Kedves Mindnyájan!

Amikor barátom, Horváth Zsuzska megkért, hogy én nyissam meg ezt a mai eseményt, az első pillanatban meglepődtem: miért pont én? Hiszen én nem tartozom a magyarországi leszbikus közösséghez, még csak pártoló tagja sem vagyok a Labrisznak, eddig egyetlen LIFT-en sem vettem részt, nincsenek e téren sem élményeim, sem tapasztalataim… egyszóval, mit keresnék én itt?

Aztán a második pillanatban már pontosan tudtam. Azért kellett ma idejönnöm, mert a Labrisz és a LIFT is arról szól, ami számomra a legfontosabb feladat, ami kultúraszervezőként tulajdonképpen évek óta a munkám: a közösségek építése. Tudom, milyen nehéz, még ideális körülmények között is megtalálni egy csoportnyi embert, ráébreszteni őket arra, hogy dolguk van egymással. Teret és élményt adni nekik, hogy könnyebben birkózhassanak meg a mindennapjaikkal.
Közösséget teremteni, folyamatosan építeni és életben tartani még ideális körülmények között is embert próbáló feladat.

És itt hagyok egy kis szünetet, hogy ideférjenek a „nem ideális körülmények”… amiket egyébként zsidóként és nőként szintén jól ismerek. És ez a másik ok, amiért ma itt állok.

Mert teljesen mindegy, hogy ma Magyarországon meleg vagy, cigány, zsidó, vagy csak nő, biztos, hogy megtapasztaltad már, milyen kisebbségben lenni, milyen elnézést kérni azért, ami vagy, vagy ahogy gondolkodsz. Egy olyan országban, ahol a melegséget még 2024-ben is rendszeresen és cinikusan, és főleg szándékosan összekeverik a pedofíliával, ahol egy szimpla állásinterjún is számon kérhetik, hogy miért élsz vagy szeretsz úgy, ahogy neked jó, vagy ahol összesúgnak a hátad mögött, mert akármilyen kisebbségként nem akarsz, vagy nem tudsz pont olyan lenni, mint a többség.

Olvasom, hogy „a LIFT az ország egyetlen olyan három napon át tartó kulturális rendezvénye, ahol a szexuális kisebbségekhez tartozó nők gyűlnek össze határon innen és túlról, hogy erősítsék és megtartsák a női közösséget. A LIFT az értő figyelem és párbeszéd tere, egy biztonságos tér, melyben fontos a különböző nézőpontok tiszteletben tartása.”
Kedves Mindnyájan! Én szeretnék egy olyan országban élni, amely maga is az értő figyelem és a párbeszéd biztonságos tere, ahol a LIFT-hez hasonló közösségi rendezvények mindennaposak, és a szervezők alig tudják elkölteni azt a pénzt, amit a többségi társadalmat jelképező állam bőkezűen ad.

Hogy egyik kedvenc írómat, Örkény Istvánt idézzem: Nézzünk bizakodva a jövőbe, mert így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet ki kell bírni.

Örömmel ünneplünk ma valakit, akinek elszánt munkája a nők jogaiért, az LMBTQ+ közösség láthatóságáért és a társadalmi igazságosságért újabb és újabb embereket inspirál. Ő nemcsak aktivista és publicista, hanem egy olyan szervezet vezetője is, amely mindannyiunk gondolkodását alakítja és ösztönöz minket arra, hogy szembenézzünk az elnyomó rendszerekkel.

Írásai és nyilvános felszólalásai rendszeresen szembeállítanak bennünket a patriarchális rendszer igazságtalanságaival. Sosem fél rámutatni azokra a fájó pontokra, amelyek méltatlan csendben maradnának, és különösen figyel azokra, akiknek elnyomják a hangját. Mindig bátran rávilágít azokra a fájó pontokra, amelyekről túl gyakran hallgatnak, és különösen figyel azokra, akiknek a hangját elfojtják. Szavai támogatást, erőt és bátorságot nyújtanak mindazoknak, akik az egyenlőségért küzdenek. Munkássága emlékeztet minket arra, hogy van remény, és van miért kiállni.

Központi témái, mint a nőtörténelem megismertetése és az áldozathibáztatás elleni küzdelem, különösen erőteljesek. Ezt a szemléletet tükrözi az általa is aktívan támogatott „16 Akciónap” kampány, amely évről évre egyre nagyobb hatást ér el, és nem engedi, hogy ezek a súlyos problémák a háttérbe szoruljanak.

Az idei díjazott munkája azonban túlmutat a nőjogi kérdéseken: az ő odaadásának és fáradhatatlan energiájának köszönhetően a leszbikus közösség láthatóbbá, a kapcsolatok szorosabbá váltak, és a közösség sokkal befogadóbbá vált. Újabb nagyszerű kezdeményezése, a „Nőkért Podcast” tovább növeli a feminista és nőjogi témák elérését, és újabb platformot nyújt, ahol ezek a fontos kérdések meghallgatásra találnak.

Köszönjük, hogy példát mutatsz mindazoknak, akik egy igazságosabb világért dolgoznak, és hogy bátorságoddal mindannyiunkat arra inspirálsz, hogy kiálljunk a kiszolgáltatottak mellett. Tevékenységed, szenvedélyed és kitartásod mindannyiunk számára ösztönző erő.

Szeretettel szólítjuk a színpadra Antoni Ritát!

Köszönöm. Nagyon megható, egyben nagyon megtisztelő most itt állni, és csatlakozni a korábbi LIFTdíjasok tekintélyes társaságához.

A nők rengeteg ingyenmunkát végeznek a társadalomban, és mivel mindannyian a patriarchátusban szocializálódtunk, ezt akaratlanul is sokszor átvesszük az aktivista közegben is: természetesnek vesszük egymás munkáját, megtagadjuk egymástól, vagy szűken mérjük egymásnak az elismerést. A LIFT-díj megalapítása – de egyébként a Labrisz egyesület általános mentalitása is – felemelő példa ennek ellensúlyozására, az aktivista munkát végző nők elismerésére.

Noha mindig is fontosnak tartottam, hogy a feminizmust a leszbikus nők is magukénak érezzék, és igyekeztem ezért is dolgozni, álmomban sem gondoltam volna, hogy – fél lábbal külsősként – egyszer én is megkapom a díjat, és egy listára kerülők például Gordon Agátával, Béres Deák Ritával – Cat barátnőmmel – vagy a Pride feminista alapvetéseiben elévülhetetlen érdemeket szerző Nagy Szilviával. Hatalmas megtiszteltetés köztük lenni.

Amikor 2012-ben Budapestre jöttem, és próbáltam feltérképezni az aktivista közeget, a Labrisz volt azon társaságok egyike, ahol az első perctől szeretettel fogadtak és befogadtak. Legelső találkozásunkkor egy, a mostani profilomtól eléggé eltérő feladatot vállaltam a szervezetnél, nevezetesen, hogy segítek az akkori LIFT fesztivál promó-videó forgatásán zombikat sminkelni. Hevenyészett műveimet lelkesen fogadták a szereplők, és már akkor megragadott a közösség ereje, lendülete, összetartása, egyúttal nyitottsága – mindaz a pozitív energia, ami egy öntudatos és támogató női közösségből árad.

Rengeteg szeretetet, támogatást és kiállást kaptam a Labrisztól az évek során, és boldog vagyok, hogy most úgy ítéltétek meg, hogy sikerült ebből valamennyit vissza is adnom.

A további munkám során is igyekszem majd a feminista, leszbikus és LMBTQ összefogásért dolgozni, és világossá tenni, hogy a heteroszexuális feministáknak nem csak azért kell befogadóan viszonyulni a leszbikus nővéreikhez, mert a homofóbia elítélendő. Hanem azért is, mert rengeteget tanulhatnak tőlük. Arról, hogyan vetkőzzük le a pusztító elvárásokat, hogyan fejezzük be a folytonos aggódást mások véleménye miatt, és hogyan legyünk szabad nők: szabadok a testünkben, szabadok a szexualitásunkban, szabadok a szókimondásunkban, szabadok a patriarchátusnak feltartott középső ujjunkban – hogyan legyünk minden megalkuvás nélkül önmagunk.

(Anastasia is the executive director of GENDERDOC-M Information Centre, the only LGBT rights advocacy organization in Moldova and the board member of EuroCentralAsian Lesbian* Community)

Dear friends, colleagues, and honored guests, It is a joy and an honor to stand here with you all tonight on behalf of EL*C, the EuroCentralAsian Lesbian* Community, at this special 15th edition of the LIFT Festival, especially in a year that marks a significant milestone for Labrisz – 25 years of resilience, creativity, and profound impact on our communities. Labrisz, you have been such an inspiring presence in Hungary and beyond, and I am proud to say that EL*C has had the privilege to have you as our member and partner, particularly through our joint efforts at the EL*C conference in Budapest in 2022. For those who may not be familiar with EL*C, we are the EuroCentralAsian Lesbian* Community, a network of more than 160 member organizations across Europe and Central Asia, along with hundreds of individual members. Together, we celebrate a powerful truth: lesbians have always existed, and we have persisted. Despite the challenges that many of us face in the journey toward equality, gatherings like LIFT showcase the strength of our herstories, the richness of our cultures, and the depth of our solidarity. The theme Timeless Lesbians is a reminder of the enduring power of our community, spanning decades, and standing strong against adversities, prejudices, and erasures. In Hungary and across Europe, lesbian lives have often been sidelined, as if our contributions are invisible or our stories unimportant. But this festival, created and nurtured by Labrisz for 15 years, tells a different story. It tells of a community that has always been here dynamic, creative, and resilient. A community that creates spaces like this, where we can all be seen, understood, and celebrated for who we truly are. At EL*C, we share your vision to ensure that lesbians are given the recognition, rights, and respect we deserve. Our collaboration with Labrisz is a strong statement about this shared commitment to community building, visibility, and advocacy. Through art, literature, culture, political actions, and open dialogue, events like LIFT help build a future where each one of us, in all our diversity, can live openly and freely. So tonight, as we honor the achievements of the past 25 years and look forward to the next chapter, let’s remember that we are not just celebrating an organization or a festival. We are celebrating our legacy as a community – a legacy that will continue to thrive, inspire, and lead. Thank you, Labrisz, for creating this beautiful space, and thank you all for being here to celebrate with us.

Kristófy Mária (Kymi), Labrisz elnökségi tag beszéde a 15. LIFT megnyitóján (2024. nov. 22. CEU)

Jó estét kívánok! Szeretettel köszöntelek benneteket jelenlévőket és a képernyő előtt ülőket. Nagy nap ez a 25. születésnap nekünk, a Labrisznak, és örömmel töltjük ezeket az órákat, ezt a pár napot barátainkkal, támogatóinkkal.

Szeretem a születésnapokat. Nemcsak a tortát, gyertyaelfújást. Leginkább azt, amikor nem csak a közvetlen családtagok jönnek össze, hanem távolabbi rokonok, régi és újabb barátok is, netán a szomszéd is beugrik. Nekem ez leginkább jó ürügy arra, hogy csoportosuljunk.

Kiről-miről is szól egy születésnapi összejövetel? Persze elsősorban az ünnepeltről. Egy kisebb gyereknek a legfontosabb az, hogy milyen ajándékokat kap. Aztán korosodva egyre inkább a körítés lesz a fontos: kik jöttek el, miről beszélgettünk egy jót. Életünk gyermeki szakaszában még fontos, hogy már ennyi vagy annyi évesek, meg már nagyok lettünk. Aztán az évek száma egyre kevésbé fontos, elkezdjük az ötévenkénti számlálást, aztán a kerek évtizedek megélését ünnepeljük.

Mi, a Labrisz, most 25 évesek lettünk. Mit is jelent ez? Kisgyerek-korunkban a közös identitás volt a legfontosabb. Rendszeresen szerveztünk közös programokat. No meg többünkből kibújt az alkothatnék, amiben a többiek támogatták. Így születtek kisfilmek, könyvek. Közben korosodtunk, és a környező világ is gyorsan változott, amire mi Labrisz a kamaszodás érzékenységével reagáltunk, egyre kritikusabbak, politizálóbbak lettünk. Egyre kevésbé akartuk elfogadni, hogy csak úgy történjenek velünk, körülöttünk a dolgok. Határozott véleményünket egyre gyakrabban és egyre hangosabban ki tudtuk mondani.

Ezalatt a körülöttünk lévő világban sok minden történt, változott. A politika egyre többször használt minket célpontnak. Aztán jött a COVID, ami mindenkit bezárt, elmagányosított. De ezekre mindig találtunk válaszokat, megoldásokat a magunk módján. Az évek folyamán egyre erősebb lett a hangunk – mondjuk erre rákényszerültünk –, és „hála” az itthoni fokozódó ellenszélnek, egyre közismertebbek lettünk. Mint bizonyára tudjátok, ebben nagy szerepe volt a Meseország mindenkié című könyvnek is.

Hogy megőrizzük láthatóságunkat-hallhatóságunkat, gyűjtjük tevékenységünk dokumentumait, épül az archívumunk, ennek anyagaiból most egy külön kiállításon mutatunk be válogatást. Dolgozunk egy virtuális Cenzúra Múzeumon is.

A Labrisz megalakulásának mozgatórugója a leszbikus közösség létrehozása volt, és az igény az együtt tölthető tartalmas programokra. Eleinte egy kisebb, ismerős kör járt ezekre, de mindig felbukkantak új arcok is. Kezdetben rendszertelenül, egy-egy ötlet alapján szerveződtek ezek a közös programok: kirándulás, moziba menés, beszélgetés, farsangi buli – és utóbbi fő attrakciója, a Pink Csikk zenekar fellépése.

Aztán egyre inkább megfogalmazódott az igény a rendszeres programokra. Nagy közösségformáló ereje van még ma is Labrisz-esteknek, a Gobbi Hilda filmklubnak, a Pikk Dáma játszóesteknek. Részt veszünk a Pride felvonulásokon és emberi jogi tüntetéseken. Voltunk Angyalkommandó és békejel részei a Hősök terén, Pannon Leszbikus Tengerészet egy teherautó platóján. Decemberenként eljön hozzánk a Télanyó. Vendégül láttuk a 3. Európai Leszbikus Konferenciát, megszerveztük az első hazai Dyke March-ot. Kiadtunk 7 könyvet, kisfilmeket, dokumentumfilmet, szappanoperát készítettünk. 15. alkalommal rendezzük meg a LIFT-et. Kapcsolatokat építünk a külföldi leszbikus közösségekkel. Olyan biztonságos tereket igyekszünk teremteni a leszbikus, biszexuális, transz, queer és gendersemleges nőknek, ahol jó együtt lenni. Erre nagy szükség van, mert sokan nem vállalhatják még fel és élhetik meg környezetükben az identitásukat. Állandó nehézség, hogy helyszíneket találjunk a programjainknak, így ezek palettája igen színes. A teljesség igénye nélkül sorolok fel néhányat. Tartottunk már LIFT-et a Kultiplexben, a Merlin Színházban, a CEU-n, a Bálint Házban. Megtisztelt már bennünket a LIFT megnyitásával Enyedi Ildikó, Csákányi Eszter, Péterfy Bori, Oláh Ibolya, Törley Katalin. A LIFT-díjjal megköszöntük közösségi munkánk támogatását Weiszgerber Ágotának, Szabó Juditnak, Kis Mártinak, Sándor Beának, a qLit-nek. Fesztivál-szlogenjeink szerint voltunk már Időtállóak, Határtalanok, Lázadók, Törvényen belül, Ellenszélben, most pedig Időtálló leszbikusok. Még nagyon sok tervünk van az elkövetkező évekre. Nagyon szeretnénk egy közösségi házat. Szeretnénk felvirágoztatni új oktatási programunkat, a Tabuk Nélkül-t. Mindig vannak újabb és újabb ötleteink, csak győzzük megvalósítani őket. Várjuk a tágabb közösségünk tagjait is, hogy együtt tudjunk tenni mindannyiunkért. Itt szeretném megköszönni támogatóink segítségét, hozzájárulását a Labrisz 25 kiállítás és a 15. LIFT programjainak megvalósításához: Dachverband Lesben und Alter Berlin; EL*C (EuroCentralAsian Lesbian* Community); FinnAgora Budapest; FliP – FrauenLiebe im Pott – Düsseldorf; Háttér Társaság; valamint az Amerikai Egyesült Államok, Írország, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, Norvégia, Ausztria és Svédország budapesti nagykövetségei. Köszönjük, hogy velünk vagytok, mellettünk álltok a harcainkban. Együtt könnyebb időtállónak lenni.

• videó a megnyitóról
• beszámoló a Labrisz25 kiállításmegnyitóról;
• cikk a Labrisz25 kiállításról
• hangulatvideó a fesztiválról
• kiállításvezető füzetünk 
• 15. LIFT programfüzete

2023. október 13-án a Bálint Házban nyitottuk meg a 14. LIFT Fesztivált, három év kényszerszünet után.

Az alábbiakban Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium volt franciatanára megnyitó beszédét közöljük.

Törley Kata LMBTQ kérdésben is nyilvánosan állást foglalt 2021-ben, a propagandatörvény bevezetése kapcsán. Kijelentette, hogy polgári engedetlenség keretében a megszavazott homofób törvényt szándékosan és tudatosan meg fogja szegni. „Beszélni fogok 18 év alatti fiataloknak LMBT+ témákról, sőt, el fogom mondani nekik azt is, hogy az önazonos élet elengedhetetlen alapfeltétele a lelki egészségnek. Tevékenységemet nyíltan fogom kifejteni, az esetleges jogi retorziókkal pedig minden lehetséges jogi, illetve polgári engedetlenségi eszközzel szembe fogok szállni. Minden jó érzésű honfitársamat ugyanerre biztatom!”

Jó estét mindenkinek!

Interjú Takács Marival „A második aranykor — egy szerelem kihívásai” című emberi jogi szappanoperáról

Videó a megnyitóról 
Hangulatvideó a fesztiválról

A 2019-es LIFT-díjat két olyan személy kapja, akik az elmúlt két évtizedben teret biztosítottak annak, hogy leszbikusok találkozhassanak és szórakozhassanak együtt, akkor, amikor nagyon nagy szükség volt (és van) arra, hogy legyen alternatív szórakozási lehetőség csak nőknek.

Szilvi sokáig aktív volt a Labriszban, a Szembeszél c. szépirodalmi kötetünk címét is ő adta. Ő tervezte a Labrisz és az első évek LIFT-weboldalát, de az övé volt a femfatal.hu nevű nagyon vicces weboldal is, Ottóné néni történeteivel. A Labrisz kurátoraként csatlakozott a Szivárvány Misszió Alapítványhoz, fáradhatatlan Pride szervező, majd az Alapítvány elnöke lett. 2016-ban aktivista munkája elismeréséül Háttér-díjat kapott.

Szilvi egykor házibulikat rendezett Baross utcai lakásában, ahol a sarokban bár volt kialakítva, és színes fények villództak a térben. Emlékezetesek voltak Szilvi és Juli Ménesi úti szilveszteri bulijai is. Talán ezek a jól sikerült közösségi események adták nekik az első ihletet a formális buliszervezéshez.
Szilvi 2001 nyarán az Eklektika Kávézóban DJ-zett először a Pride fesztiválon, majd aztán több Eklektikás bulin is. Az Ösztrosokk 2003-as indulása összefonódik az egykori Labrisz farsangokkal. 2003-ban a Leonardo da Vinci utcában működő Shokk Cafét választotta a Labrisz a farsangi buli helyszínéül. Később volt még ott néhány labriszos buli, amiket Szilvi és Juli tudatosan havi rendezvénnyé szerettek volna alakítani. Megbeszélték a Labrisszal, hogy ők ezt ketten, új név alatt csinálnák. Mivel a Labrisz nem tervezte rendszeresnek ezeket az estéket, örömmel átadták a lehetőséget, így született meg a Shokk Caféban az Ösztrosokk. A Labrisz és az Ösztrosokk még hosszú évekig együtt szervezte a LIFT bulikat és Labrisz farsangokat.

Az Eklektika és a Shokk Café után helyett adott az Ösztrosokknak többek között a Living Room, a Jailhouse, a MÜSZI, a Dürer Kert, a Trip hajó, jelenleg pedig az Optica Club. Míg a kreatív Szilvi a zenei és design vonalat vitte, Juli a kerettartó, az üzleti háttér biztosítója volt, aki elsősorban a szervezési feladatokkal foglalkozott. Kiválóan  megismerte Budapest éjszakai partivilágát, ügyesen szerzett a nőknek biztonságos bulihelyeket. Néhány éve már átadták ezeket a feladatokat, de az Ösztrosokk léte továbbra is az ő érdemük.
Ahogy egy Ösztrosokkra járó megfogalmazta:
„Szeretem az Ösztrót, mert tök fontos, hogy van olyan buli, ahol magunk lehetünk nők, kíváncsiskodó férfitekintetek elől védve. Ez még érezhetőbb, amikor egyre több a vegyes meleg vagy heterók felé is nyitott buli. De az Ösztró ebben egyedülálló. Azért is fontos, mert sok nő semmilyen más leszbikus programra nem jár, és nekik ez jelenti a leszbikus közeget.”
Köszöntsük nagy szeretettel az idei év LIFT-díjasait, Nagy Szilvit és Antal Julit! Szilvi sajnos nem tud most velünk lenni, ezért megkérem Julit, vegye át mindkettőjük díját, és Szilvinek vigye el az övét. A díjakat Szita Éva tervezte és készítette.

November 8-10. között újra LIFTezhetünk, ezúttal a Három Holló Kávéházban és a Közkincs Könyvtárban. A fesztiválon az idén húszéves Labriszt is megünnepeljük. és a kerek szám apropóján foglalkozunk a különböző leszbikus generációk kapcsolatával, aktivista és mindennapi tapasztalataival. A fesztivált megnyitó Bárdos Deák Ágnes, aki a 2007-es megnyitón már felolvasta egy írását, most lányával, Müller Zsófival együtt reflektál az akkori és mostani magán- és közállapotokra. Az „XX generációk” című fotókiállítás szintén az ifjabb és idősebb generációk tagjait és egymásra vonatkozó gondolatait hozza össze egy-egy képen.
A programok idén is sokszínűek: részt vehetünk több kreatív, kézműves műhelyen (kollázsok, kavicsok, lámpák…), beszélgethetünk függőségeinkről, a nemi szerepekről, az aszexualitásról, hallhatunk a leszbikus aktivizmusról a poszt-jugoszláv országokban, bemutatunk egy frissen megjelent könyvet Anne Lister, alias Gentleman Jack életéről, pókerezhetünk a Csajkával, kóstolhatunk és pontozhatunk muffinokat, meghallgathatjuk az idei irodalmi pályázat legjobbjait, és kitáncolhatjuk magunkat a női bulin a Holnaplányok koncertjére és a belgrádi DJ Zoewhale zenéjére.

A programfüzet letölthető innen.

Facebook-esemény

Az alábbiakban Gordon Agáta üzenetét olvashatják Gobbi Hildától, akit a megnyitón Egyed Brigitta személyesített meg.

Gobbi üzen
A 12. LIFT Fesztivál megnyitója, 2018. október 24.

Ah… jó estét… kívánok.
Otthonos ez a test… jó testet kívánok… muhaha, tudom, tudom… ilyenben éltem 1913-tól 1988-ig magam is. 30 éve meghaltam, tudjátok? Asztráltestem van, nem egyszerű navigálni.. gyakran belekúsznak más lények vagy üzenetek mint kis felhőcskék.
Angyal vagyok. Vagy szellem, ahogy tetszik. Inkább angyal, ha számít a véleményem, ezen én is csodálkoztam eleinte. Hogyhogy angyal lettem, kérdeztem a többieket, miért? Én nem voltam jó ember vagy mi, jó emlős, ilyesmi, szőrös rövidéletű testbe vetett jó lélek. De azt mondták ott, hogy mindegy. Mindegy, mit csináltál, mit éreztél. A lényeg, hogy jó voltál minden szerepben. Mint lány és fiú. Nő és férfi. Anya és apa. Nővér és fivér..

Korlátozottak az eszközeim egy ideje, hogy testben megjelenjek. Hm… és nem is túl előnyös… hm, ez a kedves, idős színész-papnő, ezzel a jellegzetes poszttraumás mimikával… ahogy az intimitásról próbál üzenni valamit, meg a patriarchális háború sújtotta nemzedékek legyőzhetetlen függőségeiről.
„Beülni”… „mint Ady”… „élni”…
Jelenlegi pozíciómból (mennyek) azt mondanám, hogy éljetek együtt, lányaim, az Úrnő szolgálatában, főzzetek és mossatok egymásra, ültessetek fákat, építsetek mandalákat. Naponta énekeljétek együtt az Úrnő mantráit.

Például:
„Hála, Úrnőm, hála, Úrnőm, Úrnő, Úrnő, hála, hála, hiszek a születésben és a születőben, hiszek az anyaúrnőben és minden megtestesülésében, bármikor elhagyhatom a testem számtalan másik testben, hála, Úrnő, hála, Úrnő, Úrnő, Úrnő, hála, hála..”
Nem voltam jó társ. Galgóczi mindig ezt mondta. Pedig ő nem akart velem jönni soha a színházba. Nem rivalizálok a szeretőiddel, tiltakozott idegesen, ha hívogattam. Sztálin szajhái, mormogta igazságtalanul, őt pedig Kádár szukájának hívták a kolléganőim. Micsoda önveszélyes viselkedés. Miközben szükségünk volt egymásra, fényre és szeretetre.
Húsz évvel voltam idősebb. Gyakran éreztem ebben a kapcsolatban, hogy egy rakoncátlan gyerekem van, különleges, mint vasak közt a harapófogó, mindig mást akar, máshogy és mással, mint mások. Muhaha. Ez jó definíció az lmbt queer gender transz állapotú lényekre.

Nem szültünk gyerekeket. Azért sajnálom, hogy egyszer sem ünnepeltünk így, mint egy szivárványcsalád, Gobbi mama, Galgóczi anya, Gordon unoka.. (vagy adoptált gyerek..). Sose mondtuk senkinek, hogy a mi lányunk. Azt gondoltuk, mindenki tudja, látja, hallja, hogy a miénk. De mi titkoltuk. Ő persze büszke volt ránk, és átlátott rajtunk, ha mi úgy éreztük, kiad minket, leleplezi a privát életünket, megszégyenít. Ezt sajnálom, bár talán jóvátettük azóta.
Később kiderült, hogy jó anya voltam mégis. Hogy rengeteg gyerekem van. Például itt és most.
Drága Életeim, Édes Leányaim,
Kisunokáim, Dédikéim, egyem a húsotokat.
Szeretett Húgaim és Nővéreim.
Milyen fiatalok vagytok. Mennyire soványak. Talán éheztek?
Mindenkit kölyöknek látok itt, ártatlan testek, nyomtalan arcok, szűz kezek. Hozok nektek egy tálca csemegét meg egy kancsó teát, kicsinyeim. Szabó néni szeret benneteket.
Legyetek jó anyák és gyerekek egymásnak.. jó társak és barátok, jó testvérek és nővérek a szivárványcsaládban. Mulassatok jól ebben a LIFT-ben, és még azután is! 

Az idei LIFT-díjat egy olyan leszbikus kapja, aki aktívan részt vett a hazai leszbikus aktivizmus elindításában.
Egyike volt azoknak a nőknek, akik először a Háttér munkáját támogatták, és ott kezdtek el gondolkodni rajta, hogy jó volna, ha lenne egy szervezet csak leszbikus nőknek. Ebből a közös gondolkodásból született először a Labrisz újság, ami egy fénymásolt, szamizdat-jellegű, postán kiküldött lap volt. Díjazottunk részt vett az első ötletelésekben és a megvalósításban is. Aztán a nagy érdeklődésre való tekintettel szerveztek ezek a nők egy találkozót 1996. november 28-án, az akkori Óvegylet irodájában. Ezt a találkozót ő vezette, piros bolyhos pulóverben.

A találkozók rendszeressé váltak, ezekből lettek a Labrisz-estek, amelyeket az első években ő és Sándor Bea (korábbi LIFT-díjasunk) vezettek. Ezekből a találkozókból nőtt ki 1999-ben a Labrisz. A Labrisz-estek mellett a 2000-ben induló Melegség és Megismerés programban is részt vett, óratartóként és az első önkéntesképzések trénereként. Írt és fordított a 2000-ben kiadott Leszbikus tér-erő kötetben, és a 2001-es Szembeszélben is. Remek tréner volt, mindig is értett a csoportok facilitálásához. Akkori partnerével együtt pedig otthont adtak a Labrisz első irodájának a Király utcában 2006-2007 között.

Nemcsak a Labriszban tevékenykedett. Aktív tagja volt a 90-es évek elején munkálkodó Feminista Hálózatnak, és ő volt az első labriszos, aki a Pride-on beszédet mondott. Energikusan bekapcsolódott a 2005 évi LMBT fesztivál szervezésébe, a szervezőcsapat egyik meghatározó figurája volt. Például, ha kellett, éjszakákat töltött a Háttér irodájában, hogy a filmek időben megérkezzenek külföldről, és a filmek fordításával se legyen gond.
Vagy például tiltakozó akciót szervezett, amikor Geszti Péterék választási kampányplakátokon félmeztelen nőkkel invitálták a leszbikusokat, hogy menjenek el szavazni az országgyűlési választásokon 2006-ban. És ami nagyon fontos, kapcsolatokat épített a volt jugoszláv államok leszbikus feministáival, a délszláv háborúban segítette őket, amikor menekülniük kellett a hazájukból.
Díjazottunk – talán a 90-es években Amerikában töltött egy-két éve miatt is – mindenkinél jobban képben volt arról, hogy mi a mozgalom, a csoportmunka, milyen hiányosságok vannak ezen a területen itthon (pl. hogy az emberek nem voltak hozzászokva az együttműködéshez). Mindig szívesen adott kölcsön vagy ajándékozott az együtt végzett munkát, közös szervezéseket leíró könyveket ebből a másik kultúrából, amelyeket olyan ügyesen begyűjtött amerikai útjain (többek között Adrienne Rich, Dorothy Allison, Joan Nestle műveit).
Később visszavonult az aktivizmusból, a spirituális gyógyító és tanító munka lett a legfontosabb az életében. De továbbra is támogatja a Labriszt, és két éve újra bekapcsolódott a Labrisz-estek vezetésébe, ahol csoportvezetői képességei ismét kamatoznak és erősítik a Labrisz egyik fő tevékenységét, a közösségépítést. Amikor szükségünk van rá, gyógyító erővel is támogatja a tagságot.

Nagyon hálásak vagyunk neki a jelenlétéért és a munkájáért, reméljük, a továbbiakban is részesülhet a Labrisz az energiájából és tudásából.

Az idei LIFT-díjat Hatfaludi Judit kapja. A díjat Szita Éva készítette.

Program, Promóvideó

Kedves egybegyűltek!

Elhullott a nyár, eliramlott a strandélet. (Egyébiránt elhullott az honeur, el a gloire, és iramlásban a maradék ép ész is, ott fut ni, mint Jelasics, a gyáva. )

Ezen az ünnepi napon azonban nem szeretnék mértéktelenül panaszkodni – különösen egy elbukott, ámde politikailag kimondottan sikeresnek mondható népszavazás után –, mert az idei nyár kétségtelenül szolgált némi szenzációval, különös tekintettel a kiskunmajsai Jonathermál fürdő árlistájára.

Nem tudom, volt-e már fürdőárlista, amely hetekig lázban tartott volna egy egész országot, de a kiskunmajsai Jonathermál fürdő árlistája bizonyosan ilyen volt. Mindig van mire büszkének lenni, lásd: pride. (Talán nem elhanyagolható körülmény, hogy a kiskunmajsai Jonathermál fürdő tavaly az Év fürdője versenyben Bács-Kiskun megyei nyertes lett, Feltörekvő kategóriában pedig büszke harmadik.)

Mint ismeretes, a család fogalmát – és egyúttal a kedvezményes, családi belépőre jogosultak körét – a fürdő a következőképpen határozta meg az interneten elsőre közzétett árlistáján:

A családi jegy jogosultja: 2 felnőtt (férfi és nő, akik házastársak, vagy élettársak) + 1 gyermek (aki [és ebbe az aki-be minimum egy Bovaryné belefér] a házastársak, élettársak kapcsolatából származik).

Most mielőtt mindenki fejében eliramlana az a bizonyos konspirációs ló, és elkezdenénk különféle hajmeresztő aleseteket boncolgatni (ú.m. örökbefogadott gyerek, házasságba hozott gyerek, a postástól származó gyerek, spermabankból származó gyerek – lásd még  a költő halhatatlan szavait: “…hun házasodunk, hun meg elválunk, különb féle jerekekkel kísérletezünk”), sietve ki kell jelentenünk, hogy a kiskunmajsaiak család-interpretációja teljes összhangban van az Alaptörvényben lefektetett (pardon, deklarált) elvvel, mely szerint:

CSALÁD = (FÉRFI + NŐ) * HÁZASSÁG + GYEREK

Most túl azon, hogy fogalmam sincs itt mire való ez a csillag, de mindig is híresen hülye voltam matekból – azt hiszem, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ezzel a viszonylag egyszerű egyenlettel (vegyünk egy csonka kúpot), még talán sohasem sikerült kormánynak és miniszterelnökének a lakosság ilyen tetemes részét egyszerre, mintegy varázsütésre porba aláznia, megsértenie és semmibe vett kisebbséggé tennie. Az egyszerű többségből (lásd: nép) hirtelen felbolydult kisebbség lett. Az akció olyannyira sikeres volt, hogy még az ellenzék is gyanúba keveredett, nem-e ők találták-e ki ezt a furmányt (lásd: brainstorming). (És nem, ezt sem ők találták ki.)

A siker titka pedig épen ez volt: a Kiskunmajsa-ügy ugyanis vélhetően azért kapott ekkora visszhangot, mert nem csak a leszbikusok, a melegek és a szivárvány más színeiben pompázó, gyermeket közösen nevelő párokat érintette hátrányosan (ami, ugye, nálunk teljesen normál ügymenet), hanem látszólag szabályosnak tűnő, törvénytisztelő, kaukázusi, heteroszexuális magyar férfiakat és nőket is. Hovatovább rendes, keresztény, magyar embereket.

Ezen a ponton már pereg is a belső vetítés: szinte látjuk a strandpénztár mellett felállított takaros, nemzeti DNS-gyorstesztelő bódékat, a házasságlevelek eredetiségét poligráffal és íriszvizsgálattal ellenőrző pop-up ügyfélszolgálatokat, valamint a fürdő környékén gombamód szaporodó, gitárzenével és felekezetközi ájtatossággal kísért családállító foglalkozásokat. De ne szaladjunk ennyire előre.

Történt pedig, nem is olyan rég, hogy egy általam nagyrabecsült, közismertségnek örvendő, meleg férfi, aki egyébként a barátom, úgy nyilatkozott, hogy: “Márpedig olyan, hogy biszexuális, nincs. Aki azt állítja magáról, hogy biszexuális, az egyszerűen csak gyáva.” Vagyis, lehetsz leszbikus vagy meleg, de csak úgy, ahogy én mondom. Tiszta sor. Mindezzel pedig csak azt akarom mondani, hogy amíg egymással szemben sem vagyunk képesek az elfogadásra, a nyitottságra, hogy ne mondjam, toleranciára, ugyan miért várjuk ezt el olyanoktól, akik tényleg azt gondolják, hogy fölötte és kívüle állnak ennek az egész cirkusznak, amelyben egyébiránt ők a reménybeli porondmesterek.

Továbbá, miért várjuk el a heteró gyerekek heteró szüleitől, az úgynevezett többségi társadalomtól, hogy toleránsak és elfogadók legyenek, ha leszbikusoknak és melegeknek, biszexuálisoknak, transzneműeknek és queereknek gyakran a saját szülője nem képes minimális elfogadást gyakorolnia a gyerekével szemben. Akinek így sokszor nincs más választása, mint elhúzni, eliramlani otthonról, sőt lehetőleg az országból, minél messzebbre. És aki aztán a családja, apja, anyja helyett kér elnézést. A családja helyett, akik pedig a kiskunmajsai Jonathermál fürdő család-definíciója alapján simán vehetnének kedvezményes családi jegyet, ha ugyan a kiskunmajsai fürdőpénztáros előtt vállalni mernék, hogy a gyerekük leszbikus vagy meleg (a többit most nem is mondom). Ha nem úgy lenne, hogy inkább kifizetik azt a nyavalyás teljesárú jegyet, csak hagyják őket békén ezzel a gyerekkel. Maradjon az csak szépen Bécsben, Berlinben, Amszterdamban vagy ahol csak akar, jó messze, majd csak feltalálja magát, ők meg mehessenek nyugodtan, kettecskén a kiskunmajsai termálfürdőbe emelt fővel, teljesárú jeggyel.

Szóval, csak azt akarom mondani, ne ítéljük meg olyan szigorúan a kiskunmajsai fürdőigazgatóságot, mert ők csupán átültették a gyakorlatba, azt, amit a mai magyar Alaptörvény megfellebbezhetetlenül kimond. Az alkalmazás remekül sikerült, mert ezúttal olyanok is felhördültek, akik egyébként soha nem tartoznak semmilyen kisebbséghez és többnyire nem is érzik úgy, hogy szolidaritást kellene vállalniuk azokkal, akikkel szemben a törvény rendre méltánytalanul jár el. Most azonban kard, ki kard.

A jó hír az – mert azért mindig van jó hír is –, hogy a szegedi LMBTQ Közösség felszólamlására, miszerint a fürdő a gyermeket közösen nevelő azonos nemű párokat hátrányosan megkülönbözteti és ilyen módon jogsértést követ el, a kiskunmajsai fürdő, mint a mesében, azonnal kiigazította a honlapján a kedvezményes jegyekre vonatkozó árlistáját és boldogan élt, amíg be nem zárt.

A rossz hír viszont az – mert mindig van rossz hír is –, hogy az Alaptörvényt elkövető, a hatalommal szégyentelenül visszaélő, Döbrögi-kormány nem igazított ki semmit, nem tett jóvá semmit, hanem azonban arcpirító, közpénzen folytatott, több milliárdos gyűlöletkampányával tovább szította a másság-ellenes hangulatot, most már nem csak nemi orientáció, hanem származás, vallás és rassz alapján is.

Később, amikor szerte a birodalomban már senki sem emlékezett arra, milyen is volt a spontán szégyenérzet, egy napsütéses októberi napon, az Oktogonon egy diszkrét tábla tűnt fel az egyik kapualjban:

„Hozott szalonnával arcpirítást vállal doktor Varsányiné.”

Mert – hogy egy másik költőt is idézzek:

„Nem mondhatjuk, hogy nincs remény, / ha egyszer még az is lehet, hogy van.”

Tudta?

Emelkedjen hát szabadon és bizakodva a LIFT, a fesztivált megnyitom.

A 2016-os LIFT-díjat egy olyan egykori önkéntesünk kapja, aki 1998-ban kapcsolódott be a melegmozgalomba.

Akkoriban a Meleg Háttér mellett, ahol a telefonos segélyvonalnál operátorként segítette a betelefonálókat, már a Labrisz is bontogatta szárnyait. Díjazottunk ragyogó ötleteivel, lelkes munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület létrejöhessen. Neve ott szerepel az alapító tagok névsorában, lakása az egyesület első hivatalos székhelye volt. Részese, szervezője, egy ideig ügyvivője is volt az egyesületnek. Fontosnak tartotta, hogy az idősebb korosztály is megtalálja a maga társaságát.

Az 1998-as Pride-on szivárványszínű mézeskalácsaival, ötletes formáival színesítette az ott látható meleg jelképek palettáját.

A 2000-es évben elindult „Melegség és megismerés” iskolai program tevékeny részeseként ő is járt osztályfőnöki órák keretén belül beszélgetni a diákokkal a melegségről. Amikor a Parlamentben az egyik MIÉP-es képviselő felszólalt, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület tagjai szexturizmust folytatnak járva az ország középiskoláit, ő vállalta arccal az egyesület képviseletét a tévében, rádióban; nehéz vitaműsorokban vett részt, interjúkat adott, küzdött a meleg közösség igazáért.

Egy idő után visszavonult, de ha szükség volt rá, szívesen vállalt feladatokat a leszbikus közösségben. Konferált farsangon, anyagot varrt, Labrisz-kamiont díszített, vagy a Vis Major kávézó leszbikus programjainál bábáskodott, valamint a LIFT korábbi képzőművészeti kiállításain is bemutatta alkotásait.

Zártkörű lányok címmel évekig, a közelmúltig vezette a Tilos Rádió leszbikus műsorát.

Verazélet című 2011-es regénye a magyar nyelvű leszbikus irodalom fontos darabja.

Színes egyéniségével, aktivista lényével nagyban hozzájárult a leszbikus kultúra színesítéséhez és a közösség érdekvédelméhez.

A 2016-os LIFT-díjat Lovas Nagy Anna kapja. Gratulálunk!

Program magyar
Program English
Promóvideó
Videó a megnyitóról 
Facebook-esemény

Kedves egybegyűltek, fesztiválozók! Tízoltók és tízoltófeleségek!

Mielőtt elmondanám a beszédet, muszáj néhány szót szólnom a beszédírás nehézségeiről. Ugyanis még sosem nyitottam meg semmit – ahogy a szervezőknek mondtam, amikor felkértek – boros és sörös palackokon kívül. Mondhatnám, nem fekszik a szerep.

Mivelhogy kíváncsi voltam az előző megnyitó-beszédekre, és begépeltem a „LIFT megnyitó beszéd” keresőszavakat, hamar kiderült, hogy a lift-beszéd, más néven elevator speech egy létező prezentációs technika, amiben ha hatékonyak akarunk lenni, akkor használnunk kell 1. különleges jelzőket, egymástól távol eső dolgok párosítását, 2. frappáns, kevésbé ismert idézetet, valamint, 3. meghökkentő tényt, statisztikát. (Azt hiszem, a kevésbé ismert idézeten ezzel túl is vagyok.) És persze legyünk rövidek.

Rossz a lelkiismeretem. Mostanáig kihátráltam szinte minden meghívás és kommunikációs helyzet elől, ahol a valóságról nem fikción keresztül kellett beszélnem. Hiszen egyrészt ezen a másik, valóságosabb nyelven elég rosszul beszélek. (Ha nem így lenne, nem kéne írnom.) Másrészt bevallom, nehéz felemelni a szavamat, szavunkat valamiért vagy valami ellen, amit természetesnek, vagy ha így pontosabb: emberinek gondolunk. Amennyire természetes és emberi, hogy mi, leszbikusok létezünk, épp annyira természetes és emberi, hogy aki gyenge vagy gyengének érzi magát, erősebben és hangosabban idegenkedik attól, aki tőle bármilyen tekintetben különbözik. Persze ez a bármilyen tekintet megérne egy misét. Hogy a tájékozódási vágy megszégyenítő diktátuma miként vezet ahhoz, hogy (ez itt a meghökkentő tény, statisztika helye) egy hozzánk 99 százalékban hasonló emberi lény személyiségében éppen a különböző 1 százalékot vegyük észre.

Személyes problémám, de valószínűleg sokan járnak hasonló cipőben ma Magyarországon, hogy ami törvényszerűnek, anticipálhatónak tűnik, ami tehát nem képes a puszta létével meglepni, bármilyen értelemben sarokba szorítani, azon spontán módon felháborodni (optimista verzió: annak örülni) sem vagyok képes. Az pedig nem kedvez a tettvágynak, ha – amint azt mindennapos önostorozásaim közepette gondolom – spontaneitást és őszinteséget alapvetően azonos fogalmaknak hiszem. Amikor tehát szándékom szerint villámló szemekkel nézek a cigányozó vásárlótársra, a valóság e furcsa megkésettsége miatt úgy érzem, egy kicsit hazudok. Amikor makkos cipőstől az IPhone-osig felszabadultan együttnevet egy vagonnyi utastársam, mert kalauzunk azt találta mondani: ezek – ti. a menekültek – rosszabbak, mint a nácik, valamint hogy fognak még afgánok ülni az asztalon is –, akkor én, aki a kenyérpirítótól is megijedek, halkan, igen halkan, és még annál is halkabban morgom, hogy szégyelljétek magatokat, s azt már csak gondolni merem, hogy: ismerlek titeket, kutyafejű tatárok, tudom, mit fogtok gondolni holnap, mondani holnapután. Szóval rossz a lelkiismeretem. Megjegyzem, a kenyérpirítóval sokat beszélgetek. Emelt hangon és őszintén. (Egymástól távol eső dolgok párosítása.)

Bár a valóságról könnyebb beszélni, ha rossznak tételezzük – legalábbis az írók ezt állítják –, mi ma ünnepelni gyűltünk össze. Ünneplünk, mert tombola és szépségverseny a söntés mögötti szobában ugyan nem lesz, de Lojzik úr, nyugalmazott tűzoltó – akarom mondani a meleg közösség egy kiváló tagja kitüntetést kap. Kaphatna tűzoltószekercét, de úgy sejtem, mást fog. Ünneplünk, mert ma Magyarországon a kisebbségek megítélése polarizálódik: tehát nemcsak romlik, javul is. Van pár napunk, hogy egy szemernyivel többet gondoljunk a javulásra, mint a romlásra. (Ez nekem nehezen megy, mondom néha a kenyérpirítómnak.) Ünnepelni fogunk, mert ahogy minden szubkultúra kultúra, minden kultúra szubkultúra is: amennyiben épp annyira leválaszt valami nagyobbról – legyen az társadalmi többség, hétköznapi valóság –, mint amennyire összeköt egy kisebb halmaz  teszem azt ibolyaillatú és szemipermeábilis tagjaival. (Hurrá, megvolt a meglepő jelző.) Tudom, gyakori menekülési forma a kívülről érkező fenyegetést, kellemetlenséget oly módon hárítani, a diszkomfort-érzést oly módon csillapítani, hogy érdeklődésünk, elveink, szélsőséges esetben pedig életünk érvényességi tartományát szűkebbre vonjuk. Éppen annyira szűkre, hogy a kutyafejű kalauzok és kutyafejű vásárlótársak ne férhessenek bele, és hogy (félve mondom, jóval halkabban, mint a kenyérpirítómnak): egy pár pillanatra elfelejtsük, hogy utas- és vásárlótársaink egyúttal polgártársaink.

De aki hisz abban, hogy a kultúra nem csak civilizáció és tehetetlenségi nyomaték, aki hisz abban, hogy egy kulturális fesztivál nem bezárkózás, hanem levegőbuborék, annak itt a helye. Lélegezzetek, kedves barátaim!

A jubileumi, tizedik tűzoltóbált ezennel megnyitom!

Szvoren Edina

Elhangzott 2015. november 6-án a Kossuth Klubban

Program

Támogatói felhívások:
Enyedi Ildikó
Bíró Kriszta
Bodrogi Bea
Lovas Nagy Anna
Regina Sigmund

Cikkek a Humen Magazinban
Botanika laudációs kisfilmje
Irodalmi pályázat díjátadó
A workshopokról a Humen Magazinban megjelent cikkek alapját képező rádióinterjúk itt meghallgathatók.

A 9. LIFT-et megnyitotta: Artner Sisso és Tove Skarstein norvég nagykövet.

1999 novemberében jegyezte be a bíróság Labrisz Leszbikus Egyesületként a három éve összejárogató, barátokból álló csoportot, amely azt tűzte ki célul, hogy segíti a leszbikus, biszexuális és transznemű nőket önmaguk felvállalásában.

Az idei, kilencedik LIFT-en magunkat ünnepeltük – nőket és civileket. Mindenkit, aki résztvevője volt a fesztiválnak. Köszönjük, hogy velünk voltatok ezen a három napon: tortát ettünk, koccintottunk, filmet néztünk, beszélgettünk, táncoltunk, buliztunk, ötleteltünk, festettünk-mázoltunk – megmutattuk, hogy ITT VAGYUNK.

Köszönjük azoknak is, akik hozzájárultak a fesztivál sikeréhez: workshoptartók, önkéntesek, partnerszervezeteink, a MüSzi munkatársai, és nem utolsó sorban támogatóink, a Norvég Civil Alap és az Ösztrosokk.

A pénteki megnyitón Tove Skarstein norvég nagykövet és Artner Sisso újságíró beszéde alapozta meg a hangulatot. Kövesi Györgyi, egyesületünk oszlopos tagja is megosztotta velünk gondolatait, érzéseit. A 2014-es LIFT-díjat két olyan, sajnos már nem létező hely tulajdonosa kapta, amelyek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a leszbikus közösség baráti hangulatú és biztonságos térben tudjon találkozni, szórakozni, együtt lenni. A díjazottak: Ledényi Bea, a Café Vis Major és  Bíró Csilla, a Pepita Ofélia Bár tulajdonosai.

Az idén a szokásosnál is több interaktív programon lehetett részt venni, filmet szinkronizálhattunk, együtt alkothattunk, önvédelmet és táncot tanulhattuk. A workshopok és beszélgetések széles skálája is megjelent a fesztiválon: leszbikus nők helyzete a munkaerőpiacon, nőként és keresztényként élni, leszbikus szexuális technikák, leszbikusok az irodalomtörténetben, párkapcsolati erőszak leszbikus kapcsolatokban, leszbikusok a filmtörténetben, heterók meleg házastárssal, és az “Én, az önkéntes” című művészeti workshop, amely egy vizuális művészeti projekt előkészítése.

A szórakozás, a buli és a tánc szerelmeseinek szólt a tánctanulás a Charme Hungary Dance Clubbal, a PinUps! és a 10 éves Pink Csikk Parapánik zenekar koncertje, valamint a hajnalig tartó buli DJ PhD zenéjére.

Reméljük, 2015-ben velünk lesztek a jubileumi, X. LIFT Fesztiválon is!

Program
Képek
Promóvideó
Ledényi Bea (Café Vis Major) és Bíró Csilla (Pepita Ofélia) laudációs kisfilmjei

Megértem, hogy ez az este már csak a horror és a zombik felöl közelíthető, és lassan világos számomra a vámpírok jelentősége is. Azt hiszem, ebben a körben Fülöpné Erdő Mária olyan ismertséget vívott ki magának, amilyet a saját köreiben szeretne, de ott aligha álmodhat róla. Ő ugyanis az a nő, aki buzgó katolikus tankönyvszerzőként jegyzi a negyedik általános iskolások hittankönyvét. Most kevéssé mennék bele, hogy mit keres egy hittankönyv az állami iskolában, legyen elég annyi, hogy kikérem magamnak, hogy keres ott valamit egyáltalán. Azt meg aztán még jobban, hogy e tankönyv írója szerint a homoszexualitást, a bibliát citálva súlyos, halálos bűnnek írja le Fülöpné Erdő Mária, főiskolai tanár, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola  rektora. Itt volna a helye a zombik és rémek mellett, mert aki negyedikes gyerekeket képes ezzel ijesztgetni, azt magas helyi értéken jegyzik az ártó szörnyek között. A gyerekek túlnyomóan éppen ebben a kontextusban, és az ő könyvéből, az értelmetlenül politikaivá tett hittan órán hallanak majd először a homoszexualitásról, és hála neki, egyből halálos bűnként. Ez szuper. Fülöpné Erdő Máriának helye van a zombik és egyéb szörnyek között. Oda nem kellenek érvek, gondolatok, vélemények, ahol elég a bibliára hivatkozni. Ó- vagy újszövetség, szinte mindegy is, ha fel lehet használni a melegek ellen. A Biblia az érvek tárháza.

Fülöpné Erdő Mária biztos értőn tudna válaszolni arra kérdésre is, hogy mi legyen azokkal, akik például szombatonként dolgoznak, ami Mózes 2. könyvében (35/2) szerint halálos bűn. Kedves Fülöpné Erdő Mária, ha bemegyek a CBA-ba szombaton, erkölcsi alapom van saját kezűleg megölni a hentespultost, ha a tisztátalan párizsit szeleteli nekem? Mert a biblia világos utasítást ad erre az esetre. Aki szombaton melózik, azt meg kell ölni és pont. Jut eszembe, párizsi. Mi legyen azokkal, akik e tisztátalan állat húsából esznek? Akár felvágott, akár a magyar keblet és gyomrot duzzasztó hungarikumnak számító pörkölt formájában?  Erre is ki kellene térni kedves Fülöpné Erdő Mária, mert elveszünk az út helyes megmutatása nélkül. Hiszen aki a halott disznóhoz csak hozzáér, már az is halálos bűnt követ el. Egyenlő megítélés alá esik tehát a disznótoron való kolbásztöltés és a homoszexualitás? Csak azért, mert a kolbásztöltés gesztusa olyan, amilyen? Mit gondoljunk erről, rektornő? Arról sem beszél világosan a biblia, bár erkölcsi kérdéseket felvet, hogy mi legyen azokkal, akik a politikai tőkéjük kovácsolása érdekében nem riadnak vissza semmitől, ha az hatalmat, pénzt, befolyást jelent nekik. Akkor simán egymásnak ugraszthatják a barátaikat, a szomszédaikat, titkolózásba és álszentség bűnébe kényszeríthetik a családtagjaikat, akár még negyedikes hittankönyvet is írnak, csak azért, hogy megfeleljenek a hatalom diktálta követelményeknek, ami nem kér tőlük többet, csak a lelküket, de azt legalább busásan megfizeti. Ők pedig adják, és aztán fáradnak a kifizető pénztárhoz. Ez az igazi horror teljesítmény, és tényleg, lehet mondani, hogy becsületesen teljesítenek a buzgó keresztények. Igazi zombiország leszünk végre, minden a helyére kerül. A fogsoruk is nyakunkon.

Bár vér ügyben finnyásak egy kicsit. Tiszanánán ugyanis az Egyenlő Bánásmód hatóságnak kellett igazolnia azt, hogy egy leszbikus kapcsolatban élő pár vére ugyanolyan jó, mint mondjuk Fülöpné Erdő Máriáé, már amennyiben nyolc éve monogám kapcsolatban él Fülöppel. Éppen csak az a furcsa, hogy ha nővel élne monogám kapcsolatban Tiszanánán, nem csak halálos bűnt követne el a saját tankönyve szerint, hanem porig is aláznák, mert a hűségében csak akkor hinnének, ha férfi partnerrel élné. A hűség ugyanis Tiszanánán a különneműeket megillető fogalom és tartok tőle, hogy nem csak Tiszanánán. Hanem széles e hazában, ahol egyébként többnyire promiszkuis párkapcsoltaban élnek mindazok, akik egyháznak és államnak éppen tetsző párkapcsolatként szokták hazudni magukat.

Az Országos Vérellátó Szolgálat elnézést kért a párkapcsoltban élő nőktől, akik elég bátrak voltak egyrészt együtt élni, másrészt kikérni maguknak a véradás körüli megaláztatást. Ők ugyanis segíteni akartak. De a szexuális irányultságra vonatkozó és kizárónak értékelhető kérdéssor, a mai napig fönt van az Országos Vérellátó honlapján és a véradó állomásokon kitett papír íveken.

Jobb, ha megszokják Hajdúnánáson és Nemesmedvestől Battonyáig a leszbikus, meleg párkapcsolatban élők vérét, mert eljöhet az a pillanat, amikor majd éppen ennek pár cseppje menti meg a heteró életüket. Isten ne adja, akár Fülöpné Erdő Máriáét is. Nem kívánom neki, de ha az életéről lesz szó, vajon utolsó erejével kitépi-e a branült a vénájából, ha megtudja, hogy éppen két halálos bűnbe esett leszbikus párnak köszönheti, ha tovább csörgedezik a vérük az ő ereiben? Vagy, megadja magát az isteni ítéletnek, miszerint Fülöpné Erdő Mária leszbikus vámpírként éljen tovább egészségesen? Ó, nem kívánom ezt a dilemmát szegénynek.

De őszintén érdekelne, hogy mit tanítanak majd az általános iskolások hittanóráján a kísérletező orvostudományról, amelyik lassan kész van arra, hogy bibliai értelemben súlyosan tisztátalan sertésszívet építsen be az ember szervezetébe, tovább ketyegő donorként. Meg kell majd fogalmazni a hittantanároknak az idevonatkozókat, még a megváltó infarktusuk és keringési zavaruk előtt, mert aztán egy szép napon hálatelt sertésszívvel ébrednek fel az őrzőben. Helyre kell akkor billenteni bizony a kizökkent erkölcsi időt, számot kell adni a hitben elkövetett disznóságokról, mert egy járó-dobogó-kalimpáló sertésszívhez méltóvá is kell válni. Köszöntöm tehát a leszbikus véradókat és vámpírokat és a sertésszívre váró álszent zombikat! Együtt vagyunk és ne áltassuk magunkat. Amire a tudomány képes, azt meg is fogja tenni. Találkozunk hajnalban, kakasszókor. Induljon a lift, le vagy föl, tetszés és igény szerint.

Díszbuzi. Hajlesz. Drogos. Perverz.
Író.Költő. Műsorvezető. Elkötelezett melegjogi aktivista.
Sámán. Az anyaúrnő papnője. Növény. Anya.

Életünk során rengeteg jelzőt aggatnak ránk mások. Ki dühből és elutasításból, értetlenségből, ki jó szándékkal, kedvességből, szeretettől vezérelve. S mi magunk is szeretnénk megtalálni a megfelelő szavakat: útjelzőket egy úton, melynek elejéről halványak az emlékeink, a végét nem látjuk, csak annyit tudunk róla biztosan, egyszer elérkezik. Út közben, másokkal találkozva, mégis mondanunk kell valamit arról, kik vagyunk. Aztán az elhangzottakat vagy beigazolja az együtt töltött idő és cselekedeteink sora, vagy újra kell definiálnunk magunkat, s újradefiniálnak bennünket mások is. A legmélyebb tudást rólunk mégis csak mi magunk szerezhetjük meg.

Van, aki érzi, kicsoda, de nem kap hozzá nyelvet: képtelen azt kiművelni. A LIFT idei díjazottja olyan ember, aki, hozzánk hasonlóan, megjárta és folyamatosan járja az öndefiniálás útját. Keresi a határhelyzeteket, melyekben újabb információmorzsákra lelhet önmagáról, s nem fél beleereszteni magát olyan szituációkba sem, melyektől némelyikünk tán visszariadna. De van még egy komoly adománya is: nyelvet kapott, mellyel mások számára is átérezhetően képes leírni az önmagáról szerzett tudást. Tekintve, hogy hány milliárdan élünk e földön, egészen biztos, hogy az önmagáról szerzett és megírt tudásával olyanokat is információhoz segít önmagukról, akik nem kapták meg ezt az adományt: az önmagunkról való irodalom-értékű értelmező elbeszélés képességét.

„nekem meg Sarolta hiányzott és akkor már régóta biztos voltam benne hogy pontosan és egészen ő mert egy hang mondogatni kezdte bennem neki hogy szeretlek beteljesíthetetlen és bonyolult erotikával sajátított ki minden helyet a bőröm alatt ez az érzés amely tökéletesen nélkülözött örömöket vagy felszabadultságot mert kizárólag hiányból és vágyból élt mint egy tenger vagy kontinens”.

Az előbbi idézet az 1997-ben, tizenhat évvel ezelőtt megjelent első regényéből, a Kecskerúzsból való. Az első regény és a második könyv. Az igazi első, a debreceni egyetemi évek alatt megjelenő verseskötet (A sötét mintha országolna) óta eltelt évtizedben újraalkotta a nevét és határozottan újradefiniálta nemi identitását. Egy baranyai, mára az LMBT közösségben több film és az oda tett zarándoklatok eredményeként is ikonikussá vált zsákfalu erdei tanyavilágának elzártságában szerezte meg a szerelmen alapuló leszbikus kapcsolat és együttélés szépségeiről és nehézségeiről való tudását.

Őszintének lenni nehéz feladat. A nemi identitás puszta megfogalmazása is komoly energiákat emészthet fel, ha nincs mellettünk támogató közeg, ha nincsenek kapaszkodóink, segítségeink. Ha az, amit érzünk, szembe megy csaknem mindennel, amit a környezetünkben élők világában tapasztalunk. S az önismeret megszerzése, az önmagunkkal való szembesülés után a személyiség kiteljesítése és lényünk nyílt felvállalása már a következő lépések. Ez alatt az idő nem áll meg és az úton jár a lábunk: találkozunk másokkal, kérdeznek, s válaszolnunk kell, vagy ők maguk válaszolják meg a kérdéseiket helyettünk.

Gordon Agáta ebben az önkeresésben nevet, nyelvet, identitást alkotott, s írásaiban lényének leglényegét, a minden fájdalomra mélyen érzékeny és a lét méltóságában hívő ember szemléletmódját is képes átadni oly módon, hogy közben nem hajlandó eltekinteni tőle, ez a lét az ő esetében női és leszbikus létezés. Ez a szembenézés tizenhat éve forradalmian új hangot adott a magyar irodalomnak és a leszbikus közönségnek egyaránt.

A közösségnek, amelyiknek szüksége is volt ilyen hangokra – még meg kellett szerveznie magát, hogy az identitásukkal magányosan szembenéző falusi, kisvárosi, a mindennapok néma és monoton, hidegen különböző egyhangúságába szorult sorstársak tudják, hogy nincsenek egyedül. Nem véletlenül kapta Takács Máriának a magyar leszbikus történelem elmúlt évtizedeit feldolgozó filmje az Eltitkolt évek címet.

A baranyai zsákfalu, Szatina elzárt élete után az új kapcsolatok és munkalehetőségek hozták el Pestre. A város a semmiből előbukkanó, érzékeny hangú írót, a Nádas Péter által bemutatott irodalmi meglepetést a hangját kereső meleg közeg harcosaként fogadta magába. Előbb Pálfi Balázs, a Petőfi Rádió Önazonos című meleg műsorának vezetője mellé került műsorvezető-társnak, hogy tőle tanuljon a felvállalás mikéntjéről és erejéről, majd a Tilos Rádió Zártkörű lányok című műsorának alapító-műsorvezetőjeként a leszbikus közösség mindennapjait érintő információkkal segítette tovább azokat, akik megtalálták.

Közben folyamatosan képezte magát: a NANE telefonos segítőjeként éppúgy hallgatta a betelefonálók traumáit, ahogy végigkövette a Pride felvonulások történetét itthon a legelső, kis létszámú vonulástól a kimaradt évek után újrainduló, már nagyobb horderejű felvonuláson át a felvonulás 2008-as meggyalázásáig és tovább: a felvonulásokról szóló írásai érzékeny lenyomatai nem csupán a meleg közösség önszerveződési folyamatának, hanem a magyar közgondolkodás- és a társadalmi hangulat változásainak is.

2006-ban megjelent, következő kötetében két kisregény kapott helyet – közülük a Nevelési Kisregény a szatinai élet során szerzett tapasztalatok desztillátuma, bármiféle együttélés kegyetlen vonzataival való értő és elfogadó, de belenyugodni nehezen tudó szembesülés. A családnak, mint a társas élet mindenkori egységének érzékeny dinamikája, az apa elvesztése a témája a kötetcím-adó, Ezüstboxer című írásának.

Ebben az időszakban a kortárs irodalomban magukra eszmélő nőírók is szabadságharcot folytattak terük növeléséért. Ennek leglátványosabb példája a Forgács Zsuzsa Bruria által indított antológia-sorozat, melynek első kötetét, az Éjszakai Állatkertet hármasban szerkesztették akkori Tilos Rádiós műsorvezető-társával, Bódis Krisztával, akivel 2005-től 2011-ig Irodalmi Centrifuga néven a nőirodalom kérdéskörére fogékony beszélgetéssorozatot is indítottak. Az utóbbi években már külön dolgoznak – a Centrifuga pedig most is működő online magazinként és facebook-oldalként találta meg új alakját.

Útja tehát a határhelyzetekben élők iránti elmélyült figyelem útja is: ha megtalálta egy feladat, azt igyekezett végigcsinálni, s ő maga is kereste a maga számára felvállalható, fontos feladatokat.

Az önmagát megérteni vágyó ember első küzdelmein régen túljutott. Átesett már azon az időszakon, mikor a kibontakozó új identitásnak még szüksége van rá, hogy az elválasztásokban szemlélje önmagát. Hogy aztán a kimunkált identitás eljut-e a mindenséggel való perszonálunió valódi átérzéséig, átéléséig, szerencse kérdése is. Ha ő maga definiálja mostani tevékenységét, azt mondja, a „globális női világvallás megalapozásán” dolgozik.

Ugyanakkor nem felejt el élni a neki juttatott adománnyal sem: előbb a nyolcadik kerület a városi szlengben csak gettóként emlegetett részébe költözve írta meg az ott élők mindennapjait egy hétgyerekes cigánycsalád életén keresztül. Szeptemberben az angol tengerparti üdülővárosban és meleg fővárosban, Brightonban járt, hogy megismerje az egykori egyetemi városa, Debrecen lakosságánál is jelentősebb lélekszámú magyar kolóniát bíró szigetország magyar anyanyelvű nőlakosságának munkás hétköznapjait, hogy idővel az alulfizetett és alacsony presztízsű, munkaközvetítők által is zsigerelt, az itthoninál mégis jobb életet élő lányok és asszonyok élettörténetét is irodalommá kristályosítsa. Jelenleg új kapcsolat szólította Németországba, ahol egy kommunában kezd új életet.

A szerelem, mint csaknem minden itt, önmagában hordja elmúlását, hacsak nem találunk neki valamely örök és változhatatlanként tételezett tárgyat. Ő megtalálta ezt a maga életében: az irodalom lett az a szerelem, melynek nemét, mindannyiunk szerencséjére, mindig mi magunk határozzuk meg.

Program
Képek
Promóvideó

A Labrisz exkluzív interjúja a belgrádi feminista leszbikus antifasiszta aktivistával, a szerb feminizmus egyik ősanyjával.

2012. október 11-én a Cirko-Gejzír moziban. 

C.-nek, ki édesebb, mint lépben a méz,
B. küldi minden szerelmét, mi adható.
Ó, édes egyetlenem,
Miért késlekedsz oly soká távoli földeken?
Miért akarod, hogy elpusztuljak, egyetlened,
Ki, tudod, egész testével-lelkével szeret,
S ki, mint éhes kismadár,
Minden órán, minden percben érted sóhajt?
Mióta csak tőled elszakadtam,
Mást hallani és látni nem akarok;
Mint a gerle, ki párját elvesztette,
S örökre gyászolja őt a kopár ágon,
Úgy sírok én is vég nélkül,
Míg ismét hű szerelmed élvezhetem.
Körülnézek, s nem találok szeretőt,
Senkit, ki szavával megvigasztalna.
Boldogan emlékszem vissza
Édes beszédedre és arcodra,
Majd szörnyű fájdalom gyűr le,
Mert hasonlót hozzájuk nem találok.
Mihez is hasonlíthatnám szerelmemet?
Édesebb, mint lépben a méz,
Hozzá képest ezüst és arany ragyogása mit sem ér.
Mi mást mondhatnék? Benned van minden kedvesség és érték.
Így szellemem nélküled mindig elhervad.
Kétszínűség mérge nincs benned;
Édesebb vagy, mint tej és méz.
Ezerekből vagy egyetlen;
Jobban szeretlek mindenki másnál;
Szerelmem s vágyam irántad ég;
Te frissíted fel lelkemet.
Nélküled számomra
Nincs öröm.
Minden, mi veled örömteli volt,
Most nélküled komor és sivár.
Ezért lelkemre mondom,
Ha életemet kellene áldoznom érted, nem haboznék,
Mert te vagy az egyetlen nő, kit szívem választott.
Így azon imádkozom,
Hogy ne ragadjon el a keserű halál,
Mielőtt vágyott, drága látványod még egyszer élvezném.
Isten áldjon.
Vedd minden hitem s szerelmem;
Fogadd, mit írtam s küldtem neked,
S örök hűségemet.

(Béres-Deák Rita fordítása)

Jó estét kívánok, Hölgyeim és Uraim!

Ezt a verslevelet, vagy levélverset a tizenkettedik században írta egy nő. Nőnek.

A szerelem nem nem kérdése. Hanem igené.

Nagyanyám, aki még a legtágabban értelmezhető keretek szerint sem volt értelmiségi a négy polgárijával, úgy a nyugdíjkorhatár körül találkozott leszbikussal, életében először. Nem volt egy gyűlölködő fajta, sőt, így aztán a munkatársnő, neki egyedül, schwarz auf weiss bevallotta, a nők vonzzák, nem a férfiak. Nagyanyám hónapokig sajnálkozott felette, szegény lány, milyen rossz lehet neki,

ilyen nem-normálisnak lenni.

Aztán, talán éppen egy csütörtökön, talán éppen októberben, ősszel, a korán sötétedő délutánban, ez a bizonyos munkatársnő zavart-büszke dadogással elmesélte, hogy végre társra talált, igézően hatalmas szenvedélyre, tartós boldogságra. A történet gyönyörű volt, éteri és romantikus, nagyanyám órákig könnyezett a meghatottságtól.

Már egy ideje otthon volt, amikor hirtelen rádöbbent, talán éppen teregetés vagy mosogatás közben, hogy a munkatársnő és szerelmese soha nem állhatnak párként a világ elé. Ekkor fölvette a nagykendőjét, kiment az udvarra, és a fázó ecetfáknak suttogva, a maga roppant egyszerű vallásosságával arra kérte a Jóistent, védje meg ezt a két nőt, sose bántsa őket senki, és, hát igen, sose tudja meg senki, mi fűzi őket egymáshoz.

Nem volt hajlandó ugyanis elhinni, hogy a szerelem valami isten ellen való dolog lenne. És többé nem a vonzalmukért, hanem a bujkálásért szánta őket.

Olvasván-nézvén a korábbi LIFT-fesztiválok programját, arra jutottam, hogy ma este a szerelemről fogok beszélni. Ez az, amiről mind tudjuk, micsoda, mégis mindannyian másképpen éljük meg, ragadjuk nyakon, néha futva menekülünk előle.

De mindannyiunknak alapvető joga, hogy szeressen, s szeretve legyen.

Utánanéztem a szerelem definíciójának.

A szerelem – idézem —  „ (…) a kulturai életet indítja fejlődésnek, a léleknek majdnem minden lendületét éleszti, a költészet s a többi művészetek fejlődésében is fontos szerepet visz, s általában éltető melege az emberi életnek.” Ez a Pallas Nagylexikon meghatározása.

Csakhogy ebben a szócikkben a szerelem kizárólag férfi és nő között definiálható érzelem.

Mintha szabályozható, elrendelhető, akarattal eldönthető volna, kibe szeretünk bele.

Én tulajdonképpen azért állok itt, mert szégyellem, hogy itt kell állnom. Nem titeket/önöket szégyellem, hanem az okot, amiért itt kell állnom. Amennyiben a heteroszexuálisok fesztivált rendeznének a hetero szerelemnek, eszembe nem jutna nemhogy megnyitni, de oda elmenni sem.

Mert a szerelem magánügy, a legbensőbb intimitás, kizárólag két emberre tartozik. De mindaddig, amíg ez nem nyilvánvaló, amíg blaszfém megjegyzések kísérik két ember összetartozását, amíg titkolózni, szégyenkezni, rettegni kell egy szerelem miatt; amíg aberráltnak, betegesnek, üldözendőnek tartanak egy kapcsolatot; amíg egzisztenciális fenyegetettséget jelent egy vállalt, azonos nemű összetartozás; amíg bujkálni kell, addig minden gondolkodó embernek elemi kötelessége a hangját hallatni a magánélet védelmében.

Mert ez a legteljesebb magán-élet.

Idegeneknek, hivataloknak, bármilyen apparátusnak, semmi köze hozzá.

Indítsuk a „kulturai életet” fejlődésnek.

Azt kívánom, mindnyájunknak adassék meg a szerelem teljessége, gyötrelme, szépsége, szabadsága.

A hetedik LIFT-fesztivált ezennel megnyitom.

Az eddigiekben kétfajta ember kapott LIFT-díjat. Az egyik a mozgalmár-fajta, a másik a leszbikus mozgalmat kívülről segítő fajta. Most egy kevéssé beskatulyázható ember kapja, mondhatni, egy egyéniség. Nem mintha az eddigi díjazottak nem lettek volna valamennyien egyéniségek, mégis az idei díjazott, úgy érzem, kilóg a sémákból. 2003 júliusa óta van jelen a budapesti leszbikus életben. Bár ekkor még vidéken lakott, mégis a távolság és 60 év feletti kora ellenére abban az évben eljött a Pride-ra. Nemcsak eljött, hanem az internet segítségével rögtön barátokat is hozott, hogy legyen kivel felvonulnia. Barátkozó fajta ő, vicces felütéssel szinte mindenkivel megtalálja a hangot. Szeret beszélgetni. Nagy élettapasztalata és sok mindenről határozott véleménye van, amire érdemes odafigyelni. Írni is szeret, az Előhívott önarcképek c. Labrisz-kötetben olvashatjuk igen kifejezően megírt élettörténetét. Ezt még álnéven írta, de általa nevelt unokájának nagykorúsága után vállalta a nyilvánosságot, szerepel az Eltitkolt évek című filmben és könyvben. Hiányozna, ha nem lenne, vele teljes életkorban az előbújt leszbikusok skálája. Jelenlétével erőt ad a leszbikus mozgalomnak. Amennyire az egészsége engedi, ott van minden felvonuláson és tüntetésen, ahol emberi jogokat vagy baloldali értékeket kell védeni. Mondhatni „tiszteletbeli mozgalmár” ő, aki töretlenül hisz a demonstrációk erejében. Nem tud otthon maradni, kiáll, eljön közénk. Az elmúlt 2-3 évben a Pride-on már foglalt helye van valamelyik kamionon a mi tisztelt „leszboszauruszunknak”, onnan integet vidáman a népeknek. Ősz fejéről messziről megismerni. 2003 júliusa és 2012 októbere között már tíz év telt el Azt kívánom magunknak, hogy még több évtizedig élvezhessük díjazottunk társaságát, hiszen mint tudjuk: „A leszboszaurusz nem hal ki!”. Neki pedig sok erőt és tűrhető egészséget kívánok. Az idei LIFT-díjat Gál Ilona, mindnyájunk Icája kapja. Szabó Judit

Megnyitóbeszéd videó
Program
Képek
Promóvideó
A Meleg Szemmel helyszíni beszámolója

Elhangzott 2011. október 24-én a Művész moziban

„Abból, amit életünk folyamán teszünk, sose tudhatjuk, mi marad emlékezetes számunkra – vagy akár mások számára. Egy egészen hétköznapi tettünkkel is hatással lehetünk valakinek az életére” – idézet a hatodik LIFT-díjazottunk blogjából.

A Labrisz LIFT-díját, amelynek átadására most sor kerül, olyan aktivisták kapják, akik régóta dolgoztak/dolgoznak a meleg mozgalomban, nemcsak a Labrisz berkein belül, hanem azon kívül is sokat tesznek a leszbikus nőkért és meleg férfiakért. (Emlékeztetőül az eddigi díjazottak: Szabó Judit, Weiszgerber Ágota, Szabó Judit, Kis Márti, Sándor Bea.)

Nos, idén egy hét nyelven beszélő, állati jó nő mellett voksoltunk!!

Igen, állati jó.

Latin neve: Ailurus fulgens, kínaiul pedig így hívják: hsziungmao. A maga által választott magyar neve pedig: macskamedve.

Gyönyörű ez a díjazottunk!! Amint a képen is láthatjuk, testének felső fele fényes-sötét rozsdavörös, hátán aranysárga árnyalatú… A test alsó fele és a végtagok fényesfeketék, a combjának elülső és külső felén vízszintesen sötét, gesztenyevörös sáv húzódik.

Nemcsak egyszerűen szép, de igen különös, furcsa lény, mert, noha a ragadozók rendjébe tartozik, elsősorban növényi eredetű táplálékon él…

Azt is állítottam róla, hét nyelven beszél… Egészen komolyan, számszerűen így van!

Nem okoz számára gondot higgadt-hűvösen kezdeményezni, vagy elutasítani angolul, finnül, svédül, de jöhet szóba és szembe akár tüzesebb, déli, olasz, spanyol vagy portugál partner is, könnyedén boldogul vele. Így tehát, szinte bárhol járva a világban, hatékonyan képviseli LMBT ügyeinket (valamint építheti és erősítheti a Nemzetközi Meleg Macskamedve Mozgalmat). Soknyelvűségének köszönhetően, díjazottunk számtalan fesztiválfilm fordítója és szükség esetén szinkrontolmácsa is.

Ott volt segítő ötleteivel, támogatásával a Labrisz gyermekkorának éveiben, s hosszú évek óta, kitartóan koordinál a Háttérben és előtérben, irányít, segít, kooperál férfival és nővel, legyen szó kutatásról, lelki segélyről, ismeretterjesztésről vagy konferenciáról. Az iskolai Melegség és megismerés programnak pedig egyik nemzetközi népszerűsítője, valamint kezdetek óta a program segítője és rutinos, többnyelvű óratartója.

Bár, mint említettem, elsősorban növényi eredetű táplálékon él, húsevőket megszégyenítő energiája van, képes akár éjjel-nappal túrázni, úszni, félmaratont futni és táncolni.

Nemcsak fizikai fittségét és erőnlétét csodáljuk, Lift-díjasunk szellemi s lelki kihívásokkal is bátran szembenéz. Kulturális antropológiai kutatásai, publikációi jól ismertek az LMBT téma iránt érdeklődők körében.

Macskamedve, alias Szeleczki Zita művésznő sokszínű egyéniség! Nem fél szerepet vállalni a mozgalom propagandafilmjeiben, flashmobjaiban! Felejthetetlenül szexi nőnyulat alakított a Budapesti Leszbikus Filmbizottság első filmjének főszerepében (Mihez kezdjen egy fiatal leszbikus a nagyvárosban? címmel), de utcai, nyilvános melegcsók-akciókhoz is adja arcát, és legutóbb a Meleg Szemmel youtube sorozatban is feltűnt, mint romantikus szerelmes… Kíváncsian várjuk a folytatást…

Összefoglalva: választottunk az a ritka lény, aki képes egyszerre több helyen, több szerepben is úgy teljesíteni, hogy közben mindvégig megőrzi autentikus egyediségét, önmagát BDR-nek azaz: Béres-Deák Ritának!!

Köszönjük, Rita, a sok munkát, lelkesedést, küzdelmet! Mi számítunk rád a továbbiakban is!

Reméljük, hogy „fődíjunk”, a szivárványos Labrisz- topánka (amit csakis rád szabattunk) vissza-visszahoz majd hozzánk, s „aldíjunkat”, a narancsmacskát, KRISTÓF nevű LÁNYcicád is bizalommal fogadja.

Vigyázz magadra, Macskamedve – különösen értékes, és ezért veszélyeztetett is vagy!!

Jó tudni azt, hogy téged még a Természetvédelmi Világszövetség is az összes országban fokozott védelem alá helyezett.

Program
Képek
Promóvideó
Meleg Szemmel videó a Fesztiválról

Az 5. LIFT-et megnyitotta: Oláh Ibolya

Cilinnek, a Labrisz Főszállítómesterének ezennel praktikus csupor helyett egy praktikus Varázsretikült nyújtunk át, hogy jelképesen megháláljuk többek között a költöztetések során nyújtott nélkülözhetetlen segítségét. És bár nem biztos, hogy belefér egy transzparens, de a felvonulások alkalmával szintén elmaradhatatlan és lankadatlan Jeles Táblakészítőmesternek is szól eme díj és ajándék. Nemkülönben a Pink Csikk frontemberének, a Labrisz-farsangok mókamesterének és a Budapesti Leszbikus Filmbizottság állhatatos munkatársának. Szavakkal nem biztos, hogy elmondható, de sok mindent köszönhetünk Neked és lelkesedésednek, kifogyhatatlan és mindig új ötleteidnek! Kívánunk vele jó utat akár a Kecskerúzs földjére, akár Pride-földre, akár Macskahalkonzerv-földre!

a Labrisz

Program magyar
Program English

Képek
Programismertető
Promóvideó 1
Promóvideó 2

A 4. LIFT-et megnyitotta: Péterfy Bori

Sándor Bea a hazai leszbikus aktivisták első generációjának nem egyszerűen törzstagja, de megszervezője, „kinevelője” is, egyfajta „ősanya” státusszal bír a magyar leszbikus mozgalomban.

Mint sok későbbi nőmozgalmár, ő is Antonia Burrows és Scott Long eltés feminista alapozóján, a „Nemi szerepek a civil társadalomban” című előadássorozaton eszmélkedett, aktivista pályájának első állomásai a kilencvenes években a NaNE Egyesület, majd a Háttér Társaság voltak, ahol néhány év után kezdtek összegyűlni a leszbikus szükségletek és energiák. Elkészült a Labrisz című fénymásolt fanzin néhány száma, melynek olvasói az első Labrisz-esteken találkoztak egymással, és valahol itt születtek meg egy leszbikus egyesület alapjai, majd (épp tíz éve), leginkább Bea lelkesedése és céltudatossága nyomán, maga az egyesület is. Elindult a közösségszervezés és tévhitoszlatás, a beszélgetőestek és az iskolai program, a könyvkiadás és a jogi lobbizás, amely ezekre az alapokra épülve azóta is folyik. Bea egy ideig az ILGA-Europe európai meleg ernyőszervezet kelet-európai képviselője is volt. Jelenleg más keretek között, de hasonló célokért, a női és melegjogok területén dolgozik, a „szocio- és reprezentációs diverzitást” képviselő Inter Alia Alapítvány vezetőjeként.

És nem utolsó sorban gyereket nevel – az egyik első magyar kétmamás babát, aki már egy ideje négykézláb rohangál, és fedezi fel a világot –, saját életével is „demonstrálva”, hogy milyen tág és sokértelmű fogalom és gyakorlat a család. Bea igazi alkotó mozgalmár és mozgalomalkotó, aki nélkül nem, vagy nem így létezne leszbikus közélet, és ennélfogva talán magánélet sem Magyarországon. Gratulálunk a jól megérdemelt díjhoz, és további gyümölcsöző tevékenykedést kívánunk!

A 3. LIFT-et megnyitotta: Csákányi Eszter
A 3. LIFT díjazottja: Kis Márti

Reisch Éva beszámolója a 3. LIFT-ről
Beszámoló a 3. LIFT buccs/femme workshopjáról

Média:

Az Arany Medve-díjas Enyedi Ildikó 10 évvel ezelőtt, 2007-ben megnyitotta a 2. LIFT Fesztivált, méghozzá különleges módon, papírrepülőkre írva szövegét (nem is akármilyet), s ezeket a közönség olvasta fel. A megnyitószöveg felidézésével és közzétételével gratulálunk szeretettel a rendezőnek! (A teljes szöveg itt.)

A pride.hu kiküldött tudósítója a most felújított Merlin Színházban találkozott a LIFT szervezőivel és önkénteseivel, akik éppen a fesztivál programját egyeztették, az időpontokat és helyeket pontosítva.

Pride.hu: Miket szeretnétek a II. LIFT-tel megvalósítani, miben lesz ez más az elsőhöz képest, ami ugye 2 éve volt a Kultiplexben?

Anna: Változatlan az a szándékunk, hogy megmutassuk, láthatóvá tegyük magunkat, a leszbikus nőket egymás és a „külvilág” számára (amelynek persze mi is részei vagyunk), hogy kapcsolatokat teremtsünk és erősítsünk meg. Ehhez szolgálnak csatornaként, apropóként, katalizátorként a fesztivál eseményei – elsősorban a művészeteken (filmek, képek, zenék) keresztül, másrészt a műhelyek és beszélgetések segítségével. A leszbikus nők még mindig nagyrészt láthatatlanok a társadalomban, ennek ellensúlyozásához megerősítő lehet egy ilyenfajta női/leszbikus tér megmutatása, megteremtése, amihez a Merlin kisebb-nagyobb helyiségei ideális keretet adnak. A női terek színesítéséhez hozzájárulnak a fesztivál társszervezői, a sportfelelős Csajka és a bulifelelős Ösztrosokk is. A két évvel ezelőtti Lifthez képest újdonság az erős képzőművészeti vonal, a játékok, valamint a nemzetközi jelenlét, ami a közép-európai aktivista és filmes kerekasztal mellett mutatkozik majd meg…

Pride.hu: Hárman vagytok szervezőként feltüntetve. Azon túl, hogy ti vagytok a Labrisz Egyesület ügyvivői, ez jelent valamiféle munkamegosztást is?

Judit: Igen, jelent. A fesztiválon megjelenő programok szervezését felosztottuk egymás között. Azt gondolom, hogy ez a felosztás nagyon jól sikerült, mindenki a karakteréhez és eddigi tapasztalataihoz passzoló feladatkört kapott. De egy fesztivál szervezése elég összetett folyamat, ami sok háttérmunkát is igényel, amelyek nem közvetlenül a programok létrejöttéhez kapcsolódnak, hanem például a fesztivál zökkenőmentes, lefolytatásához, a megfelelő hirdetéshez stb. Éppen ezért a programok szervezésén felül ezeket a feladatokat is folyamatosan koordinálni és felügyelni kellett, kell. Az elmúlt hónapokban rendszeresen több emberrel dolgoztunk együtt a design, weboldal, fordítás… stb. kapcsán. Fontosnak tartom elmondani azt, hogy ezeken a feladatokon nagyrészt önkéntesek dolgoztak, akik ingyen, pusztán lelkesedésből segítettek nekünk.

pride.hu: A filmes válogatás nagyon „up-to date”-nek tűnik. Mi alapján döntöttétek el, hogy ezeket a filmeket vetítitek?

Mari: Most májusban voltam Zürichben, a 10. Pink Apple filmfesztiválon, ahol a mi (Budapesti Leszbikus Filmbizottság – a szerk.) legutolsó filmünket, A Fásli, a zokni és a szőr címűt is vetítették. Itt láttam az idei LIFT nagyfilmjét is, a Tűzliliomok-at, ami most utazik szerte a világban fesztiválról fesztiválra. De itt kaptam a fülest is, hogy a svájciak már megcsinálták a saját leszbikus történelmüket feldolgozó dokumentumfilmjüket. Mivel amúgy is a dokumentumfilmek állnak hozzám közel, és tervezzük majd a mi leszbikus herstory-nkat is vászonra vinni…, hát felvettem a kapcsolatot a rendezőnővel. Vadmacskabál címmel vetítjük majd ezt a közel másfél órás(!) dokumentumfilmet. Itt szeretném megjegyezni, hogy eljön a fesztiválra Doris Senn is, aki nem csak a Pink Apple főszervezője immár 10 éve, de a svájci leszbikus mozgalom egyik papnője is! Az I. LIFT-re ő is segített filmeket beszerezni, vele a nemzetközi kerekasztalon lehet majd találkozni. A többi filmet – Mama, Szerelemtől sújtva – a talán leghíresebbnek mondható San Franciscó-i Frameline (lmbt filmfesztivál) katalógusából néztem ki. A Cigó címmel vetített dogmafilmet pedig az egyik fiatal, lelkes tagunk ajánlotta a figyelmembe.

Pride.hu: A kiállító nevek közt van olyan, akiről már hallottam, de jó látni, hogy vannak újak is!

Judit: Igen, vannak. És ennek nagyon örülünk. Ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell, hogy mondjam az elején nem számítottam ennyi kiállítóra. Összesen 11 alkotó fog megjelenni az idei Liften a munkáival. Név szerint: Nyirő Anita, Szilágyi Lenke, Korolovszky Anna, Lovász Ági, Szabó Évu, Szabó Judit, Kocsis Zita, Zeusz, Lovas Nagy Anna, Fábián Évi. Az új nevek között kell megemlíteni Nyirő Anita, Lovász Ági, Szabó Évu nevét, akik ilyen típusú fesztiválon most először fognak megjelenni. Nagyon remélem, hogy ez egy folyamat kezdete, és többször láthatjuk még őket. A kiállítás 4 részből fog állni. Nyirő Anitának és egy meglepetés művésznőnek lesz külön kiállítása, illetve lesz egy csoportos kiállítás, és lesz egy vetítés is. A vetítést, mint megmutatkozási formát a kényszer szülte. Sajnos nincs annyi kiállító felület, hogy ennyi alkotónak külön kiállítást rendezzünk, éppen ezért azokat a munkákat, amiket nem tudunk kirakni, projektorral fogjuk folyamatosan vetíteni az egyik fő falfelületre.

Pride.hu: Ha már az ismertségnél tartunk, miért épp Enyedi Ildikó és Bárdos-Deák Ági nyitja meg a fesztivált, illetve a kiállítást?

Anna: Tehetséges, hiteles és nyitott szellemű női alkotót vagy közéleti személyiséget kerestünk megnyitónak. Nagyon örültünk, amikor Enyedi Ildikó elfogadta a felkérést, úgy gondoljuk, ő megtestesíti ezeket az értékeket, és ezzel erősíti a fesztivál mondanivalóját és presztízsét is. Bárdos-Deák Ági neve ugyancsak fogalom az alternatív kultúra világában, az ő jelenléte is hozzátesz egy erőteljes színfoltot az esemény karakteréhez.

Pride.hu: Szerintetek hányan jönnek el a Merlinbe? Egyáltalán gondoltatok-e például arra, hogy a felvonulókat ért atrocitások valakit esetleg visszatartanak attól, hogy eljöjjön?

Mari: Én nagyon remélem, hogy nem! Persze bennünk is felvetődött ugyanez, éppen ezért felvettük a kapcsolatot egy őrző-védő céggel. A Merlin bejáratánál végig a fesztivál ideje alatt egy biztonsági őr segít majd nekünk abban, hogy ne jöjjenek be illetéktelenek, este 10-től pedig, amikor is a buli kezdődik, még két őr fog majd a Merlin Gerlóczy utcai kapujánál ránk vigyázni egészen másnap reggel fél 6-ig. És a rendőrségnek is szólunk, hogy tudjanak az eseményről.

Pride.hu: Sok sikert, valamikor napközben mi is benézünk! Tényleg, pasik bejöhetnek?

Anna: A műhelyek és az esti buli kivételével minden program nyitott a pasiknak is, úgyhogy szeretettel várunk mindenkit!

Forrás: pride.hu

Beszámolók a moderátoroktól

Melegjogi kerekasztal (Sándor Bea)
Az LMBT jogokról szóló beszélgetésen Spronz Júlia (ügyvéd, PATENT – Patriarchátust Ellenzők Társasága) és Dombos Tamás (szociológus, Közép-Európai Egyetem) vett részt, Sándor Bea pedig moderált. Nem volt tömeg, de akik ott voltak (15-20 ember), érdeklődtek, figyeltek, kérdeztek. A beszélgetésben szó esett gyakorlatilag minden melegek jogaival kapcsolatos területről: arról, hogy mi is az a hátrányos megkülönböztetés; a munkahelyi diszkriminációról; érintőlegesen az egészségügyi törvényről; de legtöbbet talán a családjogról beszéltünk, az aktuális fejlemények kapcsán: körbejártuk, mit lehet tudni az SZDSZ nemrég benyújtott törvénymódosítási javaslatáról, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban készülő szabályozásról, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testületének állásfoglalásairól. Spronz Júlia elmondta, milyen ügyekkel keresik meg a jogsegélyszolgálatnál, és esett szó arról is, hogy a Háttér jogsegélyszolgálatához milyen ügyekben fordultak az elmúlt években. Biztattuk az embereket, hogy töltsenek ki képeslapokat az IRM-nek / Takács Albert miniszternek. A végén is többen kérdeztek, és külön is megkeresték az egyes beszélgetőket.

Melegek az iskolában (Béres-Deák Rita)
A beszélgetés célja nem önmagában a Melegség és megismerés program bemutatása volt, hanem arra akartam koncentrálni, hogy hogyan jelenik meg a melegség az iskolában, illetve milyen reakciók követik az óráinkat. A Melegség és megismerés program képviselőjén kívül (=Csonka Évi) meghívott vendég volt két pedagógus: egyikük közoktatásban tanít egy budapesti gimnáziumban, a másik felsőoktatási intézményben tanárjelölteknek tanít pedagógia jellegű tárgyakat. A közönség közül hozzászólóknak inkább felsőoktatási intézményekben volt tapasztalata diákként, illetve oktatóként. A beszélgetés egyik tanulsága az volt, hogy a középfokú és a felsőoktatásban nagyon különböző lehetőségek állnak a tanárok rendelkezésére, ha a melegség témáját fel akarják hozni óráikon, illetve iskolai rendezvényeken. Középiskolákban mind a szülők, mind az iskola vezetője megtorpedózhatja a tanár ilyen jellegű szándékait, míg egy főiskolai vagy egyetemi oktató sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezik. Több hozzászólás szerint egyetemi órákon magától értetődően felhozható a melegség témája, bár olyan hozzászólás is volt, hogy az egyetem nem engedte egy rendezvény hivatalos nevében a „homoszexualitás” szó megjelenését. A tanárok hozzáállása is különböző: míg a középiskolai tanár alig tudott elég kollégát toborozni, akik az órákon felügyelnének, az egyetemen a tanárok között viszont gyakran felmerül ez a téma és az, hogy erről fontos beszélni a tanárképzésben. Arról is szó esett, hogyan fogadták diákok a programot. Gyakori volt a lelkesedés, de akár ugyanabban az iskolában támadó attitűd is előfordult. Egy pécsi iskola kérdőívei tanulsága szerint sok diák meglehetősen közönyös a témával kapcsolatban. A felsőoktatásban viszont sokkal nagyobb érdeklődést tapasztaltunk. Érdekes viszont, hogy a kérdések jellege életkortól függően hasonló volt, vagyis a tanár- és pszichológia szakos hallgatók sem leendő szakmájukhoz kapcsolódó kérdéseket tettek fel, hanem általánosságban a melegek mindennapi életéről és tapasztalatairól kérdeztek. Úgy tűnik tehát, hogy az egyetemistáknak nincs feltétlenül több ismerete, mint a tizenéves korosztálynak, viszont sokkal nagyobb érdeklődést mutatnak. A résztvevő egyetemi oktatónk diákjai nagy számban jelentek meg óránkon, sőt ismerőseiket is elhívták, és többen választották a melegséget dolgozatuk témájául is.
A beszélgetésben felmerült, mennyire hatékony az ilyenfajta személyes beszélgetés az előítéletek oldása szempontjából. Előfordulhat ugyanis, hogy az előítélet megmarad, hiszen a személy csak egy-két ellenpéldát látott („utálom a buzikat, téged nem, de a többieket igen”). A személyes történetek ugyanakkor azt sugallták, hogy óráink sokban segíthetnek a diákok véleményének formálásában, sőt előfordult, hogy egy meleg diák (vagy tanár) épp ennek kapcsán vállalta fel magát.
A jövőre nézve a résztvevők a tanárképzés fontosságát hangsúlyozták, különösen azt, hogy minél több intézményben minél rendszeresebben kellene megjelennünk.

Leszbikus aktivisták és filmesek Közép-Európában (Rédai Dóri)
A kerekasztal vendégei voltak Paula Jojart, az Altera leszbikus szervezet aktivistája Szlovákiából, Milus Kotisova független aktivista Csehországból, Doris Senn aktivista, filmkritikus, a zürichi Pink Apple leszbikus filmfesztivál egyik főszervezője és Natalie, aki szintén Zürichben leszbikus aktivista. Arról beszélgettünk, hogy melyik országban mi a helyzet az LMBT aktivizmus terén, milyen szervezetek vannak, milyen nehézségekkel és kihívásokkal kell jelenleg szembenézniük a civil szervezeteknek, valamint a fesztiválok és a film szerepéről az aktivizmusban. Paula beszélt az aktivisták kiégésének veszélyéről, és arról, hogy az idősebb aktivista generáció nehezen adja át a fiatalabbaknak a terepet. Elmondta, hogy a kezdeti lelkesedés után széttöredezett a mozgalom, mert a leszbikusság önmagában nem elég összetartó erő a közösség számára. Milus szerint sokat számít, milyen az aktivisták foglalkozás szerinti összetétele; szerinte nem szerencsés, hogy Csehországban az aktivisták nagy része tervezőgrafikus, illetve egyéb alkalamazott művészeti ágakban dolgozik, nem emberekkel, és egymással is nehezen kommunikálnak, inkább egyedül szeretnek dolgozni. Fontos szerinte, hogy legyenek rendszeres események, amelyek összetartják a közösséget. Mindketten meséltek a fővárosukban rendezett leszbikus fesztiválokról, illetve arról, hogy miért nem sikerült ezekből fenntartható sorozatot kialakítani. Paula a pozsonyi leszbikus fesztivállal kapcsolatban elmondta, hogy főleg a Budapesti Leszbikus Filmbizottság filmjeit vetítették, mert nem voltak saját filmjeik. Doris beszélt a Pink Apple szervezéséről; Natalie-val együtt hangsúlyozták, mennyire sok időre van szükség ahhoz, hogy komoly, nagy létszámú szervezetek, mozgalmak tudjanak kialakulni, és beszéltek arról, hogy a hatvanas évekbeli második feminista hullám mennyire megerősítette a leszbikus mozgalmat. Megvitattuk azt a kérdést, hogy mennyire legyen publikus egy LMBT fesztivál, mennyire fontos az, hogy a nyilvánosság tudjon róla, a mainstream sajtó megjelenjen, és mennyire fontos ezzel szemben a védett tér biztosítása. Különböző háttérből és megközelítésből mindannyian biztatónak látták a magyarországi LMBT mozgalom helyzetét.

Gólya hozza? – avagy a műhely a leszbikus gyerekvállalásról (Hatfaludi Judit)
A címhez méltóan intim fészekhangulat alakult ki a kb. 30, múltban, jelenben vagy jövőben fészket rakó vagy tervező műhelylátogató leszbikus segítségével. Talán ez volt az első alkalom, hogy nemcsak az elméleti oldalát elemezgettük a melegek gyerekvállalási lehetőségeinek, vagy jogi szempontból boncolgattuk ugyanezt, hanem inkább a praktikus kérdésekre koncentráltunk. A műhelyen résztvevők közül több pár már a gyakorlatban is benne van a megtermékenyítés folyamatában vagy konkrét lépéseket tett afelé. A beszélgetés során végigvettünk minden lehetséges típusú megoldást a tudatos nem gyerekvállalástól az anonim donorral, az ismert donorral, a családtag spermájával megtermékenyítésen át az örökbefogadásig. Megosztották olyanok is az élményeiket, akik házasságból hoztak gyereket leszbikus kapcsolatba, sőt olyan fiatal lány is aki a másik oldalról gyerekként élte meg, hogy anyukája leszbikus viszonyban él. Minden lehetőség jogi és érzelmi pro és kontráját mérlegeltük. Felhívtuk egymás figyelmét fontos részletekre. Úgy tűnik, többen elkötelezettek, hogy áttörjék a heteroszexista törvényi szabályozás által a leszbikusok gyerekvállalásának útjába állított akadályokat, és kitapossák az utat az őket követőknek. Hajrá!

Kreatív írás (Gordon Agáta)
Kreatúra

A liftnek annyi köze sincs az irodalomhoz, mint a villamosnak. Azonban a LIFT-en elmés módon lift hívószóval kreatív aktusra is sor került, a kreatírás műhelyen.
Ezen nagyjából 20 vállalkozó szellemű lift-utazó vett részt, helyes irodalmár lányok kíváncsiságból, remek barátok szórakozásból, rokonszenves ismeretlenek önismereti céllal.
Egy rövid bemutatkozó kör után máris asszociációkat gyűjtöttek különféle lifttel kapcsolatos szavakra. Az asszociációs listájukat felolvasták, majd beszálltunk liftbe, melyre lehetőséget adott a helyiség egyik beszűkülő csücske, faborítású fülkében érezhettük magunkat mind a húszan egyszerre és elég sokáig.
Ha megérkeztél, és tudod, mit írnál, szállj ki, ennyi volt az instrukció a liftezéshez, és ezt mindenki be is tartotta. Húsz perc volt kiszállás után a privát lift-mű létrehozására, és rendre meg is születtek az írások, amelyeket körbeolvastunk. Itt elégedetten távozhattunk volna, azonban az volt a célom, hogy legyen közös írásunk is, a közös munka jutalmaként. A legegyszerűbb módon alkottuk meg: papírlap járt körbe, egyetlen szót vagy mondatot írhatott fel mindenki, aztán behajtva továbbadta.
Köszönöm, hogy megosztottátok velem e műhely esszenciáját, raktam zsebre a közös műalkotással beérkező papírlegyezőt, az esti záróbuli alkalmával hallgathatjátok meg a közös szöveget.
Persze, nem bírtam sokáig, hamarosan leültem egy asztalhoz, kihajtogattam a lapot, és óvatosan átrakosgattam a kusza sorokat egy üres papírra. Várakozásaimat is felülmúlóan szép vers született.
Kis csapatunkra gondoltam meghatottan: az enyéim…
A vers másnap felkerült a pride.hu-ra egy lift topikba, örülök, ha a szerzőtársak visszajelezik illetőségüket egy-egy szóra vagy sorra! Szerencsés vagyok, hogy találkoztunk…

Zongoralift a másodikon

Néha mennék az utcán
– és lebegek –
Ami az esernyőnek eső
az a liftnek emelet!

Mind a magunk kis liftjében utazunk
de jó néha megállni a közös szinteken.

Magány, keverve cigarettafüsttel.
Ne kívánd felebarátod nőjét
de játszani mindig kell!

Isten szereti a buzikat!
és lebeg
Az adhatás gyönyörűsége ahol a tigris is szelid őz.

Az élet előttem háttal térdepelget.
Én mindig mesterien megtalálom
ahová eltévedek.

Az írás személytelenül személyes.
A megnyitás biztonsága öröm. 

Vashüvely.
Lift-tükör.
Változás.

Türelem. Türelem. Türelem.

Ami az esernyőnek eső
az a liftnek emelet.

A kreatívírás tréning közös költeménye „lift” hívószóra
2. L.I.F.T. 2007. Merlin

Ónodi Molnár Dóra, 2007. október 1.

Bensőséges hangulat, halk beszélgetés az asztaloknál. Teáscsészék zöreje, jó zenék. Ölelések, egymásra nézések. Két lány az egyik félreeső fotelban egymás kezét szorongatja, összebújnak. Egy ötvenes pár – teljesen hétköznapi asszonyok – odaadón, felszabadultan gabalyodik egymásba. Itt megtehetik, nem fújja senki a sípot, nem záporoznak feléjük tojások és szitokszavak, nem figyeli őket megannyi gyanakvó szempár. Legalább százan vannak, de az esti buliban még többen lesznek.

A rendezvény szervezői – a Labrisz Leszbikus Egyesület munkatársai – azt szeretnék, hogy rendszeresen jöjjön létre közös női tér képzőművészekkel, és általuk is láthatóvá váljanak a leszbikus nők. Ezért rendezték meg második alkalommal a Leszbikus Identitások Fesztiválját (a LIFT-et). A megnyitó különleges: Enyedi Ildikó filmrendező színes papírrepülőket dobott a közönség közé. Aki elkapta, kiment a színpadra, és mikrofonba olvasta a széthajtogatott papíron olvasható szöveget. Az ilyenformán „szétrepülő”, világ felé küldött üzenetben a filmrendező köszönetét fejezte ki a fesztivál rendezőinek. Mint fogalmazott: a mozgalmi ember „fárasztó, szervez, vitatkozik, heverészés helyett habozás nélkül kész hülyét csinálni magából”, de miattuk tehetünk meg rengeteg mindent – ma már triviálisnak tűnő dolgot – szabadon. Nekik köszönhetjük például az épülő bicikliutakat. „Érezzük jól magunkat a bőrünkben!” – hangzott a nap talán legfontosabb mondanivalója.

Mindenféle korosztályt látni, a legtöbben mégis késő húszasok, korai harmincasok. Talán ezért is volt a fesztivál legnépszerűbb műhelye a Gólya hozza? című, a gyerekvállalásról szóló beszélgetés. – Itt valóban több olyan hölgypár van, amelynek tagjai elhatározták, hogy gyereket akarnak – mondja az egyik résztvevő a majdnem kétórás műhely után. – Három lehetőségünk van. – Vagy egyedülálló nőként a mesterséges megtermékenyítést vállaljuk, vagy keresünk egy donort, lehetőleg barátot, aki spermát ad, vagy örökbe fogadunk, azt hazudva, hogy egyedül élünk – mondja. A hazugság minden esetben kötelező elem – fűzi hozzá szomorúan. A hazugság megalázó – mondják -, meg kell játszani egy hamis életet, ami nem az övék. Ráadásul a jog így nem védi őket: hiszen mi van, ha egyikük meghal? Ki örököl utána? Vagy ha új szerelemre lel? Fizetnie kell gyerektartást? Egyáltalán: lesz-e joga a gyerekhez?

A fesztivál melegjogi kerekasztal-beszélgetésén is a gyerekvállalással kapcsolatos témák kerülnek szóba legtöbbször. Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza azt mondja, több élettársi szerződést is készítettek hozzájuk forduló pároknak. Spronz félelmének adott hangot: mi lesz ezekkel a szerződésekkel, ha jogalkalmazóhoz kerülnek? Kiállják-e a próbát? Úgy véli, talán a vagyoni jog kikényszeríthető, de a szülői jogok biztosan nem. Pedig a gyermek legelemibb érdeke lenne, hogy ne egy emberre legyen bízva a sorsa.

– Hosszú ideig nem tudtam, hogy meleg vagyok, pedig a fiúkkal a szex soha nem volt jó, mégsem gyanakodtam – meséli Zsuzsa, aki harminc év körüli, és „tipikus, középosztálybeli nők által végzett irodai munkája van”.

– Egy buliban aztán összejöttem egy lánnyal. Akkor éreztem: hazataláltam. De azért ez nem ilyen egyszerű. Az alkotmány kimondja, hogy ugyanolyan állampolgár vagyok, mint más. Egyenlő vagyok? Rohadtul nem. Nem házasodhatok, nem lehet gyerekem! Nem érem fel ésszel, hogyan lehetséges ez. Nézem a televíziót, egy szocialista politikust kérdeznek az SZDSZ javaslatáról, hogy a melegeket ugyanolyan jogok illessék meg, ha házasodnának vagy gyereket akarnak vállalni, mint a heteroszexuálisokat. A képviselőnő azt válaszolta: „erről még tárgyalások folynak, társadalmi vitára kell bocsátani”. Ez neki politika, játék a szavazókkal, de nekem az életem!

Forrás: http://nol.hu/cikk/466125/

Program 
Képek
Promóvideó