Leszbikus irodalmi gyűjtemény

Karin Boye (1900-1941) svéd költő, író, újságíró, műfordító, kritikus, a svéd modernizmus második generációs alkotója. Tanári képesítést szerzett, a Spektrum c. modernista folyóirat egyik alapítója, a szocialista – antifasiszta Clarté-mozgalom tagja.
A mozgalom révén ismerte meg férjét, Leif Björköt, akivel két évig élt házasságban, gyermekük nem született. Kapcsolatuk zátonyra futását követően Boye Berlinben pszichoanalízisben vesz részt és csatlakozik a helyi leszbikus közösséghez, majd 1934-től együtt él egy fiatal német zsidó lánnyal, Margot Hanellel, akinek segít Svédországba menekülni és egy álházasság révén svéd állampolgársághoz jutni. Boye hazájában is nyíltan felvállalta homoszexualitását akkor, amikor az még bűncselekménynek számított Svédországban. 1941-ben öngyilkosságot követ el, amelyben hamarosan szerelme is követi.
Karin Boye művei a svéd modernista irodalom gyöngyszemei. Sokoldalú alkotó, több verseskötetet, regényt, valamint novellákat, színdarabokat, újságcikkeket és fordításokat is írt, ezen kívül rajzolt és akvarelleket festett. Egyik legjelentősebb műve, a Kallocain (1940) 1978-ban magyar nyelven is kiadásra került a Kozmosz Könyvek sorozatban. A disztópikus science fiction regényben a szerző háborútól, nácizmustól, diktatúrától való félelmei jelennek meg. Kezdetben idealista, a tradiionális női szerepeket megkérdőjelező, érzelmes, mélyen pszichológiai töltetű, szimbólumokkal tarkított versei azonban kevésbé ismertek hazánkban, ezért is éreztem szükségesnek egy kis ízelítőt adni költészetéből a magyar olvasóknak.

Aggie Wood

Karin Boye versei Aggie Wood fordításában

A megnevezhetetlen

Sok minden fáj, mire nincsen szó.
Hallgass, s öleld át, úgy lesz jó.

Sok van, mi titkos, sötét és veszélyes.
Viseld emelt fővel, légy éber, s kedélyes.

Jobb, ha a gondviselésben hiszel,
és nehogy bántsd a magot, míg kikel.

„Gondolatom sose fürkész, kutat.
Mindenek Anyja, mutass hát utat!”

Hallgasd, ő mondja meg, mi az igaz –
szótlan bánatodra szótlan vigasz.

Egy komisz lánytól

Remélem, nem hord a sors tenyerén.
Remélem, ébren vagy, akárcsak én.
Derűs vagy, boldog és kedélyes,
kába és nyugtalan, s szeszélyes.

Este van, nyugalmat remélsz,
megveted ágyad, pihenni térsz.
Remélem, álmod lidérc fújja széjjel…
Szemhunyásnyit sem alszol az éjjel!

Neked

Kétségbe ejtettél, s erőt adtál,
Tőlem mindent elragadtál,
mit követeltél, meg nem tagadtam,
s ezerszer is visszakaptam.

Te vagy legfőbb vigaszom

Te vagy legfőbb vigaszom,
te vagy szilárd támaszom,
te vagy legdrágább kincsem,
és legnagyobb bánatom.

Te vagy az én bánatom.
Marsz, akár a tűz, s a jég,
metsző acél, lelkemben –
te vagy legdrágább kincsem.

Most már tudom

Most már tudom, mit rejtettél, s hallgattál el.
Álca volt, tudom.
De miért titkolóztál előttem is?
Fel nem foghatom.

Tudom már. Emlékszem. Egy csekélység volt,
mit nem állhattam –
s elvarázsolt lelkedet azóta
hiányoltam.

Mindaddig, míg van közös vonásunk,
együtt leszünk,
Mindaddig mi ketten összetartozunk –
s jó így nekünk.

Szapphó: Aphroditéhoz

Tarka trónodon, kegyes Aphrodité,
Zeusz leánya, már könyörülj te rajtam!
Fájó kínra mért csalod, ó hatalmas,
tőrbe a lelkem?

Inkább jőjj hozzám, ahogy annyi másszor
mindig hajlottál a szavamra, s jöttél,
kedvemért elhagyva aranylakását
égi atyádnak.

Fürge pár veréb a kocsidba fogva
siklott, míg a föld feketéllt a mélyben,
sűrűn verték szárnyukat, égi úton
vágva az ösvényt.

Gyorsan érkeztek veled, és mosoly járt
halhatatlan arcodon, ó te boldog,
úgy kérdezted, hogy mi bajom, mi végre
hívtalak újra,

hogy mi kívánság gyötör újra engem.
„Csábító szóval kit akarsz, hogy hozzád
hozza Peithó hű szerelemre, Szapphó,
mondd ki, ki bántott?

Mert ha most kerül, hamar ő keres fel,
most ha nem kell tőled ajándék, ő ad,
most ha nem szeret, hamar érted ég majd,
bár ne akarja.”

Jöjj ma is hozzám s szabadíts ki engem
súlyos gondomból, s mire hajt a lélek,
teljesíts nekem te magad s e harcom
küzdd velem együtt.

(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

Takács Zsuzsa: Egy régi tornateremben

Lányra így lány nem mosolyoghat, tudja,
felkavar bűvös mosolyával mégis:
néz kitartóan szerelemmel. Állunk
fölsorakozva

egy homályos tornateremben, ötven-
ötben (két és félezer éve. És most.)
Szenvedély útját vakon így kereste,
szökve tilosba:

Elköszöntünk már, kikisért, a lépcső-
fordulóban hirtelen elszánt mozdu-
lattal állta el utamat, mellemre
ráhajította

váratlan csókját (a virágos blúzra).
„Nem leszek többé szabad,”– ezt dobolta,
„megjelölt engem!” – riadózta vérem.
Ősz fele járt már.

Ünnepélyes perc, gyerekévek vége,
hirtelen sípszó, hegedű, harangok.
„Élj merészen!” – zeng valamennyi. Labda
száll a magasban. 

Takács Zsuzsa: S az olvasásba arcunk belesápad

A felismerést követő zavar, az ezentúl-hogyan?
A tornaterem összegöngyölt szőnyegén ültünk,
fájt a torkom, föl voltam mentve.
Ő megrántotta a bokáját, mellém ülhetett.
A Jean Cristophot kötetenként adta,
méreg és méz szivárgott mosolyából.
Éreztem, hogy lázas is vagyok.
David és Jacques szerelméről beszéltünk,
a szégyenről, a különbözés bélyegéről.
Szerettem volna végignyúlni a szőnyegen
néztem a leülepedett portól rongyos
mennyezet-sarkakat, azt akartam,
hogy menjen el, és el is ment, érezni
akartam a hiányát és kitaszítottságomat.
Dongott a padló, kavargott a verejtékszaggal
elegy tornacipő-szag, émelyegtem.
Paolo és Francesca idézte később
a Pokolban Galeotto könyvét:
„S az olvasásba arcunk belesápadt”,
de itt – Francesca és Francesca olvasott.
Nem tudtam akkor, hogy jól van ez így,
útját tanulja a szenvedély, a gondolat
bátorsága ez, formatévesztés csupán,
a későbbi séták próbája, fiúkkal, ködlámpák
alatt, a szerelem bizonyosságától boldogan.
Hazafelé a villamosülésen hátradöntöttem
fejem, soha többé nem leszek otthon sehol,
nem lesznek „enyéim”, nem megyek „haza”,
az örök aszkézis csillagaival társalgott
padlásszobám képzelt, kigyúló ablaka.
Éjjel volt, a többieknek tavaszi délután,
tizenötödik évem legmélyebb éjszakája.
Felettem félelmesre hízott, ártó holdak
keltek és nyugodtak, a felnőttek arca.

Mesterházi Mónika: A nő, ha nőt

A nő, ha nőt szeret, nincs önbizalma,
előtérben anyák, macsófiak,
míg magát megtalálja kinti zajban,
bent sem tudja, hol van, mit felmutat.

A nő, ha nőt szeret, hallgat sokat,
amíg biztatják türelmetlenül.
Tíz év: csak mások látják a hibákat,
még tíz, jó sok szenvedésbe kerül.

Még tíz év, húsz év, már pontosan méri,
mi érvényes, mi hamis, mi üres,
másról beszél, nem magyarázkodik,
és elunja az enigmákat is.

A nő, ha nőt szeret, csak félreállhat,
és szereti a hétköznapokat,
szeret és él és örül vagy veszekszik,
míg felépül benne az öntudat.

A nő, ha nőt szeret, pont úgy hülye,
mint más, ha elönti az indulat,
pont úgy szenved, pont úgy szeret, mivel
a természet ebben nem válogat.

Szabó Judit: Ha ősz lesz hirtelen

Édes, ha ősz lesz hirtelen,
azt szeretném, ha nem festetnéd hajad
és nem válna harsányabbá ruháidon
az élénkfeketéje miatt
most még halk homállyal borított színharmónia.
Hanem a szájra, bőrre rímelő
lilás, barnás, bordós árnyalatokat
felváltanák a kékbe csendülő színek,
hisz addigra még kedvesebben játszanak majd
hajaddal, kezeddel, homlokoddal —
Szeretném, ha kacagásod nevetésbe csendesedne
és társakká szelídülnének fellobbanó rajongásaid. 

Szabó Judit: Egyszerű vasárnap

Ülünk az asztal
két oldalán,
te meg én.
Odakint süt a nap.
Az előbb még esett,
csillognak a háztetők.
Lassan már elmegyek.
Még hallgatlak egy órát.
Kálmán alszik.
Kikísérsz,
megállsz az ajtóban,
megyek.

Nem hallani ajtócsapódást,
nézel utánam,
mint többnyire.
Imbolygok kicsit,
pedig próbálok egyenesen menni,
dehát az ember
ettől csak még jobban imbolyog

Ez a folyosó
napvilágnál elviselhető.
Ez a folyosó most elviselhető.
Visszafordulok,
intek neked.
Az ajtófélfánál állsz,
kezed már fölemelve.
Ez egy egészen egyszerű vasárnap,
csak éppen
ma néztem vissza először
elmenőben.

Lovas Nagy Anna: Lélekvesztő

(Mártinak/)

Abban a félszeg, vak csónakban
kint a sodró nyílt vízen
állva billegsz és haragvón
ordítasz kérdőre vonva

nekem
ide
a
partra

Miért távolodom? 

Lovas Nagy Anna: Égető

ilyen vagy
orrnyíláson felfutó forró és izgató
hogy összeverődnek a lobos mandulák
tárul a zárkózott gégefő
mocorog a nyelv
szóvá születő levegő
és pupillák játéka
kitágul szűkül magukba rejtik
a tárgyak keskeny éles jelét
a kifordított szédületet szédülök és
beleveszek mint a párába botló
magát felejtett ember

és ilyen is vagy
sebtében felrajzolt alvó mozdulat
szénnel kihúzott szomorú vonás
idegen kemény lisztbeforgatott arc
egy hosszú és mély karmolás

Gulisio Tímea: Csipkerózsika

Álmomban halott voltál
Törékeny kis tested
Egy vékony paplan takarta
Az is alig

Talán csak belőlem haltál ki
Mint gyér erdőkből a nagy őslények
Üres vagyok nélküled
Akár a mamutfenyő toboza

Talán sose éltél igazán
Múzsák sem léteznek
A meg nem történtet
A legjobb visszaidézni

Hódítás helyett bódítás kellett
Megboldogultál
Pedig lehettél volna boldog is
Álmomban voltál

Gál Erika: A vendég

Ma itt járt ő is. Könnyű nyári blúzban.
Autó hozta Pestről, csak benéztek.
Nem maradnak, mondták, most nem is úsznak.
Majd délután, ha Szigligetre érnek.

Kezében vékony cigaretta égett.
Elidőzött kicsit ujjain a füst.
Próbáltam felidézni, ahogy gépel
este, néha bort tölt, új papírt befűz,

vagy kilép a teraszra, rágyújt ismét.
Ez az utolsó nyár, mindenki tudja.
Néztem a gyűrött csikket, s elmúlt ízét
éreztem az ajkaimon újra.

Carol Ann Duffy: Gyöngyeit melengetem

Bőrömön érzem gyöngysorát. Úrnőm
azt kívánta, viseljem, melengessem estig,
mikor majd megfésülöm. Hatóra tájt hűvös,
fehér nyakára illesztem. Egésznap rá gondolok,

ahogy a sárgaszobában mélázik: taftba vagy
selyembe bújjon ma este? Legyezi magát,
míg én önként dolgozom, lassú hőm minden
gyöngyöt átjár. Laza kötele nyakamon.

Gyönyörű nő. Padlásszobámban
ábrándozom róla; magas férfiakkal táncol,
s a francia parfüm, a tejfehér kövek alatt
zaklatja enyhe, kitartó illatom.

Vállait nyúlpamaccsal púderozom,
nézem a bőrén átszűrődő gyengéd pír
tétlen sóhaját. Tükrében látom elnyílt,
vörös ajkam, mintha szólni akarna.

Telihold. Megérkezett. Előttem
minden mozdulata… Ahogy vetkőzik,
leveti ékszerét, karcsú keze a dobozért
nyúl, meztelenül bújik ágyba, mint

mindig… Álmatlanul fekszem,
s tudom, a gyöngyök most is hűlnek
a szobában, hol alszik. Egész
éjjel érzem hiányukat, és égek.

(Borgos Anna fordítása)

Elena Georgiou: A köztes tér

Leragadni egy névtelen helyen
félúton a szeretet és a szerelem között,
késő este felhívsz, és azt kérdezed,
alszom-e. Azt felelem, írok.
Megkérded, miről? Szeretetről, mondom.

Amikor kettőnkről írok, megállom, hogy
azt mondjam, szeretkezünk vagy szexelünk.
Eufemizmusokat keresek, amik nem köteleznek,
nem határoznak meg. Eljutok a kifejezéshez:
együtt mozogni. És csak most, miközben ezt
a verset írom, látom, mennyire pontos ez.

Ahogyan vertikálisan együtt mozogtunk,
arra sarkallt, hogy együtt mozogjunk
horizontálisan is. A zene hozott minket össze,
de még ebben az összeolvadásban sem tudtam,
hogyan viszonyuljak, milyen sokat vagy keveset
mondjak, hogyan döntsem el, önmagam leszek.

Egy régi barát azt mondta, ha kevesebbnek
érzem magam a partneremmel, akkor
az a partner nem nekem való.

Igen, összébb húzódtam, beszűkítettem
a nézeteimet, a társalgásaimat. Beszűkültem
fejben, de kiteljesedtem testben.

És ne hidd, hogy nem tudom,
mikor folyékonyak a mozdulatok,
keressük a módját, hogy egymást közelebbre
húzzuk, lelkitársnak nevezzük egymást.

Kétszer is szemtanúja voltam annak,
milyen könnyen elvágható egy lélek-fonál,
maga mögött hagyva az úgynevezett lelkitársat
az egynek való üres világban.

Ugyanaz a régi barát visszajön,
hogy elmondja, annak a társnak azt kell
szeretnie bennem, amit én szeretek magamban.

(Ferencz Mónika fordítása)

Ferencz Mónika: Lecserélt ágyak

Mióta elmesélted, hogy az ágyad, amíg nem ismertél,
csak a magányodra emlékeztetett, az jár a fejemben,
milyen kár, hogy nem láthattam az előző ágyadat,
a szobád eredeti elrendezését. Így a múltadat már
csak a te nézőpontodból ismerhetem, mint ahogy
a jövődet sem saját szemszögemből fogom,
ha egyszer az életedből megint kiszakadok.

Olyan ez, mintha meglátnálak a villamoson,
és fürkésznélek hosszan, mielőtt végleg elvenném
rólad a tekintetem, bár tudom, onnantól nézhetek
bármire, sohasem lehet már pontosan ugyanolyan.

Seregély Ágnes: Töredék

Beszélt…

Ő másképp, másképp s vonalát követte
A világ keresztül-kasul, mögötte
Millió és millió kicsi folt úszik
Fényben és lábam alól a talaj kicsúszik.

Harmatosan s frissen jöttek a szavak,
Hogy aztán a levegőben párologjanak
Tovább, egy hanggal átlendült az ajka
Minden akadályon mikor csak akarta
Felém intett kezével s a polcra
Lábait egymás után könnyen felpakolta. 

Seregély Ágnes: Utcán sétálva

Harmincaséi már a melleim,
Megcsapott a szikkadt múlt idő,
Senki én, és senki sincsen
Itt; az utcán betonfal a temető.

Nehezék a test, és a hogyan tovább,
Megkérdezlek erről a kirakatban állva,
Míg lezuhan, elmereng, vagy felizzik
Mások szűkre szabott válla.

Török Panka: Rózsakert, ősszel

Ma este rózsaillatú
rozét iszom
esővizes kehelyből.

Csukott szemem látni fog,
minden porcikám
megérzi majd az őszt.

És vak leszek. Vak a nadragulyától
és mindentől,
ami kertedben nő,

Mit én neveltem könnyeimmel
és istenektől lopott
sápadt sárga fénnyel.

De hallom majd az eső dobolását,
onnan tudom:
közel vagy még, habár

Egyre távolodom, érzem, hogy süllyedek,
az asztal sarkába
kapaszkodom, és hátha

Hátha majd egyszer így is nagy leszek
az esőben,
vak bódulatban ülve,

mögötted. 

Török Panka: Atlantisz

Az üvegben töltöttem a telet.
Körülöttem a szoba
a vastagodó-vékonyodó falon keresztül
torzul, új dimenziókat nyit meg.

Azt mondták, tavasszal Serpentina
karon fog majd,
vagy hóna alá csap az üveggel együtt,
hogy Atlantiszba megyünk. Tavasszal.

Utazunk, igen, mint ezek a hópihék,
lefele, víz alá, vízzé leszünk,
utazunk, ha vége a télnek.
Már lehet, vége lenne,
ha nem ráznád folyton a hógömböt.

Aletta Vid: Az észlelés szükségességéről stb.

1
a Nirvánára Váró Nő
elbomló hétfő reggelen az arcát a takaró alá rejti
pedig már ölelésnyi odakinn a fény a fény is
már tudható hogy brutális eső lesz
országos eső a holdon az égen stb.
az észlelés szükségességéről stb.

a Nirvánára Váró Nőt most nem érdekli más
csak a teljes testtel belemerülés valami
gondolatszövevénybe
a szőnyeg a falon épp csak tegnapi
emelte emelte a fájós vállát kímélve
egyedül
a nindzsák mindent kibírnak

a nirvánára várás idejét is
míg megérkezik a kávéhoz a tej

2
a N.V. N. kedd délután
úgy dönt mégsem vár tovább
alakot cserél ahogy várható is volt hiszen
alakot ölt minden egyes napon benne
a termetes teremtés rendje
az elkülönböződés

hovatovább a józanság küszöbére
beszélhetünk meg találkozót

a meditatív időszak legyalulása után
mint valami startlövéskor meginduló bagázs
felhemperedünk mégis

3
ami pedig a megtapasztaltakat illeti
Fafnir szerint a Nirvánára Váró Nő
veszélyforrás
hiszen párduc- tigris- kígyószármazása nyilvánvaló
ez a családfa a hármasút elágazásánál található
hideglelős lehetőségeket hordozva
és egy sosem rozsdálló kardot örökítve
évszázadok óta
tévedés mekkora
idenőttem bárpultkő alattam
a sztracsatella fagylalt zongorázik
ez nem pisztráng ez requiem pörögjünk
a félig csak derékig láthatatlan
lehajol és igazít a cipőjén
i ó á – i ó á – i ó á
ütemeire artikulál a város
miközben jár magasra tart minden pékséget
nincsenek céljai ezzel sincs célja sose volt hogy képzelik róla
elvisz visszahoz
visszahoz elvisz

Zákányi Tami: Címtelen

Mézben forgatva, nyámmogva pillant rám a szürke tekintet,
Fehér lapra festve, sápadtan sötétlik az éj.
Mint kissé megcincált vörös meggy, mi rámkacsint hangosan,
S néha lilára duzzad, nyakán az ér.

Hangja dobban hangosan, és bilincse torkom fojtja,
Füsttel fújja le hozzám a rosszat, minek árnyéka rámtapad.
De mikor két selyemmel körbefon, és összeroppant csendesen,
Elhal bennem fáradtan, lélegzetnyit rendtelen.

Filó Mariann: harmat

és hát a hegyek is úgy születnek, ahogy hittem.
töprengve, reszketve, mert nem tudják,
lesz-e idejük fölébe nőni a tájnak,
mielőtt meghalnak, mielőtt elfelejtik őket
az évszakok.
nem bízom a természetben, nem moccanok,
amíg a vállamnál fogva hátra nem húzol,
hogy megsúghasd, igaz, lassan bomlanak
a másodpercek,
de végül olyanok leszünk mi is, akár a hegyek,
némák és idősek, kék dermedések
az emlékezetben

T. E.: Lines

Dried veins of a concrete wall
Vascular map of death
Rotting leaves below.

Gold spiderweb of the night
I saw you in flight spread out
Yellow locks on earthy pillow.

Fierce twilight tigress
I carved your stripes.

Berki Barbara Izabella: Határ

önmagadban hordtál, és nehéz volt a súlya
életemnek. vajon bátorság lenne-e tőlem
sorsomba belenőni, vagy gyávaság azt mondani,
hogy féltem az én életemtől a te életedet?
utólag minden tettet indokolnak a lényeinkben
felnövekvő önvesztések. fájt-e, hogy anyád
a hajadat tépte? fájt-e, amikor engem össze-
törtél? egy nővel ülök, lábát keresztülkulcsolja
az én lábamon, és mint szeretőt ölel. fáj?
idődben, akár húsodban vagyok, és érzem fogyatkozni
perceim. jelenünk és múltunk két összenőtt test.
levegőt veszek. fáj.

Tilli Zsuzsanna: Ébredő

a dombok lábánál megpihen a vándor,
akácrügy fakad és dongó mesél
alvó völgyeken figyelnek éber vadfülek,
mezőnyi füvet borzol a szél

egy térkép a test, táj, folyó,
havas rengeteg,
morajtól haló csendbe üvöltenek
méregtől hangosan feledő fellegek

és felbolydul bennem a nyár ilyenkor,
itthon, mikor idáig nyújtózik a fény
és elfordulsz, feszülnek íveid,
évgyűrűk gyarapodnak bölcsen
aggódó homlokodon,

és ébredünk, ketten, neszelve,
mindig érve egymást
– a hajnallal bomlik a tegnap –
és visszakapok mindent
így, reggel
álomtól ittas ajkaidon.

GORDON Agáta: MÁRIA HIMNUSZ

ÉSZRE, MAGYAR!

STRICI ORSZÁGOM!

KURVA NEMZETEM!

MEGBASZOTT HAZÁM:

MÁRIA FELTÁMAD!

TÍZMILLIOMOD RÉSZ AZ ENYÉM

ITT TÍZMILLIOMOD MINDENBŐL ENYÉM

AZ ÉN KICSI TÍZMILLIOMODOM

ÉPPEN PONTOSAN A GETTÓBA JUTOTT

KIVESZEM ONNAN AZ ÉN KICSIMET

TÍZMILLIOMOD TULAJDONOM

SZÖVETKEZEM ÉS SZOLGÁLTATOK

SZÜLŐKET SZÜLÖK, ALAPÍTOK

VAN ITT FÖLDEM, HÁZAM ÉS PÉNZ

VAN ITT LAKÁSOM, MUNKÁM ÉS PÉNZ

VAN ITT ANYÁM, VAN ITT FIAM

ITT VAN A DOLGOM NEM IS KEVÉS

RÉSZEM A MAGYAR RÉSZEM A CIGÁNY

RÉSZEM A BUZI RÉSZEM A ZSIDÓ

RÉSZEM A DROGOS RÉSZEM A NŐ

TÍZMILLÓ SORSSAL OSZTOZOM

ITT TÍZMILLIOMOD RÉSZ AZ ENYÉM

VANNAK ITT MÁSOK – MIND AZ ENYÉM

TÍZMILLIÓVAL OSZTOM AZ EGET

AZ ÖVÉK IS ÉPPEN ENNYI LEHET

DE AZ ÉN KICSI TÍZ-MILLIOMODOM

ÉPPEN PONTOSAN A GETTÓBA JUTOTT

REZERVÁTUMBA RABSZOLGASÁGRA

MENHELYRE ÉS CSIRKEGYÁRBA

STRICHELNI ÉS RONCSTELEPRE

ERŐSZAKBA ÁLLAMI GONDOZÁSBA

AZ ÚJJÁSZÜLÉS ÉPP INNEN ERED

A JÓBÓL ITT SOK VAN ÉS HOZZÁM SIET

VANNAK ITT MÁSOK AZ ÖVÉK IS EGY

TÍZMILLIOMOD AZ ENYÉM MELLETT

TÍZMILLÓVAL OSZTOM A SORSOT

SZÜLŐKET SZÜLÖK SZÖVETKEZEM

JÓ KEDVVEL, BŐSÉGGEL,

ÉDES HAZÁM, VELED!

Abelone Koppel (szül. 1963) dán színész és író. 2011-ben adta ki első regényét Her fra (Innen) címmel, amely erősen önéletrajzi ihletésű, és amelyben arról mesél, hogyan dolgozta fel az édesapja meggyilkolását. 2012-ben debütált drámaíróként a Lebbe Love (Leszbi Love) című monodrámával, amelyet Sulyok Viktória fordításában adunk közre.
Koppenhágában lakik a barátnőjével, akivel két gyereket nevelnek.

Abelone Koppel

Leszbi Love

Egy bár valahol. Nyilvános tér.
Belép egy nő. A közönséghez beszél.

Ülnöm kell egy kicsit.
Mozdulatlanul ülnöm.
Akkor majd elmúlik. Tudom.
Csak egy kis időt kérek. Le kell hunynom a szemem.
Nyugodtan beszéljenek tovább. Mintha itt sem lennék.
Akkor majd elmúlik a fájdalom.
Ne mondjanak semmit!
A testem mindjárt nyugalomra lel.
Látják?
Ez a szerelem.
Megrázó.
Ma semmi kedvem leszbikusnak lenni. Egyszerűen semmi kedvem.
Egyedül fogok maradni.
Nem lesz senki, aki szeret.
Nem lesz senki mellettem.
Csak egy kis időt kérek.
Mindjárt megyek is.
Ne bámuljanak így!
Még soha nem láttak összetört szívet?

Elnézést. Elnézést.
A nevem Leszbi Love. Nem hívtak mindig így. Valamikor az Iris Mørk névre hallgattam, és az árnyékban éltem.
Egy távoli utca kicsiny házában.
És aztán jött ő.
Éjjelente szorosan hozzám simult.
Azt mondta, hogy szeret.
Hogy mindig szeretni fog.
Már emlékszem.
Hat és fél perccel jártunk hét előtt.
Észrevettem, hogy a mosogató mellett lyukas lett a padló.
Úgy nézett ki, mint egy fületlen állat.
Elhangzottak a szavak.
Arcon csókolt, és kisétált a konyhából.
Elővettem egy csomag felbontatlan mosogatószivacsot. Felgyújtottam a mosogatóban.
Felszeleteltem egy egész vekni fehér kenyeret és kidobtam.

Annyira szeretnék megint szerelmes lenni.
Ez túl nagy kérés?

Lehet, hogy úgy van, hogy az ember meghatározott adag szerelemmel rendelkezik,
És ha elhasználja…
Igazán kár.
Ez volt az én adagom.
És elhasználtam.
Igazán kár.

Az ember nem maga választ.
Én nem akartam leszbikus lenni.
Micsoda hülye gondolat.
Csak úgy az lettem.
Így alakult.
Az ember nem maga választ.
Nem maga dönt.
Hülyeség.

Már négyéves koromban leszbikus voltam.
Megbirizgáltam Léna punciját a nyelvemmel.
Az asztal alatt.
Mialatt Kristoffer és Michael homokvárat építettek.
Léna azt mondta, csikizem.
Az anyám rajtakapott minket.
Mindenkinek azonnal haza kellett mennie.
Az anyám homokkal dörzsölte az ujjamat és a számat.
Megígértem, hogy többet nem csinálok ilyet.
Soha.
Összekuporodtam az ágyban.
Többet nem játszhattam Lénával.
Négyéves koromban lettem leszbikus.

…

Leszbikusnak lenni nem természetes.
Csak rájuk kell nézni.
Rövid a hajuk.
Darabos a mozgásuk.
Formátlanok.

Hát hogy néznek ki?
Miért kell ilyen csúnyának lenniük?
Miért nyomják el magukban a nőt?
A nőiességüket?
A női erényeiket?
A női princípiumot?
Miért vágatják rövidre a hajukat?
Hát olyan nehéz csinosan felöltözniük?
Olyan nehéz kezdeniük valamit magukkal?

Mosakodni legalább szoktak.
És a körmük?
A körmükkel mi van?
Egy nő akkor igazán szép, ha hosszú a körme.
Helló! Helló!
Nektek sértette már fel hosszú köröm a pinátokat?
Az ember attól tart, hogy valaki ránéz a körmére és megjegyzi:
Ez leszbikus.
Az ujjával keféli a nőit.

…

Hőhullám érkezett. Tizennyolc éves vagyok.
Mintha megszállt volna valami.
Fogalmam sincs, mihez kezdjek.
Meg akarok szabadulni tőle.
Ellenállok. Nem akarok rálépni erre az útra.
A hatalmába keríti a testemet.
Minden porcikámat.
Vad paripák vágtáznak bennem.
Vörös habbá korbácsolják a véremet.
Muszáj engednem nekik.

Egy nő érintett meg.
A szívemet.

A testemet.
Nem akartam, hogy így legyen.
Semmiképpen sem.
Sajog a testem.
Látjátok? Rázkódik.

Nem lett volna szabad így nézned rám.
Rossz ötlet volt.
A testem rosszul van összerakva.
Még mindig érzem az ajkad ízét.
Soha nem fogok megszabadulni ettől az íztől.

Fogd már be a szádat! Hallod, hogy mit karattyolsz?
Meg fogsz szabadulni tőle.
Hagyd abba!
Szedd össze magad!
Még mindig ugyanaz vagy. Nézd!
Minden összeomlik.
Én aztán nem vagyok leszbikus…
Azonnal mosd ki a szádat!
Hagyd abba a hazudozást!

Bele akarok vágni a bőrömbe és szemeteszsákba akarom csomagolni a károsodott szövetet.
Ki akarom dobni.
El akarom távolítani a beteg tagjaimat.
Meg akarok szabadulni a hibás részektől.
Keményen próbálkozom.
Mindent megteszek.
Ha éhezni kezdenék?
Vagy tablettákkal próbálkoznék?
Munkára fognám a testemet?
Sportolnék?
Speciális diétát követnék?

Bárcsak olyan lennék, mint ti.
Nagyon szeretném. Imádkozom. Ordítok. Csomót kötök a testemre. Jegelem a gondolataimat.
Semmi sem történik.
Egyre növekszik bennem. Megduzzad és feltépi a szívemet, arra kényszeríti, hogy kinyíljon.
Erről senki sem tudhat.
Az ajkamom őrzöm az emlékedet.
A munkahelyemen kérdezgetnek.
Mi történt veled?
Ragyogsz.
Mesélj!
Megismerkedtél egy pasival?
Jól néz ki?
Látszik, hogy jót szexeltél. Eszméletlenül jót.
Magazinokat vesznek elő.
Minden csütörtökön ez van.
Együtt lapozgatjuk őket.
Mennyi jóképű pasi!
Milyen szexi ruhák!
Mindig bejelölöm, ami tetszik.
Soha nem fogom vissza magam.
Ma nem jelölök be semmit.
Csak rád gondolok.

Csak neked mondom el.
Csak neked.

…

Az első együtt töltött nyarunk.
Minden felrobbant körülöttem.
A színek élettel teltek meg.
Hónapokig nem aludtam.

Ébren akartam maradni. Állandóan.
Vörös haja volt, és az egész testét szeplők borították.
A teste összes szeplőjét a csókjaimmal akartam borítani.
Teljesen odavoltam érte.
Imádtam a tekintetébe feledkezni.
Zöldeskék tenger, mélyebb, mint bármi, amibe eddig pillantottam.

Őt választottam.
Ő pedig engem.
Ott.
Az erdő közepén.

Leszbikus vagyok. Kék levelű, ritka virág. Ezerujjú lény.

…

Egy hegy tetején lakunk.
Állandóan együtt vagyunk. Ő és én.
Mindent akarunk. Együtt.
Bármit megtennénk egymásért.
Mindig együtt vagyunk.
Így érezzük magunkat a legjobban.
Én nem félek az egyedülléttől. Ő igen.
A sötéttől is fél.
Én egyszerűen csak vele érzem magam a legjobban. Csupán erről van szó.
Nem arról, hogy mások ne lennének kedvesek és jó arcok, de én vele érzem magam a legjobban.
Együtt járunk bulizni.
Egyszerre megyünk haza. Ez a legjobb.
Vannak közös barátaink. Ez a legjobb.
Bármit megtennénk egymásért.
Egy hegy tetején lakunk, és nincs szükségünk másokra.

Ezt mégis hogy a francba képzelted?
Csak úgy leléptél tőlem.
Pedig megfogadtuk egymásnak, hogy soha nem hagyjuk el egymást.
Egyszerűen leléptél.
Most mihez kezdjek? Mit csináljak éjjelente? Nem akarok itt lenni, ha te nem vagy itt. Mindenhol téged látlak. Te mocsok! Annyira elegem van belőled. Csak ki akartál próbálni, igaz?
Te mocsok!
Miért nem adtam neked mindenemet? Miért fogtam vissza magam?
Miért nem mondtam minden nap minden órájában, amikor csak lehetőségem nyílt rá, hogy szeretlek?

…

Leszbikusnak lenni könnyű.
Nincs férfi, aki undorodna két szeretkező nőtől.
Első jelenet. Tessék!
Egy férfi megy el egy szoba előtt, ahol két nő szorosan összebújva nyalakszik. Kétségbeesetten próbálnak elélvezni, de nem megy.
Aaaah, aaah, aaaaah, nem sikerül. Oooooh, ooooh, ez a buta orgazmus! Hol marad már? Juj, juj.
Második jelenet. Tessék!
Az ajtó kitárul, belép Mr. Nagyfasz, és a két nő hirtelen rádöbben, hogy mennyire hiányzott nekik egy pénisz. Egy jó nagy dákó, golyóstul, mindenestül.
Hanyatt vágják magukat, és a pinájukat az orra alá dugják.
Mindketten megkapják, amire vártak. Keményen. Jó mélyen. Ooooh, aaaah, ooooh.
Most aztán lecsap rájuk az a buta orgazmus.
Jó, hogy benézett hozzánk, Mr. Fasz.
Mihez kezdtünk volna ön nélkül.

Leszbikusnak lenni könnyű.
Teljesen rendben van, hogy két nő kézen fogva sétál az utcán. Teljesen rendben van, hogy két nő a nyílt utcán nyelves csókot vált.
Teljesen rendben van, hogy két nő kinyalja egymás… Na most aztán hagyja abba, Leszbi Love kisasszony. Fogja be a száját! Nem Leszbiföldjén vagyunk!

Mi ütött beléd, asszony? Viselkedj már normálisan! Vegyél fel szoknyát, és zárd össze a lábad!
Annyira nem lehet nehéz.

…

Bulizni indulunk.
Egy leszbikus helyre a belvárosban.
Mi hárman. Legjobb barátnők.
Mindig együtt.
Szilveszter este.
Jó a kedvünk.
Tovább akarunk menni táncolni.
Sétálunk az utcán.
Ekkor szembetalálkozunk két nővel.
Az egyikük lábán fehér western csizma, a másikuk kezében egy üveg.
Ők is jókedvűek.
Amikor elmegyünk mellettük, utánunk kiáltanak.
Visszafordulok, rájuk mosolygok, és mennék tovább.
A következő emlékem az, hogy a földön fekszem.
A fehér western csizma fölém magasodik, a fülembe éles hang mar.
Ne merészelj bámulni! Megértetted?
A másik, aki az üveget fogja, az öklével üti a barátnőimet, és nem hagyja, hogy felkeljenek a járdáról.
A barátnőim az arcukat védik.
Az idegen nő a betonhoz csapja az üveget, és hadonászni kezd az üveg szilánkosra tört nyakával. Rúgásra emeli a lábát, a szájából fröcsög a nyál.
A fehér western csizma az oldalamba mélyed. Újra és újra.
Megpróbálok elhajolni előle, de képtelen vagyok. A hátam rettentően fáj.
Hirtelen abbahagyják.
Mielőtt elmennek, még odaordítják: LESZBIKÁK! DÖGÖLJETEK MEG, MOCSKOS PINALEFETYELŐK!
A fehér western csizma visszalép hozzám, és még egyszer fejbe rúg.
A számban vér ízét érzem.
Egymáshoz kúszunk, és átöleljük egymást. Mi hárman. Legjobb barátnők. Mindig együtt.
Zokogunk, mintha megvertek volna minket, és egyre erősebben zokogunk, mert tényleg megvertek minket.

Innen származik ez a sebhely. És ez a másik a hátamon.
Soha nem fognak eltűnni.

Nem reagálod túl a helyzetet? Töröld meg a szádat! Csak egy kicsit véres.
Mindenki minket bámul!
Állj fel! Csak lehorzsoltad a bőrödet. Semmi komoly.
Tényleg semmi. Gyere, szállj be a taxiba, hogy ne bámuljanak már minket.
Szedd össze magad! Nem szándékosan csinálták.
Tényleg fel akarod jelenteni őket? Semmi értelme. Menj haza aludni! Holnapra kutya bajod sem lesz. El fogod felejteni az egészet.

Ne bámuljatok ennyire!

Ki merem mondani.
Magányos vagyok.
Fájdalom mar a gyomromba. Egy patkány csócsálja a karomat, míg ágyba próbálom vonszolni magam.
Egyedül ülök a lakásomban, a patkány a fülembe visít:
Mindig egyedül leszel. Soha nem lelsz boldogságra.
Magányos leszbi. Kibaszott, magányos leszbi.
A patkány meredten bámul.
A szívem mélyébe lát. Egészen odáig, ahol a szív megszűnik létezni, és csak a rettegés marad.
Fogalmam sincs, hogy valaha vége szakad-e.
Vége szakad valaha a magánynak?
Vagy örökös hajlékra lelt a lelkemben?
Csak a családokat látom az utácn. Apa, anya, gyerekek. Boldog családok.

Magányos leszbi. Sehová sem tartozol. És senkihez sem.
Az életed szar. Kudarc. Kilométerekről ordít rólad. Magányos, öreg leszbi.
Máshogyan kellett volna döntened. Mást kellett volna kezdenem az életeddel.

…

Orvosnál vagyunk az újszülött fiunkkal.
Új orvos fogad minket. Az arcán látszik, hogy elképzelni sem tudja, mit keresek itt. Mi dolgom van veled?
Elkéri a fiunk adatait. Előveszem a TAJ kártyádat a táskádból, mialatt szoptatod a kicsit.
Az orvos tudni akarja, mi közöm van a családhoz.
Azt felelem, hogy együtt vagyunk, és együtt neveljük a fiunkat.
Nem érti.
Nincs apja?
Hangosan röhög. Reng a hasa a teste mélyéből feltörő nevetéstől.
Valamikor azért csak volt a képben férfi is.
Spermadonort vettünk igénybe, mondod te.
És ha majd nagyobb lesz és megkérdezi, hogy miért nincs apukája?
Nem hagyja, hogy válaszoljunk.
Remélem, alaposan meggondolták.
A legjobb az lesz, ha az édesanyja ölében ül, amikor megkapja az oltásait.
Leülök, és az ölembe veszem.
Nem maga szülte, igaz?
Úgy érzem magam, mint egy kislány, aki rossz fát tett a tűzre, és most el kell viselnie a felnőttek dorgáló szavait.
Szüksége van az édesanyjára. Lehet, hogy fájni fog.
Ne vegye magára, folytatja, és megint felröhög. Az övére lógó hasa rázkódik.
Amikor végeztünk, kezet nyújt. Nekem egy kicsit kelletlenül.
Viszlát, apuka, búcsúzkodik, és megszorítja a kezemet.
A buszon a fiunkkal az ölemben ülök. A mellettem ülő asszony megjegyzi, hogy a fiunk hasonlít rám, de ez gyakran van így a kisgyerekekkel és az édesanyjukkal.
Ezt most magamra veszem. Teljesen a magamévá teszem.

…

Egy pillanatra kimegyek.

Itt hagyom a cuccaimat.

Még nem fejeztem be.

Eltűnik. A következő párbeszédet folytatja le magával.

Miért kell hangosan kimondani?

Miért nem akarod kimondani, hogy leszbikus vagy?

Mert… Csak.

Ki kell mondanod.

Miért nem hagyod abba?

Azért nem hagyom abba, mert fontos. Fontos az életed.

Semmi közöd sem neked, sem másnak ahhoz, hogyan élem az életem.

Dühös vagy.

Csapdába próbálsz csalni.

Csak azt akarom, hogy őszinte legyél.

És mi hasznom lesz belőle? Semmi. Mindenki furcsán fog méregetni.

Nem csak rólad van szó.

Még a családom sem tudja, hogyan élek.

Hogy leszbikus vagy?

Minek jössz mindig ezzel a szóval?

Látom rajtad.

Nem, nem látod.

Csak a szádra kell nézni.

Hova?

Oda.

Ide?

Egy kicsit lejjebb.

Miért nem mondod meg pontosan, hol látod?

Azt akarom, hogy állj fel és mondd ki hangosan.

Látom a pinádat.

Na, azt aztán tuti nem látod.

Leszbikusnak néz ki.

Ne nevezz így! Nem vagyok az, és soha nem is leszek.

Még mindig látom a pinádat.

Hallgass már el!

Mitől félsz?

Hogy kitaszítanak. Máglyára vetnek. Agyonvernek. Nem fognak szeretni. Egyedül fogok maradni. Magányos leszek.

Ezért inkább feltűnésmentesen élsz?

Ezért inkább árnyékban élek.

Látom a pinádat. Nyugodtan lélegzik, amíg mi itt beszélgetünk.

Gyűlölöm ezt a szót. Pina. Gyűlölöm.

…

Pinám van.
Nem, nincs. Abszolút nincs. Köszönöm, de nincs.
Puncim van.
A punci könnyebben jön a nyelvemre.
Csodálatos szó.
Punci, punci, punci.
A punci menő.

Ölem van.
Hát ez eléggé kőkorszaki.
Ölem.
Az ujjam gyengéden a forró ölébe csúszott.
A prémes ölébe.

Sunám van.
Hát persze!
A sunám a kincsem.
Az ékszerem.
Na nem!

Nunim van.
A francba is! Dehogy van.
Vadul nyaltuk egymás nuniját. Képtelenek voltunk abbahagyni.
Na nem!

Kagylóm van. Csak óvatosan szabad hozzányúlni.
Félénk, és ha megijed, harap.
Kagyló. Gyűlölöm a kagyló ízét.
Hatalmas, csábító vaginám van.
Egy háromszögem van, benne egy tér, amelyen keresztül fel lehet… A francba!

Szeméremdombom van és szeméremajkaim. Szemérem. A lábam köze nem szemérmes.
Egyáltalán nem.
Ki találta ki ezt a hülye nevet?
Van valami a lábam között, ami alig várja, hogy elnevezzék.
Ki tud segíteni?
A javaslatokat a kis, punciszínű postaládában lehet elhelyezni. Köszönöm!

…

Annyira egyértelmű volt.
A picsába! Egyértelmű. A vak is észrevette volna.
Együtt volt valaki mással.
Ragyogott a szeme.
Mihelyt belépett az ajtón, a zuhanyzó felé vette az irányt.
Azt mondta, hogy elvadult a buli, és a cigiszagot akarja lemosni magáról.
Amikor kijött a fürdőszobából, úgy tettem, mintha aludnék.

A fülembe suttogott. Hogy mennyire kíván. Felé fordultam.
Megjegyeztem, hogy nem szokott csak úgy ennyire begerjedni. Honnan ez a hirtelen vágy? Miért kívánja ennyire a szexet?
Zavarba jött. Megpróbált valami értelmeset válaszolni. Szuper volt a buli.
Hosszú órákig táncolt. Kivel? Az egyik munkatársával. Semmi extra. Hannának hívják.
A párjukról beszélgettek egy üveg vörösbor mellett. Annyira jó volt. Megint teljesen belém szeretett. És Hanna? Hanna kibe szerelmes? Beléd?
A fejét rázza. Hanna csak barát. De ezt felesleges bizonygatnia.
Nem hagyom magam. Hanna tuti szerelmes beléd. Egyértelmű.
És hajnali fél ötkor jön az elkerülhetetlen kérdés.
Keféltetek?
Hát ez nem vicces. Mégis felnevet. Soha nem nyalná ki Hannát.
Nem gerjed rá.
És másra? Másokra?
Kérdezősködöm tovább.
Azt feleli, hogy nem érti. Miért nyaggatom? Fél öt van, vagyis inkább már majdnem öt óra, nem beszélhetünk erről máskor?
Most már tényleg berágok. Nem, nem beszélhetünk erről máskor. Kiugrom az ágyból és vadul járkálok fel és alá.
Talán engedélyeznünk kellene a félrelépéseket. Hát idáig jutottunk?
Azt mondja, hogy fogalma sincs, mi bajom.
Be szeretnék vallani valamit, de megakad a torkomon.
És te, lendül hirtelen ellentámadásba. Mindig Alízzal lógsz. Állandóan róla beszélsz. Szerelmes vagy belé?
Mindig mindent megfordítasz. Ügyes.
Szerelmes vagy?
Belé vagy zúgva?
Nem. Nem vagyok belézúgva. Beléd vagyok zúgva. De ezt jól tudod.
Visszabújunk az ágyba, és úgy ölelem, ahogy elalvás előtt a legjobban szereti. A fülébe súgom, hogy csak ő létezik a számomra.
Hat órakor a vécén ülök.
Csend vesz körül. Az orromhoz emelem az ujjam.
Alíz illatát érzem rajta.

…

Ha megkérdezik, azt mondom, leszbikus vagyok.
Hadd tudják, mi a helyzet.
Kétségem sincs afelől, hogy látják rajtam, hogy leszbikus vagyok.
Nincs is ez ellen semmi kifogásom.
Most.
A mozdulataim.
Az arcom.
Leszbikusnak nézek ki.
Leszbikus módon járok.
Leszbikus módon ülök.
Leszbikus módon beszélek.
Leszbikus módon nézem a nőket.
Leszbikusnak nevezem magam, hogy a többi nő tudja, mire számíthat, ha a közelemben van.
A nőket szeretem.
Minden nőt szeretek.
Elég, hogy mellük van és lüktető pinájuk.
Mindent megbaszok, ami a szemem elé kerül.
Leszbikus vagyok.
Minden nőre ráugrok, akire csak tudok.
Vigyázzatok!
Ragadozó vagyok.
Mindenevő.

…

Anya!
El szeretnék mondani valamit.
Ülj le!
Szia anya. Rég nem találkoztunk.
Új szomszédok. Tök jó.
Anya! El szeretnék mondani valamit.

Nem, Thomas otthon maradt a gyerekekkel. Egyedül akartam találkozni veled.
Anya!
El szeretnék mondani valamit.
Ülj le!
Jól vannak. Igen, Lars elkezdett focizni. És csütörtökön levették Mikkel fogszabályzóját. Minden oké.
Anya!
El szeretnék mondani valamit.
Ülj le!
Szerelmes vagyok.
Nem, nem Thomasbe. Nem férfiba vagyok szerelmes, anya.
Anya!
El szeretnék mondani valamit.
Ülj le!
Egy nőbe vagyok szerelmes.

Ne sírj, anya!
Minden rendben lesz.

Az anyám konyhájában vagyunk.
Az anyám szeméből csorog a könny.
Egy nőbe vagyok szerelmes.
Negyvenhét éves vagyok, és a világ teljesen megváltozott.

…

Bezár a bazár.
Már nincs kedvem leszbikusnak lenni.
Elegem van a nőkből. Kidobom az összes szerelmeslevelet, amit olyan nőktől kaptam, akik azt hiszik, hogy tudják, mi az a szerelem.
Minden leszbikus szexről szóló könyvet tűzre vetek. Oda, ahova való.
Már nincs kedvem leszbikusnak lenni!

Ember vagyok – ritka, kék levelű, ezerujjú virág.
Büszke vagyok arra, akivé váltam.
Elég volt!
Leszbi Love kisasszony nem fog szégyenkezni többet.

Egyvalamire élesen emlékszem. Teljesen a magamévá tettem.
Mindig ott bukkan fel, ahol nem tudtam, hogy megterem.
A szerelem.

Az ember maga választ.
Ez az én igazságom.
Én magam választottam. Magam választok.

Minden most kezdődik.
Most.
Nem egy kis idő múlva.
Most.
Annyi minden vár.
Rám.

A királynő most távozik.
A nevem Leszbi Love. Nem hívtak mindig így. Valamikor az Iris Mørk névre hallgattam, és az árnyékban éltem.
Most már élek.
A királynő most távozik.
Viszi magával az összetört szívét.

Köszönöm a figyelmet.
Igazán értékelem.
A nevem Leszbi Love.
Nem hívtak mindig így.
Valamikor az Iris Mørk névre hallgattam, és az árnyékban éltem.
Beszéljetek rólam, amikor már nem vagyok itt! Beszéljetek a szerelemről!

2020-ban Takács Zsuzsa versével ünnepeltük a költészet napját, a Labrisz karanténban lévő tagjainak előadásában.

Kupihár Rebeka (1999) költő, pszichológus. Verseit többek között az Élet és Irodalom, az Alföld, az Irodalmi Szemle és a Litera közölte.

A heterók istenéhez című kötetterve 2023-ban elnyerte a Petri-díjat, a könyv 2024 őszén jelent meg a Magvető Kiadónál.

2024 decemberében Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat nyert.

Verseinek visszatérő témája a leszbikus szerelem és a mai magyar valóság. Az alábbiakban ezekből válogatunk.

(Élet és Irodalom, 2022/31.)

március nyolc²

tarka csokor illatozik
a kezemben, hiszen
nőnap van, és azt hiszik,
hogy hozom, pedig viszem.

(Nincs online, 2024/2.)