Őszinteség vagy ágyhalál? A leszbikus párkapcsolat fázisai

Renate Stendhal német származású írónő, Párizsban tanult, de jelenleg az USA-ban, San Franciscóban él, itt publikál, és praktizál párkapcsolati, életvezetési tanácsadóként. Publikációi közül legismertebb a Sex and Other Sacred Games (Szex és más szent játszmák, társzerző Kim Chernin), a Gertrude Stein in Words and Pictures (Gertrude Stein szavakban és képekben) c. fotóbiográfia, amelyért Lambda-díjat kapott, és legutóbbi munkája, az érdekfeszítő című True Secrets of Lesbian Desire: Keeping Sex Alive in Long-Term Relationship (A leszbikus vágy igaz titkai: A szex életbentartása a hosszútávú kapcsolatokban). Ezeken kívül azonban sok mást is írt, még ifjúsági regényt is (The Grasshopper’s Secret, A szöcske titka). Mostanában egy párizsi élményeivel kapcsolatos visszaemlékezésen dolgozik. Aki szeretne róla többet is megtudni, bátran látogassa meg a következő oldalt: www.renatestendhal.com.

Stendhal modellje szerint a leszbikus párkapcsolat hét fázison megy keresztül a kezdetektől a szakításig, amelyek, mint autópályán a kijáratok, egyaránt felkínálják a járműben utazóknak a továbbhaladás, az irányváltás vagy a kiszállás lehetőségét. Első ránézésre nyilván a közös továbbhaladás tűnik az üdvös megoldásnak, ám Stendhal (aki szereti magasra tenni a lécet) nem kíván közben a jó szexről sem lemondani, és nem szeretne beletörődni a hosszútávú kapcsolatokat fenyegető rémbe: az „ágyhalálba”.

A leszbikus párkapcsolat hét stádiuma (Renate Stendhal nyomán):

1. fázis: Szerelembeesés
Erről a fázisról látunk-hallunk-tanulunk legtöbbet felnövekedésünk során. „Erre készítenek fel a tündérmesék, az első látásra szerelembeeső királyfik és királylányok, akik titokzatos módon boldogan élnek együtt, amíg meg nem halnak.” Sokan ezt a viharzó hormonokkal teli, kábítószeres repüléshez hasonló „módosult” tudatállapotot össze is tévesztik a teljes kapcsolat élményével, számukra: a szerelembeesés = szerelem. Ilyenkor darabokra hullunk, bolondot csinálunk magunkból, megszállottakká válunk. Mindent, amit a másik mond vagy tesz, mérlegre teszünk, lelki libikókán ülünk, mely mennytől a pokolig leng ki. „Ebben a bizonytalanságból, heves vágyakozásból és nyugtalanságból összetevődő izgalmi állapotban nem eszünk, nem alszunk, elfelejtjük meglocsolni a növényeinket, lógunk az iskolából, kilépünk a munkahelyünkről. Hívhatjuk ezt az enyhe téboly állapotának is.”

2. fázis: Mézeshetek

„Az enyhe téboly folytatódik. E fázis szexuális lendülete minden korlátunkat átszakítja. Az extázis, a szenvedély és a vágy egész éjszakás felfedezőutakra visz minket […]. Szeretkezünk. Kitörünk megszokott gátlásaink közül. Egyszeriben szeretni kezdjük a testünk látványát a tükörben, és képesek vagyunk meztelenül táncolni a szobában körbe-körbe. Egyszeriben már nem félünk attól, hogy annyit együnk, amennyit csak akarunk, és azt, amit szem-száj megkíván. Rádöbbenünk, hogy sóvárgunk az orális szexre. Szokatlan kockázatokat is vállalunk, olyan szexuális játékokba merülünk bele, amikről korábban csak álmodoztunk. Felszárnyalunk. Újra fiatalok vagyunk. Egész éjszakákat bulizunk át, sátrat veszünk, felvarratjuk első tetkónkat, lecseréljük öreg VW-nket egy dzsipre. Már tudjuk, mi az élet értelme – végre teljességben meg is éljük azt, és elhatározzuk, hogy soha, de soha nem is fogunk már másképp élni és szeretni, csak így, ezzel a szenvedéllyel.”

3. fázis: Családdá válni

„Nem akarunk elválni egymástól. Felfedezők és antropológusok buzgalmával találunk ki mindent a másikról. Felfedezzük, hogy eléggé összeillünk ahhoz, hogy párt alkossunk. […] Életterveket készítünk. Óceánokon és kontinenseken kelünk át, hogy együtt legyünk. Közös szokásokat, rutinokat alakítunk ki. Bár beleütközünk a különbözőségeinkbe, készek vagyunk eltekinteni tőlük, és büszkék vagyunk a nagylelkűségre, amellyel saját testünket és önmagunkat kezeljük. Szerelmesek vagyunk, és szorgalmasan építjük fészkünket.” Ekkor alapozzák meg a párok magát a kapcsolatot, és gyűjtik össze hosszú távú közös együttlétük erőforrásait. „A szerelmesek között rengeteg mély kapcsolati munka megy ilyenkor végbe. [...] A pár egy bizonyos fokig bezárul a világ előtt. A védelmező összeolvadás szükséglete ez, amelynek során feladják individuális terüket és cselekvésüket azért, hogy párként lehessenek együtt.” Az intimitás öröme el is fedheti a szemük elől az életmódváltás, a meghozandó kompromisszumok, még megválaszolandó kérdések nehézségeit.

4. fázis: Differenciálódás

„A mézesheteknek egyértelműen vége. Büszkén vállaljuk mindazt, amit párként elértünk az egység, a meghittség terén, különösen a barátaink előtt. De rá kell döbbennünk, hogy nem is értünk mindig egyet! […] A kép, amit a világ (és saját magunk) felé közvetítünk, repedéseket mutat.” A nagylelkűség ideje lejárt, eljön a versengés korszaka, amikor a pár tagjai újra meghúzzák a határokat „saját területük” körül. Jellemző ilyenkor az exek felhánytorgatása, vagy a viták olyan kérdésekről, amikkel kapcsolatban korábban azt hitték, egy véleményen vannak. „Harcolunk a felismerés ellen és harcolunk egymás ellen. Harcolunk a szakadékkal, amely a mézesheteinkben rejlő ígéret és az új kiábrándulásunk között tátong. Megkérdőjelezzük magának a párkapcsolatnak a természetét, és hogy miért is kötöttük össze magunkat ezzel a személlyel, aki nem is hasonlít többé arra, akibe beleszerettünk.” Vannak párok, akik szakítanak ebben a fázisban, mások átvészelik a vihart. A távolság, amelyet egy-egy komolyabb veszekedés teremt, egyben teret nyithat a visszatérés, az újraegyesülés vágyának.

5. fázis: Alkalmazkodás és rezignáció

Ebben a fázisban a legtöbb pár már beadta a derekát a realitásnak, és beletörődik, hogy kevesebbet sikerült elérni, mint amit eredetileg vártak volna. Ez idő tájt kezd kifakulni a szexualitás a kapcsolatból. „Mostanra belefáradtunk a konfliktusba, félünk ennél tovább provokálni egymást, megrémít a gondolat, hogy el is veszthetjük a kapcsolatot, ha „túl sokat” akarunk. A „túl sok” pedig általában így folytatódik: „túl sok szex” – márpedig a szex a legmélyebb, legintimebb, legkockázatosabb része szeretői kötelezettségünknek.” A pár tagjai kölcsönösen lemondanak bizonyos dolgokról, de titkos, hosszantartó neheztelés születik bennük. A nők hajlamosak arra, hogy elhitessék magukkal, hogy ha megmarad az összebújás kényelme, akkor jól meglesznek anélkül a „macerás szex” nélkül is. Vannak párok, akik meg is elégednek ennyivel (különösen a menopauza kezdetén). „De tipikusabb, hogy ha a szexről való lemondással akarjuk megőrizni a közös békét, akkor az csak még több viharhoz vezet.”

6. fázis: Lázadás és kísértés

„Ebben a fázisban legalább az egyik fél elkezdi megingatni e nehezen elnyert békesség alapjait. Valaki rendszerint hangot ad a pár szexuális frusztráltságának, és változást kezd követelni.” Általában az a fél az, amelyik jobban igényli a szexet, vagy kevésbé fél a konfliktustól, a változástól. „Ha a változás – gyakoribb, jobb, romantikusabb szex stb. – nem történik meg, vagy nem elég gyorsan, az egyik fél elkezdi erőltetni a témát, és sorra megnyomja a nagy kapcsolati gombokat.” Például jönnek a szóbeli figyelmeztetések, jó esetben a mélyebb beszélgetések, rossz esetben (vagy ha ezek nem válnak be), a félrelépés. A hangulat felforr, és ez már kívülről is észrevehető. „Kritika, nyaggatás, még komolyabb veszekedések, idegenekkel való flörtölés, partnerünk féltékennyé tétele, titkos vagy nyílt viszony folytatása a tipikus módjai annak, hogyan törünk ki szexre éhesen a kapcsolat ketrecéből.” Ha ezen a ponton nem kap segítséget, akkor pár általában felbomlik.

7. fázis: Szétválás

„Az egyik fél ismét szerelembe esett, vagy mindketten kimerültek, összetörtnek érzik magukat. Szakítanak, hogy aztán mindketten újrakezdjék az egész ciklust valaki mással.” A legtöbb szakítási erővé fejlődő konfliktus mélyén valamely fontos dolog meg-nem-beszélése rejlik. A pár tagjai lényeges igazságokat nem mondanak ki vagy nem hallgatnak meg. „Ezeknek az igazságoknak”, írja az írónő, „mindig van valami közük a szégyenérzethez.” Szégyellheti az ember magát az érzést, a szükséglete kinyilvánítását, vagy a helyzetet, amiben el kellene mondani. Még a legmeghittebb lelki kapcsolat mélyén is bujkálhat egy sor olyan kimondatlan igazság, amelyek nyomán titkos neheztelés terjeng a felszín alatt. „A távolság érzete, a körvonalazatlan magányosság és az unalom úgy szétette a vonzalmat, hogy nem maradt semmi szexuális étvágy. A párkapcsolat lecsúszott a négyes fázistól egyenesen a „Viszlát, édes!” elkerülhetetlen hetes fázisáig.”

Stendhal egyszerű receptet ajánl, hogy ezt elkerüljük: az igazmondást.

Megdöbbentő, felszabadító ereje lehet az őszinteségnek – ha az a megfelelő formában érkezik. A titok voltaképpen abban áll, hogyan is közölheti az ember úgy az őszinte véleményét, hogy az nem torkollik azonnal veszekedésbe, a konfliktus elmélyülésébe. Stendhal a maga kapcsolatából kétféle módszert ajánl: a.) a játékos képes beszéd módszerét (a nyers igazság helyett valami mindkét fél által értett kód, jelbeszéd bevezetését), b.) a rituálékat (ő például a párjával gyertyagyújtásos alkalmakat tartott, amikor az egyik fél őszintén elmondhatta, ami a lelkét nyomja, és a másik meghallgatta őt). Tapasztalata szerint a megkönnyebbülés, belső felszabadulás és intimitás együttes jelenléte testben is érzékelhető erőket ébreszt, amelyek mindenképpen gyógyítóan hatnak a kapcsolatra, akár szeretkezésbe torkollik az együttlét, akár nem.

Amire figyelemmel kell lennünk:

1.) Meg kell tanulni meghallgatni a másikat, amikor az valamit mondani akar. Aki csak a saját véleményére koncentrál, az soha nem lesz képes arra, hogy kölcsönösen eredményes kommunikációt folytasson.

2.) Sosem szabad elfelejteni, hogy a párunk ugyanazt a kockázatot vállalja, mint amit mi magunk, ő is ugyanabban a csónakban evez. Ha lyukas, mindketten süllyedünk. Ne féljünk attól, hogy őszintén beszéljünk vele magunkat és csónakunkat illetően.

3.) Az igazmondás visszafordíthatja a szenvedély erózióját, és testet-lelket felszabadító erejével újra elhozhatja a szexuális öröm élményét a kapcsolatba.

Végezetül Stendhal felhívja a figyelmet arra, hogy az igazmondás egyfajta kaland: merész cselekedet, melynek során meglazítjuk és áthágjuk a párkapcsolat és magunk felett gyakorolt kontrollt. A kimondott igazságokkal, ha a másik fél jól fogadja őket, képesek lehetünk a differenciáló négyes fázist visszaváltani a szenvedély egyes fázisára, és újra beleszeretni társunkba, vagy a már érzett szerelemben kivirágozni. Ez a potenciál minden fázisban, minden egyes felmerült konfliktusban benne rejlik. „Az igazság” – írja Renate Stendhal – „örök ígéretet hordoz magában: a szerelem és vágy újra meg újra megszülethet bennünk… hogy boldogan éljünk, míg a halál el nem választ.”

Balogh Andrea