Nagy Zsuka
 
monológok k.-ból
 
(túlsó part egy)
strófák harminchármas törvényekhez
 
                                    „mert nincs gyümölcsöm soha senkinek
                                     s én – mégis élni, élni akarok!”
                                    (Dsida Jenő: Alázatos, könyörgő zsoltár)
 
juditnak nem volt méhe,
olyan nagy kitüremkedések voltak rajta.
 
nekem hiányzik egy fészkem.
a vágyaim meg itt vannak belül.
ki vagyok én, ez fájó kérdés.
 
családom, szeretőm nincsen.
mi nem volt, ami kellett volna, hogy legyen.
a gyermekáldást, hogy nincs, nagyon bánom,
gyermek nélkül jobban gyengül az ember.
 
de legalább volt ez a judit. 
huncut báj volt az arcában, 
és valami érzékien karakteres.
szerettem, ahogy ellágyult felém, 
ahogyan hozzám tudott nyúlni.
a tekintetét, ahogy nézett közben.
a törődését, a vívódásait is szerettem,
azt, hogy ő tudta, kicsoda, ellenben velem. 
 
sokszor kérdeztem, akkor most buzi vagyok.
ilyenkor mosolygott, és azt mondta,
ezt nekem kell éreznem. 
judit bölcs volt. azt hiszem. ellenben velem.
 
most itt állok, illedelmesen magamba 
nézek. szégyenkezni régen megtanultam 
bűntudatot sok mindenért érzek.
 
nézem a nőt, a férfit kint és bent,
sokszor kérdezem, hogy van ez.
hogy is vagyok, hogy is vannak velem.
akartam, hogy elfogadjanak,
akik nem úgy éreznek, ahogy én.
mert szépen tudok szeretni,
odaadó vagyok, jó velem.
 
 
(túlsó part kettő)
 
nő vagyok, mondom és egyszerre kérdezem.
vagy csinálnak egy törvényt. akinek egészséges méhe, 
két petefészke van az a nő. 
utódom nincs, pedig jó anya lettem volna.
volt egy szerelmem, neki volt gyereke, 
nem akart, se tőlem, se senkitől, azt mondta,
menjek, ha akarok, nem mentem.
 
sokára mégis véget ért, lett judit. 
ő azt mondta, hogyha akarom, legyen.
ad nekem magából sejtet, engem mesterségesen
termékenyítenek, lehet gyerekünk. 
egyszerre meghatott, egyszerre idegenkedtem.
érzékenyülten néztem, ahogy kutat a neten, 
hogy külföldön itt meg ott, ezt és így lehet.
 
akinek szerve volt hozzá, nem akart tőlem gyereket,
ő volt a férfi, judit pedig a nő, összezavarodtam.
 
(húszéves múltam, mikor szerettem azt a férfit.
most sem vagyok annyi, mint amennyi akkor ő volt,
pedig elmúltam negyven. azt kívántam, 
ne lehessen gyerekem, hogy ne vágyjak rá,
ha a szerelmem nem akarja, akkor én se.)
 
aztán kivettek belőlem egy nagy csomót,
bele volt tokosodva a méhfalamba.
judit volt velem előtte és azután. 
bujkáltunk, stressz volt meg minden.
kevesebbet fogok élni a szorongó, 
frusztráló, idegektől, de nem bánom, 
mert volt ez a judit.
 
lett egy vágás a hasamon. 
mintha császármetszéssel szültem volna.
egy nap pedig gyanút fogtunk judittal,
kiszerettünk egymásból és egy másikba bele.
 
most itt vagyok, van, amim van, nincs, amim nincs,
van, aki mellettem, ellenem szavaz, 
szabványra szabásom nem sikerült.
beleálltak az ollók az arcomba, a mellkasomba. 
hogy miről kell vallanom, számot adnom, nem tudom, 
hallgatni jobb lenne, de.
 
 
 
reggeli
 
történések egy lavór körül
(festménynovella)
 
Miután kikelnek az ágyból, Egyik behoz egy lavór vizet meg egy nagyobbacska teli csuprot. Szappant, szivacsot vesz elő, leveszi a hálóingjét, és beleáll a lavórba. Erősen bevizezi a szivacsot, az égnek emeli a fejét, becsukja a szemét, és a homloka közepéről lecsorgatja a vizet. A vízvonalak lesietnek az állán a mellei közé, végigfutnak a hasán, le a vénuszig, ott szétcseppennek a lábfejére.  Másik nézi őt, mint egy reneszánsz festményt. Hozzálép, az ujjával végigköveti a pici vízkapillárisokat, kicsi csermelyeket, és letérdel Egyik elé. Mályva. Mondja. Hibiscus Carneus Plenus, Hibiscus Woodbridge, Hibiscus Lady Stanley, Hibiscus Jeanne d'Arc. Becsukja a szemét, mély levegőt vesz, finomam kileheli. Az orrával Egyikhez is ér meg nem is, mint amikor kezet csókolunk, de nem illik megérinteni a szájjal a kézfejet. Késlelteti ezt a fajta eszkimópuszit. Vagy mit is. Csak kicsi bolyhok érnek az orrfejéhez. Egyik szemérme megrezzen, mint egy kicsi vörösbegy, aki mindenével észleli, valaki jön. Másik pedig összekulcsolja a kezét Egyik derekán, és belecsókol a látványba. Egyik újra rezzen, előre tolja a csípőjét, beletúr Másik hajába. 
 
Törzse, mint egy nedvedző oltárkép. A ráeső fény pedig, mint valami barokk extáció. 
Én gyönyörű Másikom, mondja Egyik vágyakozón, és magához emeli, finoman belemarkol Másik melleibe, lágyan beleharap az állába, aztán belecsókol a szájába. Másik leveszi a pólóját és kibújik az alsóneműjéből és Egyik mellé lép. Az improvizált kicsi vágybárka meginog, el is mosolyodnak, vicces lenne felborulni. Egyik bele is pirul ebbe az ismeretlen, mégis olyan ismerős vonzásba. A két test, mint csellóforma szorítkozik. Vonós kettes. allegretto dolce e conaffetto. Nyelveik reppenő lepkék, ártatlanok, mégis elevenen érzékiek, mint semmi más, de ezt nem fogják, mert ők kizárólag csak így tudják. 
 
Szappanozzák egymást, törődőn figyelmesen, semmilyen részt nem hagyva ki satíroznak. Az arcot, a nyakat, több körösen a mellek alatt, felett, mellett körkörösen a hasat, becsúszva a lábközé, széttárva az ajkakat. Aztán a combot, a térdet, a bokát. Másik kilép, lehajol Egyik lábához, és megemeli, aztán végigsimítja a lábfején a kezét, benyúl a kézujjaival a lábujjak közé, az arcához emeli Egyik combját és a talpával simogatja magát, a mindig lányos melleit, a hasát, a lábközét.  Most már kapkodnak, erősen veszik a levegőt. Minden csupa dzsessz. 
 
Csak nézik egymást, aztán egymás szájához emelik a vízbő szivacsot, csorgatják, kiesik a kezükből, lüktet a szívdob, felnyög a vonó a húrokon. Mozart. Most már végképpen mindent lehet. L’Origine du monde. 
 
Csupa nedv, csupa kéj, csupa víz, fröccsenés, tócsa a szoba. Másik megemeli Egyik lábát és a derekához szorítja, erősen, szinte fájdalmasan egymáshoz dörzsölik szeméremtestüket. Egyik mindent érez, mindenre reagál. Igazából igazi nő. Bármint jelentsen ez. Másik pedig mindenféle érzékiség testesítője.  Bárminek mondja magát. Mindegy is. Mert olyan jó. Szóval, követhetetlenek a kezek, az ujjak és a nyelvek játékai, a szűrődő fény, karmester. Dúrba meg mollba és a sok keresztbe összezavarodnak, összeborítanak minden szabályt, csak a körforgás a lényeg, hogy minden ismétlődjék.
 
Elfáradnak ebben az állóképben, mindkét csupor vizet egymásra zúdították, igazították, megszépítették egymást, ahogy tudták. Kilépnek a lavórból és vizesen ágyba bújnak. Óceáni hullámok, diszkrét hangcsomók, rugdalózó vibrálás, harapások nyomaiban körömcsíkok. Egykettőháromnégyöthathét. Aztán még egy pár. 
 
Másik odanyomja az orrát Egyik jobb arcfelébe, és megcsókolja a bal mellét. Egyik odanyomja az orrát Másik arcába, és belecsókol a jobb mellébe De az is lehet, hogy fordítva. Hanyatt vágják magukat. Melleik pihegő tavirózsák. Másik magához húzza Egyiket. És elalszanak.

Adományozás

Önkéntesség

Ha azonosulni tudsz céljainkkal és tetszenek a tevékenységeink, kapcsolódj be az egyesület munkájába, hogy alakíthasd a dolgokat, és benne légy abban, ami csak leszbikusokkal történhet! Tovább...

 

Programnaptár

Levelezőlista

altszoveg