Bi-fóbia

Azt hiszem, hogy bár már sokszor megtettem, itt a végleges coming out ideje: biszexuális vagyok. Sokszor sokféleképpen definiáltam magam, ha már egyszer kellett. Ha ezt várták el az emberek. Az akármilyenek. Amikor éppen férfit szerettem, heteroszexuális, amikor pedig nőt, akkor leszbikus.  Nagyon hosszú ideig tartott, amíg rájöttem, hogy felesleges bármiféle kategorizáció; vagy ha mégis kell, mert a körülöttem lévők nem igazodnak el a világon, vagy éppen rajtam, akkor ez a címke - a biszexuálisoké - nekem bőven megfelel.

Olvasgatom Malinda Lo írását az afterellen.com-on Clementine Ford előbújása kapcsán, és másfajta kulturális beidegződések ide, másfajta kulturális beidegződések oda, nagyon sok közös dolgunk van az amcsikkal: többek között a bifóbiában. Folyton jönnek a „márpedig biszexualitás nem létezik”, „majd egyszer dönteni fogsz”, „biztos lefekszel mindenkivel, aki az utadba kerül” és hasonló kijelentések, attól függetlenül, hogy éppen heteroszexuális, meleg, illetve leszbikus-e az illető. És az még a jobbik eset, ha csak azt kapom menetrendszerűen, hogy „dupla annyi esély”, vagy éppen „miért vonulsz fel, te nem is vagy buzi”.

Ilyenkor persze felmerül az emberben az, hogy névlegesen az egyik identitásba meneküljön: úgy egyszerűbb; és hogy őszinte legyek, ezt többször megtettem eddigi életem során, de már nem szeretném. 2000 körül, amikor beleszerettem egy férfiba, - bár pontosan tudtam, hogy annak előtte egy nőt szerettem - heteroszexuálisként; pár évvel később, amikor találkoztam egy nővel, akit akkor életem szerelmének véltem, leszbikusként definiáltam magam. Az idők során az őszinteség számomra nagyon fontossá vált, fontosabbá, mint akármilyen címke, akármilyen közösségben. Nem akarom megtagadni egyetlen partneremet sem; sem azokat, akikbe csak úgy belezúgtam egy-egy forró és izgalmas nyáron. Nem akarok méricskélni, hogy melyik volt „igazabb” érzelem, melyik volt „az igazi”, hogy majd valaki a végén eldönthesse, és megmondhassa a tutit - nekem mindegyik ugyanolyan igaz volt -; és nem akarom a jövőben elzárni magam, csak azért, hogy másoknak kényelmes legyen a felcímkézett fellegvárukban, legyenek azok melegek, leszbikusok, vagy heteroszexuálisok. Emberek vannak az életemben, individuumok, más és más tulajdonságokkal, velük találkozom nap mint nap a közértben, a buzibulin, a villamoson, a Labrisz lazulón, szórakozóhelyeken vagy a munkahelyen, ahol rámmosolyognak, elküldenek a fenébe, vagy éppen leülnek velem beszélgetni egy pohár bor, vagy éppen kávé társaságában: nem címkékkel élek. És továbbra sem szeretnék.

sturnus_vulgaris