Labrisz Menu
Labrisz Menu

Pár-beszéd – beszélgess LMBTQI+ párokkal!

Június 6-án került sor a Pár-beszéd – beszélgess LMBTQI+ párokkal! programunkra. Nagyon örültünk, hogy ez egy együttműködésben megszervezett esemény volt, amit az Amnesty International Magyarország, az Élő Könyvtár az Emberi Jogokért és a Labrisz Leszbikus Egyesület közösen valósított meg. Csodálatos volt látni, hogy hány nyitott, kíváncsi ember érkezett az eseményre, hogy beszélgessen a párokkal egyedi életutakról, hétköznapi kihívásokról vagy éppen a kapcsolati erőforrásaikról.

mi így leszünk család


Mi így leszünk család

Június 13-án tartottuk a „Mi így leszünk család” workshopunkat, melynek elsődleges célja az volt, hogy a lehető legtágabbra nyissuk az összes ablakot azok előtt a szülővé válni vágyó emberek előtt, akiknek az ajtó nincs nyitva. Ehhez először egy a témától független gyakorlaton keresztül igyekeztünk felszabadítani a résztvevők gondolkodását, majd kisebb csoportokban gondoltak azon, hogy egy-egy sajátos élethelyzetben milyen lehetőségek maradnak. A program végén pedig óratartó társammal, Rebekával mindketten elmeséltük a saját utunkat, és az azon nyert tapasztalatokat. Határozottan kevésnek bizonyult a 90 perces keret, de azt bizonyosan elértük – és erre résztvevői visszajelzést is kaptunk –, hogy a résztvevők többsége új lehetőségeket is meglátott. A program egy másik fontos eredménye a megfogalmazott igény arra, hogy örökbefogadásra vállalkozó azonos nemű pároknak létrejöjjön egy közösség, ami a várakozás alatt támogatja őket.

mindenféle testek és elmék


Mindenféle testek és elmék

Június 26-án a „Mindenféle testek és elmék” workshop egy rendkívül széles adottság- és kérdés-skála nagyon apró szeletét járta körbe. Visszagondolva túl ambiciózus volt a címadás és a leírás egy 90 perces programhoz, így az olyasmit ajánlott a jelentkezőknek, amit nem volt lehetséges biztosítani. Ennek ellenére a választott fókuszpont, hogy az egymás és saját magunk státusz-alapú megítélése hogyan hat a kapcsolódásainkra, jól működött, és a résztvevők visszajelzései alapján is tudott értéket teremteni. Több játékot és gyakorlatot ajánlottunk a résztvevőknek, amelyekben hol aktív cselekvők, hol megfigyelők voltak. Sokszor reflektáltunk önmagunkra, illetve az adott helyzetre. A program végén egy kerekesszékes nő saját szexualitásáról írt slam szövege kapcsán beszélgettünk.