Másfél(e) filmajánló

Két filmről szeretnék írni, de másfelet ajánlani.  Na, nem mintha az egyiknek a fele annyira rossz lenne – hanem mert az egyiket jónak is, de rossznak is találom.
A Papírrepülők c. magyar film foglalkozott a leszbikusokkal, mint melegekkel – azaz a leszbikusokkal, mint társadalomban élőkkel, társadalmi kérdéssel. Ez mindenképpen a javára írandó. 
A melegeket pártalanul szokták ábrázolni – vagy „szabad prédaként”, akik mindig mással vannak, vagy éppen ők testesítik meg a tabut a heterok számára. Ekkor a heterok, a többségi társadalom szeméből látjuk őket. Esetleg nagy (esetleg reménytelen) szerelembe esnek – ebben az esetben a pár ábrázolva van, a környezet az ő szemükön keresztül viszont nem. Ilyen esetekben mindig hangsúlyosabb az egymás iránt érzett lángoló szerelem, és a körülményeik nem kerülnek túlzottan kibontásra. (Nem úgy, mint pl. a Brokeback Mountain c. filmben.) Azt például tudjuk, hogy a rendőr hazatessékeli a csókolózó nőket az Egymásra nézve c. filmben, de mintha a pár(ok) számára csak a másik létezne, mintha nem is lenne környezetük. Verbálisan nemigen reagálnak az inzultusokra - persze az említett filmben inkább adott, hogy ne reagáljanak, hiszen még „olyan” korban játszódik a Galgóczi regényéből készült Makk Károly film, hogy nagyobb a potencialitása annak, hogy úgy „választ” az azonosnemű pár: szótlanul és visszafojtva kell elviselni a környezetet, a negatív fogadtatásokat. 
A szerelemnek, mint olyannak az ábrázolása különösen hasznos lehet olyan társadalmi környezetekben, ahol az azonosnemű szerelem/kapcsolat még nem elfogadott, de mindazonáltal nagy kihívás annak, aki az azonosneműséget szeretné megjeleníteni, hogy itt a környezetre való reagálás is legalább olyan fontos téma, mint az egymásra való reagálás (ha nem éppen fontosabb). Ezért is örültem annak, hogy az azonosnemű csók a filmben azzal a kommentárral csattant el a csók egyik „résztvevője” szájából: „ most már anyu is tudja”. És annak, hogy a filmet hirdető plakáton a csókolódzó pár alatt szintén szerepel ez a kísérő szöveg. (Sajnos a kép persze nagyobb, a reklámfunkciót még mindig nyilván így – lánycsókkal - lehet maximálisan kiaknázni, a patriarchialitásra épülő reklámközönség számára kiteríteni. Azért egy hetero pár is szerepel a plakáton, csak nem középen.) A(z ön-)kommentelő lány számára fontos volt, hogy tudja-e a környezete, hogy leszbikus, és sejteni lehetett, hogy a másik lány pedig (a filmbeli apa mellett nem csoda) rejtőzködve él. Jó volt, hogy egy másik cselekményszál révén megtudhattuk, hogy másoknak  - jelesen a heteronormativitás diskurzusában élőknek - mit jelent a leszbikusság (a két fiúhaver sörözés közben).
Annak viszont nem örültem, hogy ez az azonosnemű kapcsolat, a többi kapcsolattal ellentétben, mintha nem lett volna annyira kibontva. Mintha csak megvillantotta volna tehetségét a rendező. Úgy érzem, hogy nem kaptam eleget a drámából: amennyire megvolt az a hármas kapcsolatban (és nem csak azért, mert egy harmadik személyt alkalmazott a sztori, hanem az eredeti pár két tagja között is jobban ki volt bontva a feszültség, a dráma, a jelenlegi helyzet), úgy volt csak a lehetősége meg az azonosnemű kapcsolat ábrázolásában a drámának, amit csoda, ha észre lehetett egyáltalán venni.
Pedig remek lehetőség lett volna a környezettel, a háttér ábrázolásával a rendezőnek. De úgy döntött, hogy ezúttal nem a pár körüli helyzetet, hanem annak egyik tagja körüli helyzetet sejteti a nézővel. Amit a nem azonosnemű pár esetében nem tett meg, őket mint párt ábrázolta, mint szétbomló párt. A filmben szereplő azonosnemű párt nem éreztem elég erősnek, mint párt. Hiányos volt a megformálásuk, sokkalta inkább és számomra nem elfogadhatóan, mint amilyen hiányosságokra tudatosan törekedett a filmszerkesztés. Mintha tulajdonképp láthatatlan maradt volna a melegszál a filmben, mintha a súlytalanságot, könnyedséget megcélzó Papírrepülők még repülőt se hajított volna el ebben az esetben. A többi történethez képest még a körvonalaknál is kevesebb volt, amit kaptunk a meleg szállal.
Összegezve: végre nem férfirendezőtől implicit várt könnyed leszbicsók bárminémű jelentés nélkül, figyelembe véve, hogy a leszbikusok is melegek, kirekesztettek jogaikból, ugyanakkor mégis túl könnyed maradt a film ott, ahol szerintem nem kellett volna.

És végül tartozásom nagyobbik hányada: érdemes elmenni április 27-én az Örökmozgóba, ahol is a Francia Filmnapok keretében egy 1999-es, Diane Kurys rendezte, Juliette Binoche főszereplésévelGeorge Sand életét (és korát) megelevenítő film kerül terítékre. A Binoche-rajongóknak pedig egyenesen kötelező! (A film címe: „Az évszázad gyermekei”)

Gyárfás Judit