A Labrisz Leszbikus Egyesület válasza a transzfóbia vádakra

A Labrisz az alábbiakban röviden összefoglalja az álláspontját abban a vitában, amely a Labrisz honlapján közzétett, a leszbikus helyek megszűnését problematizáló cikk alapján alakult ki.

 

1. Egy lefordított amerikai cikk szerintünk nem vádolja a magyar transz közösséget semmivel. Beláttuk, hogy a fordítói szómagyarázat sértő volt a transznőkre, ezért a visszajelzések után azt rögtön eltávolítottuk és bocsánatot kértünk. Úgy véljük, ezzel kifejeztük az álláspontunkat.

2. Nekünk alap, hogy a transznők is nők, ezért nem értjük a vádat, miszerint a leszbikus/női helyek hiányának problematizálása transznő-kirekesztő lenne. Nekünk, és a leszbikus közösség számos tagjának igénye van női helyekre, ha tetszik, ha nem. Hogy a „női hely” mit jelent, arról lehet beszélgetni. Az általunk, a programjaink idejére teremtett női terekből a transz, queer és egyéb, magukat nem ciszheteró férfiként definiáló emberek sosem voltak kizárva, és ezután sem lesznek. Mi csak az erőszakos viselkedésre nem vagyunk nyitottak.

3. Az, hogy kritikusan gondolkodunk mindenről, ami a szexuális kisebbségeket és többséget, valamint a nemek viszonyát érinti, számunkra érték. A rendszerkritika nem az egyes személyek sértegetése, akik annak veszik, azokkal nem tudunk mit kezdeni.

4. A TERF vs. transznő vitába eddig nem kívántunk beleszólni, mert egyik oldallal sem tudunk teljes mértékig azonosulni, viszont úgy érzékeljük, hogy ha kifejezzük a véleményünket a témában, akkor automatikusan az egyik vagy a másik kategóriába tesznek minket. Ha meg nem fejezzük ki a véleményünket, akkor azért tesznek be valamelyik kategóriába. Úgy tűnik, ebben a vitában csak két, egymással ellentétesnek beállított nézőpont létezik, egyéb véleményeket nem lehet megfogalmazni. A másik problémánk ezzel a vitával az, hogy agresszívnak és destruktívnak tartjuk. A konstruktív vitát mi támogatjuk, ezért kezdeményezni fogunk a közeljövőben a témáról beszélgetést, nagyon reméljük, hogy ezen minden nézőpont elhangozhat és párbeszéd alakulhat ki.

5. Köszönjük a támogató megnyilvánulásokat, ugyanakkor kikérjük magunknak a cikk kapcsán kirobbant vitában megnyilvánuló gyűlölködő, megbélyegző, lejárató hangnemet. Mi soha nem kommunikáltunk így senkivel, tehát azokkal sem, akiktől most ezt kapjuk. Kéretik a továbbiakban erőszakmentesen, egymást tiszteletben tartva és konstruktívan kommunikálni. Mi meghalljuk a konstruktív kritikát, viszont a destruktív, indulatos, erőszakos megnyilvánulásokat nem vesszük figyelembe, mert ezek nem rólunk szólnak, hanem az illető személyről.

6. Aggasztónak tartjuk a különböző női, feminista és szexuális kisebbségi csoportok közötti megosztottságot. Mindannyian ugyanabban a heteroszexista patriarchális kapitalista rendszerben élünk, amely mindannyiunkat elnyom, diszkriminál, kizsákmányol, kirekeszt ilyen-olyan módokon. Ha nem ilyen lenne a rendszer, mindannyian élhetnénk békében, szeretetben, elfogadásban. Úgy gondoljuk, előbbre vivő a rendszer kritikájára összpontosítani, mint minket támadni.


Adományozás

Programnaptár

Naptár


altszoveg