negatív elágazásokat,
a rossz emlékek és traumák beáramlását,
a szégyen és megalázottság bevillanó érzéseit.
lemosom a tükörről a tíz évvel ezelőtti testet,
leveszem róla a lila széldzsekit,
levágom hátközépig érő haját.
ami nem az enyém.
a beszélgetés bennem megint
olyan irányba terelődik,
ahová nem szeretném,
megkérdezed, a barátom-e,
és nem tudom,
milyen szavakkal beszéljek arról.
egy ideje csak azt tudom elképzelni,
ami valószínű.
már a harmadik emeleti
kétszobás lakást sem,
főleg nem franciaággyal,
főleg nem úgy, hogy veled
mint barátnőmmel élek.
 
heroida
 
szapphó atthiszhoz
szapphód küldi ezt neked, atthisz.
könnyáztatta bár a lap, melyen áll ez az írás,
fogadd, kedves, kérlek, szívesen.
én, aki arcokat magamban felidézni
képtelen vagyok, egyre csak tekinteted
látom magam előtt, és eltűnik bár
és változik ez az arc, ahogy az évszakokat
elhozzák a hórák egymás után sorra,
míg évekké állnak össze ismétlődve,
bennem nem szűnik meg, nem törli ki
semmi, testem viseli tested nyomait –
kezem rögzítette isteni látvány.
nem múlt el éj úgy azóta sem, hogy
ne idéztelek volna fel magamban,
és volt olyan kegyes Halál testvére, Álom,
hogy összerakta képed helyettem is.
 
psyché
 
egyszer még zsoltár rezegteti át az imádott testet,
és a belőle jövő hullámokban ázik a padsor,
és jácintillatban, és reggeli fényben.
és másnapra nincs, sem forrósága,
sem húsa, sem bőre ismert részletei,
a szőrszálak, a ruha tapadása, a parfümillat
és öblítőé. a látvány csak amit évekkel
korábbról őrzött meg az emlékezet.
az a sál, az a dzseki. hiába kérted,
nem vett fel melegebbet. az arc egyre
kisiklik előled, másoké montírozódik rá,
talán filmszereplőké. amit épp nézel.
ez a test nincs már forgalomban,
ismerőssége ellenére. kapaszkodsz belé,
maradjon, ne vigye el a szép göndör ifjú,
a hattyúszárnyú halál.
nyilai bőröd alatt motoznak, tollait
lábtörlődön hagyja. sáros nyomait
nem törölte fel, tele van velük a padló.
az ágyig vezetnek, ahol kioperálják
burkából a lelket. bemetszést ejtenek
a hálóing alatt, és kihúzzák a résen át a lepkét.
nyálkás tok fedi, mint egy rendes szervet.
ha a falába épített kart tekerni kezdik,
kinyílnak szárnyai, mint egy zenedoboz.
ha elég sokáig tekerik,
képes lesz az önálló repülésre.
ahogy száll, csörömpöl benne a torony emléke.
 
 
Szunyog Ágota
 
változástan 
 
éjjel egy és az jár a fejemben, 
hogy ronda legyen-e a konyha, 
amit elképzelek, hogy beszélgetünk benne, 
legyen háta, karfája a székednek, 
vagy hokedlit adjak csak alád, rozogát, 
a lábaink egymáshoz már feszesen, 
esetleg teljesen távol, 
a felsőmet leigyam, 
aztán meg átvegyem előtted, 
vagy mindegy, mert már 
úgyis láttál belőlem eleget, 
legyen sárga óra a falon, hogy 
a nagymutató két másodpercünk között 
ide-oda kattogjon, 
vagy járjon az örök körön, 
ütemet ütve a szívünk közé, 
azok meg felváltva verjenek 
belülről szét bennünket, 
legyünk éhesek, talán már szomjasak se, 
a számat nézd esztelen, 
vagy vesszek bele a szemedbe, 
tudjam, mit tegyek, én legyek a felelős, 
én bújjak ki, 
te bújj hozzám, 
létezzen 
a cseresznyefából faragott vissza-híd, 
ha az egész véletlen, 
vagy fűtsön, gyújtsuk fel, 
a közös füstben múljunk el, mint 
mindenki más, vagy jöhetne 
végre a valami új vég, 
végtére is itt ez a konyha, 
csak ronda legyen vagy szép?

 

Adományozás

Támogasd Magyarország első leszbikus szervezetét!

Önkéntesség

Ha azonosulni tudsz céljainkkal és tetszenek a tevékenységeink, kapcsolódj be az egyesület munkájába, hogy alakíthasd a dolgokat, és benne légy abban, ami csak leszbikusokkal történhet! Tovább...

Labrisz-könyvek

Levelezőlista

altszoveg