Karin Boye (1900-1941) svéd költő, író, újságíró, műfordító, kritikus, a svéd modernizmus második generációs alkotója. Tanári képesítést szerzett, a Spektrum c. modernista folyóirat egyik alapítója, a szocialista – antifasiszta Clarté-mozgalom tagja.
A mozgalom révén ismerte meg férjét, Leif Björköt, akivel két évig élt házasságban, gyermekük nem született. Kapcsolatuk zátonyra futását követően Boye Berlinben pszichoanalízisben vesz részt és csatlakozik a helyi leszbikus közösséghez, majd 1934-től együtt él egy fiatal német zsidó lánnyal, Margot Hanellel, akinek segít Svédországba menekülni és egy álházasság révén svéd állampolgársághoz jutni. Boye hazájában is nyíltan felvállalta homoszexualitását akkor, amikor az még bűncselekménynek számított Svédországban. 1941-ben öngyilkosságot követ el, amelyben hamarosan szerelme is követi.
Karin Boye művei a svéd modernista irodalom gyöngyszemei. Sokoldalú alkotó, több verseskötetet, regényt, valamint novellákat, színdarabokat, újságcikkeket és fordításokat is írt, ezen kívül rajzolt és akvarelleket festett. Egyik legjelentősebb műve, a Kallocain (1940) 1978-ban magyar nyelven is kiadásra került a Kozmosz Könyvek sorozatban. A disztópikus science fiction regényben a szerző háborútól, nácizmustól, diktatúrától való félelmei jelennek meg. Kezdetben idealista, a tradiionális női szerepeket megkérdőjelező, érzelmes, mélyen pszichológiai töltetű, szimbólumokkal tarkított versei azonban kevésbé ismertek hazánkban, ezért is éreztem szükségesnek egy kis ízelítőt adni költészetéből a magyar olvasóknak.

Aggie Wood
 

Karin Boye versei Aggie Wood fordításában

A megnevezhetetlen

Sok minden fáj, mire nincsen szó.
Hallgass, s öleld át, úgy lesz jó.

Sok van, mi titkos, sötét és veszélyes.
Viseld emelt fővel, légy éber, s kedélyes.

Jobb, ha a gondviselésben hiszel,
és nehogy bántsd a magot, míg kikel.

„Gondolatom sose fürkész, kutat.
Mindenek Anyja, mutass hát utat!”

Hallgasd, ő mondja meg, mi az igaz –
szótlan bánatodra szótlan vigasz.

Egy komisz lánytól

Remélem, nem hord a sors tenyerén.
Remélem, ébren vagy, akárcsak én.
Derűs vagy, boldog és kedélyes,
kába és nyugtalan, s szeszélyes.

Este van, nyugalmat remélsz,
megveted ágyad, pihenni térsz.
Remélem, álmod lidérc fújja széjjel…
Szemhunyásnyit sem alszol az éjjel!


Neked

Kétségbe ejtettél, s erőt adtál,
Tőlem mindent elragadtál,
mit követeltél, meg nem tagadtam,
s ezerszer is visszakaptam.


Te vagy legfőbb vigaszom

Te vagy legfőbb vigaszom,
te vagy szilárd támaszom,
te vagy legdrágább kincsem,
és legnagyobb bánatom.

Te vagy az én bánatom.
Marsz, akár a tűz, s a jég,
metsző acél, lelkemben –
te vagy legdrágább kincsem.


Most már tudom

Most már tudom, mit rejtettél, s hallgattál el.
Álca volt, tudom.
De miért titkolóztál előttem is?
Fel nem foghatom.

Tudom már. Emlékszem. Egy csekélység volt,
mit nem állhattam –
s elvarázsolt lelkedet azóta
hiányoltam.

Mindaddig, míg van közös vonásunk,
együtt leszünk,
Mindaddig mi ketten összetartozunk –
s jó így nekünk.