Választások után

Sokan vagyunk, akiket elkeserít a választások eredménye. Megdöbbentő, hogy a többség ismét a támogatását adta egy olyan autoriter rendszerhez, amelyben a szexuális kisebbségek elleni gyűlöletkeltés, a mesterséges ellenség-gyártás a választási kampány fő témája lehet. Ahol az emberi jogok érvényesítését, a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelmet „gender-őrületnek”, „melegpropagandának”, az egyenlő jogokért és elfogadásért küzdő civileket „Soros-ügynököknek”, „brüsszeli propagandistáknak”, „nemzetközi buzilobbinak” lehet nevezni, ahol az állampolgári aktivitást és kritikus véleményeket mondvacsinált jogi és politikai eszközökkel el lehet nyomni.
 
Igen ám, de 2022. április 3-án az is kiderült, hogy az ország egy jelentős részét nem lehet homofóbbá hergelni, értelmetlen kérdésekkel megvezetni, a demokrácia látszatát „népszavazásként” eladva nem lehet a szexuális kisebbségeket céltáblaként használni. Kiderült, hogy a politikai pedofíliát, amelyben politikusok a gyerekeket és a gyerekek állítólagos védelmének ígéretét használják a saját hatalmuk megerősítésére, a társadalom jelentős része elutasítja. 
 
A népszavazás azt is megmutatta, hogy ha összefogunk és együtt harcolunk, akkor nagyon erősek vagyunk. 1,6 millió ember szavazott a népszavazáson érvénytelenül. Ez óriási siker! Nagyon büszkék vagyunk az érvénytelenül szavazókra, a társszervezetekre és a saját aktivistáinkra és tagjainkra is, akik rengeteget dolgoztak ezért. Köszönjük nektek, hogy megértettétek, miről szól ez a „népszavazás”, és megüzentétek a Fidesznek, hogy nem kértek a gender-őrületükből. Köszönjük, hogy együtt dolgozhattunk a többi LMBTQ és emberijog-védő szervezettel azon, hogy ez megtörténhessen.
 
Orbán a győzelmi beszédében utalt rá, hogy a civileket is ellenségének tekinti. Azért tekinti őket ellenségnek, mert felemelik a szavukat az elnyomás, az egyenlőtlenség, az erőszak ellen. Mi nem félünk ettől. Ahogy Audre Lorde mondta, hiába maradunk csendben félelmünkben, attól még nem fogunk kevésbé félni. A félelem megfojt minket, úgyhogy akkor már jobb, ha nem maradunk csendben. A Labrisz továbbra is dolgozni fog egy élhetőbb, befogadóbb társadalomért, egymás kölcsönös tiszteletéért. Nem adjuk fel, itt vagyunk egymásnak, együtt erősek vagyunk, a világ demokratikus része pedig odafigyel ránk, és támogat minket abban, hogy szembeszálljunk az elnyomással. 

Adományozás

Programnaptár

altszoveg