Nem közölte az Index a Labrisz álláspontját az egyesületet ért vádak kapcsán

Az index.hu-n tegnap 10:10 perckor megjelent, Kehi: Nem kértük a NANE önkénteseinek a neveit című cikk a Labrisz Egyesületet a futó NCTA-projekt kapcsán kehis forrásokra hivatkozva homályos vádakkal illeti.

Mivel a lap cikkének közlése előtt nem kérdezett meg minket a témában, az egyesület 15:21 perckor az Indexen megadott kontakcímre és a poltikai rovat szerkesztőjének címére küldött levélben reagált a cikkben írtakra.

 

Bár a cikk azóta kétszer is frissült, a NANE, illetve a Kehi reakcióival, a Labrisz levele a jelen pillanatig az Index felületén nem jelent meg.

Ehhez a tényhez egyelőre nem kívánunk kommentet fűzni, várjuk a lap reakcióját.

 

Az Indexnek küldött levél:

 

 

 

Az Index szerkesztőségének.

Tájékoztatásul: partnerlistákra, más újságíróknak.

 

Kérjük azonnali közlését!

 

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

A mai napon 10:10-kor, „Kehi: Nem kértük a NANE önkénteseinek a nevét” címmel, az Indexen megjelent cikkben, a Kehitől idézve, a Labrisz Leszbikus Egyesületre vonatkozó állításokra a következőkben kívánunk reagálni.

 

Az eljárás méltányosságát, igazságosságát illetően:

1. A Kehi a Labrisz Egyesülettel nem közölte az Indexen nyilvánosságra hozott indokokat, hogy miért kérte az önkéntesek szerződéseit.Ezeket az egyesület kizárólag a médiumból tudta meg, holott rá vonatkozó feltételezésekről van szó.

Kérdéses számunkra, hogy ez mennyire jogsértő eljárás a hatóság részéről. Az nem kérdéses, hogy ez mennyire (nem) etikus. Továbbá, hogy mennyire gátolja ez az igazságos és méltányos eljárást, amelyben az Egyesület érvényesítheti a róla szóló információk megszerzéséhez, illetve az őt ért vádak elleni védekezéshez való jogát.

2. A Kehi nem csak ezt nem közölte; egyetlen tájékoztatás-kérésünkre sem válaszolt a mai napig, semmilyen formában sem, ami a fentebbi kérdéseket ismételten felveti.

3. A Labrisz Egyesületben, ebben a projektben is, több mint 30 önkéntes dolgozik. A Kehi nem a vezető tisztségviselők önkéntes szerződéseit kérte, hanem az összes önkéntes szerződést, amelyet adatvédelmi okokra hivatkozva valóban csak kitakartan adtunk ki. Az erről szóló teljes levelezés elérhető a honlapunkon, beleértve a hatóság leveleit is.

4. Ha a Kehi a vezető tisztségviselők önkéntes szerződését kérte volna, a fenti indokot is közölve, azt kiadtuk volna, tekintve, hogy a vezetők adatai a bírósági oldalakon különben is nyilvánosak. Azt, hogy kitakarás nélküli iratot adtunk ki, más, kizárólag a vezetőket érintő esetben meg is tettünk.

 

A Labrisz Egyesületet ért vádakat illetően:

5. Az önkéntes szerződések illetve a megbízási szerződések összevetéséből – egyébként név nélkül is – kiderül, hogy egyetlen olyan tevékenység sincs, amelyre megbízási és önkéntes szerződést is kötöttünk volna. Ez a honlapunkon elhelyezett szerződések átnézésével bárki számára nyilvánvalóvá válik.

6. Az egyesület 15 éve, önkéntesekkel dolgozik. Állandó alkalmazott nem volt, most sincs. A projektben dolgozó 4 munkatárs közül kettő heti egynapos munkaszerződéssel, kettő megbízási szerződéssel lát el bizonyos, jól körülhatárolt feladatokat. Mindezek a nyilvános szerződésekből, illetve a Kehihez (kitakarás nélkül) eljuttatott munkaköri leírásokból egyértelműen kiderülnek.

7. Mivel ilyen időtartamú munkavégzés nem elegendő kapacitás egy ekkora projekthez, egyes tevékenységeket (kommunikáció, MM óratartás, fejlesztendő szervezetek mentorálása, egyes adminisztratív és kapcsolattartási munkák) változatlanul önkéntesek is végeznek. Az, hogy pontosan miket, szintén nyilvános. Valóban nem tiltjuk meg az önkéntes munkát azoknak sem, akiknek más munkáért esetleg fizetünk.Úgy tudjuk, ez nem törvényellenes.

8. Nem világos számunkra a cikk utolsó másfél mondata: „a most rendelkezésre álló iratokból látszik, hogy a támogatásból az egyesület volt, illetve jelenlegi vezetői több jogcímen is részesültek, mivel az egyesület felé „beszámláztak”. A Kehi azt állítja, hogy a Labrisz elszámolta annak a szerződésnek a költségeit is, amelyet egy olyan szervezettel kötöttek, amelynek képviselője a Norvég Civil Alap értékelői, illetve az egyik lebonyolító szervezet vezetői között is megtalálható volt.”.

A vezető tisztségviselők a fent részletezett (6. pont) jogcímen részesülnek munkájukért járó díjazásban. A „több jogcímen” kifejezést ezért nem értjük, azonban az értelmezést természetesen nem az indextől, hanem a Kehitől várjuk. Nem értjük azt sem, hogy mire utal az utolsó mondat. Nem tudunk arról, hogy a bírálók egyikének szervezetével szerződésünk lenne, ami nem meglepő, mert nem ismerjük a bírálókat. Ha a Kehi tájékoztat erről, nevén nevezve a célzásában említett szervezetet, érdemben tudunk reagálni erre a kérdésre is.

 

Összességében aggályosnak, sőt felháborítónak tartjuk, hogy egy demokratikus jogállamban megtörténhet az, hogy egy vizsgálat alá vont szervezet a sajtóból értesül őt érintő feltételezésekről, hogy nem kap választ az eljárás menetével, jogaival kapcsolatos kérdésekre a vizsgálódó hatóságtól, hogy politikai pártoktól tudatosan és tartósan függetlenül működő szervezetek lejáratására politikai kötődések feltételezését harsogja a média és a különböző kormányzati portálok, hogy kormányzati portálok hírként vesznek át homofób és szexista véleményt tükröző cikkeket.

Panaszainkkal a megfelelő hazai és nemzetközi fórumokhoz fordulunk.

 

A Labrisz Leszbikus Egyesület tagsága


altszoveg