A melegek jogai Magyarországon: Áttörni a falat

Magyar Narancs, 2004. augusztus 5. 
Janecskó Katalin, Munk Veronika, Wirth Zsuzsanna

A melegjogok néhány közelmútbeli, nagy port kavaró ügy miatt újra bekerültek a közbeszédbe. Míg egy melegszervezet ügyvédje szerint a diszkrimináció mindennapos, addig az Országgyűlés illetékes bizottságának a tagja optimista, Magyarországot úttörőnek tartja a melegjogok terén. A melegszervezetek képviselői úgy érzik, szélmalomharcot vívnak: részben a törvényt, részben a társadalom hozzáállását okolják. 
Áprilisban egy nagykanizsai angoltanár homoszexuális klubot próbált nyitni a városban. Kezdeményezéséből nagy botrány lett, mivel a „Férfi Klub” épülete a kanizsai iskolanegyed közepén, egy katolikus általános iskola közelében, a helyi elitgimnázium ablakaival szemben állt. A férfi tizennégy éves kortól toborozta volna a klubtagságot, ugyanis az Alkotmánybíróság 2002-es állásfoglalása szerint "minden tizennégy év feletti magyar fiatal maga döntheti el, hogy kivel létesít szexuális kapcsolatot". A korábban szabaddemokrata színekben az önkormányzati választásokon is induló iskolaigazgató a melegklub hírére a toleranciára és a toleráns nevelésre hivatkozva kijelentette: a klub „puszta közelsége is megfertőzi az egészséges lelkületű és felfogású diákokat”. A klubszervező, akit akkoriban több atrocitás is ért, válaszként fasiszta állatnak nevezte az igazgatót. 
A nagykanizsai esettel csaknem egy időben zajlott annak az erdélyi magyar homoszexuális férfinak az ügye, aki nem kapott letelepedési engedélyt. A férfinak önálló jövedelme van, tíz éve lakik Magyarországon és élettársi viszonyban él egy magyar állampolgárral, aki nyilatkozatban vállalta párja eltartását. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azzal indokolta elutasító döntését, hogy nem biztosított a férfi megélhetése. A pár beperelte a hivatalt, mert álláspontjuk szerint az államigazgatási eljárási törvény szabályai értelmében a hatóságnak kötelező mérlegelés tárgyává tenni a felajánlott bizonyítékokat, így azt az okiratot is, amelyben a pár egyik tagja vállalja a másik eltartását. A főigazgató több fórumon hangsúlyozta: a hivatal eloítélet-mentes, és nem befolyásolta a döntést, hogy a kérelmező meleg. A pár hiába élt élettársi viszonyban, támogató nyilatkozatot csak abban az esetben fogad el a hivatal, ha a nyilatkozó eltartási kötelezettséggel rendelkezik letelepedni vágyó családtagja felett - az élettárs azonban nem minősül családtagnak (heteroszexuális kapcsolatokban sem), vagyis az eltartásról sem nyilatkozhat.
Kárpáti József, a Háttér Társaság a Melegekért szervezet ügyvédje szerint a melegházasság intézményének hiánya a fenti példán kívül is kézzelfogható és konkrét diszkriminációhoz vezet. Például azzal, hogy az élettárs nem minősül törvényes örökösnek, az örökbefogadás gyakorlatilag lehetetlen; mesterséges megtermékenyítést csak különböző nemű házas- vagy élettársak vehetnek igénybe. A Háttér Társaság egy olyan meleg férfi ügyét képviseli, akinek 32 évnyi együttélés után ott kell hagynia a közös lakást, mert partnere végrendelet nélkül halt meg, ő pedig élettársként nem törvényes örökös. (Ha nincs végrendelet, az örökösödési sorrendnél előbb a gyerekek és a házastársak következnek, utánuk a távolabbi rokonok állnak, de ilyenek hiányában sem örököl "„automatikusan” az élettárs.) Kárpáti József úgy véli: az életpartnerségi viszony törvényi szabályozására volna szükség, amely semlegesítené ezeket a hátrányokat - a legmegnyugtatóbb azonban a házasság intézményének megnyitása lenne az azonos nemű párok számára is.

199-es ügyek 
Az Alkotmánybíróság 2002-ben vonta vissza az utolsó, a melegeket nyíltan diszkrimináló törvénycikkelyt, a büntető törvénykönyv (Btk.) 199. §-át. Ebben a szexuális együttléthez való beleegyezési korhatárt szabályozták (a mindkét fél által vágyott és nem erőszakos szexuális együttlétet). Míg a heteroszexuálisoknál 14 év felett engedélyezték szexuális kapcsolat létesítését, az azonos neműek esetében 18 éves korhatárhoz kötötték. 
A cikkely két évvel ezelőtti eltörléséig a törvény alapján megvádolt személyek fele a Habeas Corpus jogvédő csoport ügyfele volt. Juhász Géza, a szervezet vezetője elmondta: az úgynevezett "199-es ügyek" közül több eset a törvény hatályon kívül helyezése után is folytatódott, kártérítési ügyeket vonva maga után. A homoszexuális ügyfelek az eljárás során elszenvedett méltatlan és diszkrimináló bánásmód miatt igényelnek kártérítést a hatóságoktól. 
Magyarországon a melegek jogvédelmét a 2004. január 1. óta hatályos esélyegyenlőségi (antidiszkriminációs) törvény hivatott biztosítani. A törvény szerint ha az állami, hatósági szervek, közintézmények, munkáltatók nem tartják be az egyenlő bánásmód követelményét, az tiltott diszkriminációnak minősül. Ha a sértett ezen a címen pert indít, és vádját sikeresen bizonyítja, a hatóságok az elkövetőre bírságot szabnak ki. „A melegeket általában a magánéletben sokkal többször éri diszkrimináció, inzultus, mint a munkahelyen” - mondta Juhász Géza. A diszkriminációellenes törvény csak a munkahelyi diszkriminációval foglalkozik; de nem vonatkozik többek között a családi, magánéleti viszonyokra és az egyházak hitéleti tevékenységére sem. 
Juhász Géza szerint az esélyegyenlőségi törvény "használhatatlan", mert nem ösztönöz senkit a fellépésre. Átlagosan csupán két per zajlik évente, az emberek nem merik vállalni a bírósági ügyekkel járó meghurcoltatást. Sem az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak, sem az Országgyűlés emberi jogi bizottságának nincs hajlandósága vagy hatásköre komolyan foglalkozni a szexuális kisebbségek ügyével. A parlamenti bizottság következő félévi munkatervében mindenesetre egyetlen, a szexuális kisebbségek ügyével kapcsolatos pont sem szerepel. 
Fodor Gábor (SZDSZ), az országgyűlési bizottság esélyegyenlőségi albizottságának tagja szerint Magyarország a régióban úttörő szerepet játszik: nálunk a melegközösség tagjai nyíltan és bátran vállalják magukat. „1996-ban elismertük a melegek élettársi közösségét” - nyilatkozta. Szerinte a civil szervezetek nem elég erősek, és a társadalom hozzáállása sem olyan, hogy például a melegházasság intézményéről sikeres vitát nyithassanak. „Helyes dolog ezért küzdeni, de még Nyugat-Európában is nagy viharokat kavar, így nálunk is nehezen sikerre vihető történet lenne. Körülbelül olyan ez, mint a könnyű drogok legalizálása. Itt a társadalom nem annyira toleráns, pedig a társadalom állapota és a közállapotok döntőek.” Fodor Gábor úgy tudja, a nehézségek ellenére is nő a meleg élettársi közösségek száma. 
A bizottság MDF-es elnökét, Szászfalvi Lászlót is szerettük volna megszólaltatni a témában, de a politikus egy közeli munkatársa telefonon azt kérdezte tőlünk: az elnök MDF-es képviselői minőségében vagy a bizottság elnökeként válaszoljon-e, mivel a konzervatív párt tagjaként „más értékeket képvisel”, és a „melegek ügye nagyon távol áll tőle”, hiszen ő „keresztény ember”, „református lelkész volt”. Az elnöktől lapzártánkig nem kaptunk választ.

Kinn az életben 
Fodor Gábor helyzetelemzése a három éve együtt élő Anna és Petra szerint túlzó. Megismerkedésük után három nappal költöztek össze, és mindketten úgy érzik, a másikkal szeretnék leélni az életüket. Egyetértenek abban, hogy egy általuk utópisztikusnak nevezett ideális helyzetben szívesen bejelentenék az élettársi viszonyt, ám, mint mondják, a jelenlegi társadalmi állapotok között ez lehetetlen. Sem Anna, sem Petra nem tud senkiről leszbikus ismeretségi körükből, aki élettársi viszonyban élne. A jogi hátrányokat, amelyek melegségük miatt érik őket, nem tartják életbe vágó problémának, sokkal jobban zavarja őket környezetük hozzáállása és az őket ért számtalan atrocitás. Petra lakásában élnek a nyolcadik kerületben, szomszédaik rendszeres inzultusai közepette. „Talán a lakáshelyzet az elsődleges, ami miatt érdemes volna az élettársi viszonyt bejelenteni. Egyszer majd szeretnénk egy új lakást, és akkor egyrészt kedvezőbb hitelkonstrukciókat vehetnénk fel, másrészt a vagyonmegosztás és az örökösödés miatt is fontos lenne, de ez még így is kisebb probléma. A lakást ki lehet várni.” 
Anna és Petra egyetért Fodor Gáborral abban, hogy az általuk „társadalmi problémának” nevezett helyzetek jobban zavarják őket: „Vállaltuk egymást, kézen fogva, szerelmesen járkáltunk, de rengeteg incidens volt belőle. A férfiak állandóan beszóltak, hogy beszállhatok-e közétek harmadiknak meg hasonlóakat. Ha társadalmi szinten egyről a kettőre akarsz jutni, akkor felejtsd el, hogy bevállalod! Konfliktushelyzetben biztos lehetsz abban, hogy nem érvek az érvek ellen felállás részese leszel. Ilyenkor a „normális ember” fog érvelni a leszbikus ellen. Tudod mi volna az ideális helyzet most? Ha egy két méter magas betonkerítéssel körbevont házban élnénk, és hatalmas kutyákkal védenénk magunkat – mondja Petra, aki idén fejezi be a főiskolát, és szívesen jelentkezne belügyi vagy honvédelmi területre, de tart a nemzetbiztonsági átvilágítástól. 
A pénzügyekben is szerepet játszik, ha a pár leszbikus. „Szívesen kiváltanék egy társkártyát a banknál, de igazán kínos lenne a társkártya leendő tulajdonosáról érdeklődő banktisztviselőnek magmagyarázni, hogy buzi vagyok, és a barátnőmnek lesz az új számla. Az adóbevallásnál is jól jönne az élettársi viszony, akkor legalább érvényesíthetném a csökkentettadó-kedvezményt” – veszi át a szót Anna, aki nem veheti át Petra árvasági segélyét, és abban az esetben is búcsút kell inteniük a postásnak, ha a másik levelét hozza.

A Labrisz Leszbikus Egyesület képviselői, Borgos Anna és Rózsa Judit szintén kiindulópontnak tekintik a hozzáállás megváltozását, illetve ennek érdekében a célzott társadalmi oktatóprogramokat: „A melegség kérdése elsősorban nem szexuális jellegű kérdés. A társadalmi vetületei sokkal fontosabbak, ez jelent égető problémát. A Labrisz Leszbikus Egyesület Melegség és megismerés beszélgetőprogramja is erről szól. Mi, a program meleg önkéntesei a diákok kérdéseire válaszolunk, és érdekes módon nem kérdeznek szexuális jellegű dolgokat. Többnyire arra kíváncsiak, hogyan boldogulunk egy olyan társadalomban, amely nem az elfogadásáról híres.” 
Kinga több hónapja boldog kapcsolatban él egy lánnyal. Szerinte a leszbikusoknak még mindig könnyebb dolguk van, mint a meleg fiúknak, akiket a társadalom egyáltalán nem fogad el. Őt és a szerelmét néhány héttel ezelőtt egy pubból üldözték ki, amikor egy enyhén ittas vendég rájuk ordított: „Ha kurválkodni akartok, takarodjatok! ”„Ha fiúk lettünk volna, adott esetben már nagyon megvertek volna minket. És ez csak egy példa a sok közül” – teszi hozzá. 
Kinga szerint a melegszervezetek „nem haladnak semerre”. Meg kellene mutatni, hogy a melegek is emberek, és ebben a média sokat tudna segíteni - véli. Szerinte ugyanis a média folyamatosan újratermeli a sztereotípiákat: „A melegfelvonulásokon rendszeresen csak a transzvesztitákat mutogatják, vagy pedig csak az olyan kirívó és rossz példákat helyezik előtérbe, mint a nagykanizsai botrány.” A kérdésre, hogy ha komoly sérelmek érnék, például munkahelyi diszkrimináció, megpróbálná-e jogait bírósági úton érvényesíteni, így válaszol: „Esélyem sem volna.” 
Az elmúlt években Kinga szerint azért valamennyivel könnyebb lett a melegek helyzete, hiszen egyre több szórakozóhely van, ahová járhatnak, a Labrisz estjein beszélgethetnek a problémáikról, s az Öt Kenyér Egyesületnek köszönhetően a vallásos életből sincsenek kizárva; az internettel pedig a párkeresés is könnyebbé vált.

Uniós változások a melegjogokban 
Észak-Európában több éve engedélyezik a homoszexuálisok polgári házasságát: Dániában már 1989-ben törvényerőre emelkedett az azonos neműek közötti polgári élettársi szerződés, ezt követte Norvégia (1993), Svédország (1994), Izland (1996) és Finnország (2002). Ezekben az országokban a meleg párokra ugyanaz a szociális és jogi szabályozás vonatkozik, mint a heteroszexuális házaspárokra, bár Svédországban az örökbefogadást csak 2003 februárjától engedélyezik. Hollandiában 2000 novemberétől házasodhatnak a homoszexuálisok, és az örökbefogadás is engedélyezett, ha a gyermek holland állampolgár. Belgiumban 2003. január 1-jén lépett életbe az a törvény, amely engedélyezte a homoszexuálisok közötti házasságot, 2004 februárjától pedig a jogszabályt külföldiekre is kiterjesztették, ha a házastársak egyike belga állampolgár; a meleg párok emellett az örökség és öröklés kérdésében is ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a heteroszexuálisok. 
Fodor Gábor úgy véli, az EU-csatlakozás nem hoz jelentős változást, véleménye szerint az esélyegyenlőségi törvénnyel már megtették a szükséges lépést. Juhász Géza szerint sem várható kedvező változás a melegek jogvédelmében, ugyanis az EU-nak csak irányelvei vannak, vagyis nincs olyan törvényi szabályozás, amely felülírná a magyar jogszabályokat. Ezek az irányelvek nem mondják ki ugyan a fordított bizonyítást (ha tehát egy homoszexuális személy diszkrimináció vádjával pert indít, nem neki kell bizonyítania igazát, hanem a perbe fogottnak, hogy nem járt el diszkriminatívan), de sokkal nagyobb mértékben kell a perbe fogottnak tisztáznia magát. Az irányelvek azonban nem fogják módosítani a magyar gyakorlatot, mert a „szexuális kisebbségek lobbiereje túl kicsi ahhoz, hogy az érdekükben a jogszabályokat megváltoztassák” – mondja Juhász Géza. 
Borgos Anna és Rózsa Judit kifogásolja, hogy bár az amszterdami szerződés 13. paragrafusa tiltja minden területen a diszkriminációt, ezt nem közvetlen módon teszi. Az Európai Tanács irányelvei között szerepel a foglalkoztatási irányelv, amely tiltja a munkahelyi diszkriminációt; a Labrisz képviselői szerint ezt a jogot kellene kiterjeszteni más területekre is, például a szociális jogokra, az egészségügyre vagy az oktatásra.

(A háttérmunkáért köszönet Kotun Viktornak.)